Tizenkét évet kaphat a Lukasenka elleni tüntetések egyik főszervezője

Közben Václav Havel-díjra jelölték.

2021. augusztus 31., 21:38

Szerző:

Tizenkét éves börtönbüntetés kiszabását kérte kedden a fehérorosz ügyészség Marija Kalesznyikavára, az Aljakszandr Lukasenka elnök tekintélyuralmi rendszerének megdöntésére indított tiltakozó mozgalom egyik vezéralakjára – írta meg az MTI. A 39 éves Kalesznyikava elleni, augusztus elején kezdődött per a megkoronázása a fehérorosz ellenzék ellen több hónapja tartó elnyomásnak, amelyet tömeges letartóztatások, ellenzékiek száműzetésbe kényszerítése, a civil szervezetek és a független média bezárása jellemzett.

A tizenegy hónapja fogságban tartott ellenzéki vezető volt ügyvédjével, Makszim Znakkal együtt áll a bíróság előtt. Mindkettőjüket a hatalom megragadása érdekében szervezett összeesküvéssel, az állambiztonságot sértő akciókra való felhívással és szélsőséges szervezet létrehozásával vádolják. A hírről Viktar Babarika ellenzéki vezető sajtószolgálata számolt be, aki egyébként a legesélyesebb ellenzéki jelölt lett volna Lukasenka ellen a 2020. augusztusi elnökválasztáson. Kiállni azonban nem tudott a regnáló vezető ellen, ugyanis még a választások előtt korrupció gyanújával őrizetbe vették, és idén júliusban tizennégy év börtönre ítélték. A kétes tisztaságú voksoláson végül hatodszor is „megválasztották” Aljakszandr Lukasenkát.

Viktar Babarika bankár kampánycsapatában dolgozott egyébként Kalesznyikava és Znak is, akiknek ügyében várhatóan szeptember 6-án lesz ítélet. Kalesznyikava ezzel egy időben felkerült a Václav Havel-díjra esélyes jelöltek közé. A 60 ezer euróval járó díjjal azokat tüntetik ki, akik az emberi jogokért küzdenek Európában és a világ más részein. A díj nyertesét az európai parlamenti közgyűlés őszi ülésszakán, szeptember 27-én hirdetik ki.

(Kiemelt kép: bírósági tárgyalást tartanak Marija Aljakszandravna Kalesznyikava elleni büntetőügyben Minszkben, Fehéroroszországban, 2021. augusztus 4 -én. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP)