„Botrány” – Kiakadt a cseh házelnök az információhiány miatt
Botrányos és elfogadhatatlan, hogy a cseh politikai vezetésnek nincs semmiféle pontos és konkrét információja a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciójáról – jelentette ki Miroslava Nemcová, a cseh képviselőház elnöke.
„A korrupcióellenes rendőrség sajtótájékoztatója botrány. Semmit nem mondtak. Tarthatatlan az a helyzet, hogy sem a politikusoknak, sem a közvéleménynek órák óta nincsenek információi arról, miért hatolt be éjjel a rendőrségi kommandó a kormányhivatalba, s valójában mi történik az országban” – hangsúlyozta Nemcová a hírtelevíziónak nyilatkozva.
Sürgette, hogy a legfelsőbb cseh politikai vezetők haladéktalanul találkozzanak, s vitassák meg a kialakult belpolitikai helyzetet.
A kormányfői hivatal igazgatóját is őrizetbe vették
Lubomír Poult, a cseh miniszterelnökségi hivatal igazgatóját is őrizetbe vette csütörtökön a cseh korrupcióellenes rendőrség – közölte a közszolgálati hírtelevízió.
Hivatalosan az információt nem erősítették meg. A prágai média értesülései szerint már korábban őrizetbe vették Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét.
Jan Hrubes, a miniszterelnök szóvivője közölte, hogy Petr Necas csütörtökön délután sajtóértekezletet tart.