Bild: Az oroszok gyakorolták a balti országok lerohanását

2017. december 20., 19:54

Szerző:

A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad 2017 műveletben, a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlaton – írta szerdán a Bild című német lap nyugati hírszerzési információkra hivatkozva.

Egy NATO-tagország hírszerző szervezetének munkatársai a Bildnek elmondták, hogy a hivatalosan védelmi és terrorelhárító jellegűnek mondott Zapad 2017 hadgyakorlaton részt vevő alakulatok valójában egy támadó műveletet gyakoroltak be.

Fotó: TASS/Anton Novoderezhkin

A forgatókönyv arról szól, hogy Oroszország lerohanja a három balti államot – Észtországot, Lettországot, Litvániát –, és légicsapásokat mér nyugat-európai NATO-tagországokra, hogy elzárja az észak-atlanti szövetség baltikumi csapatainak utánpótlását, és megfélemlítse az érintett nyugat-európai országok lakosságát. A légicsapások az úgynevezett kritikus infrastruktúra ellen, a többi között energiaellátó hálózatok, kikötők és katonai repülőterek ellen irányulnának az említett források szerint.

Sir Richard Shirreff nyugalmazott brit tábornok nemrég írt egy dokumentumregényt Háború Oroszországgal 2017 címmel, amelyben a NATO korábbi európai főparancsnok-helyetteseként azt írja, hogy lehetséges a három balti állam (NATO- és EU-tagok) orosz lerohanása. A szerző szerint ennek ürügye az orosz anyanyelvű lakosság védelme lenne, eszköze pedig részben a hibrid hadviselés – azaz propagandaháború és beszivárgott kommandók, „kis zöld emberkék” – és a hagyományos fegyveres erők bevetése. 

Az orosz egységek gyakorolták a Litvánia és Lengyelország között fekvő kalinyingrádi enklávéban, valamint a Szentpétervár és Murmanszk térségében telepített Iszkander típusú ballisztikus rakétaütegek bevetését is. A forgatókönyv alapján a rakétákkal Svédországot és Finnországot kellene sakkban tartani, amelyek ugyan nem NATO-tagok, de Moszkvában nem semlegesként tartják számon őket – írta a lap. 

Német hírportálok jelentései szerint a NATO brüsszeli központjában egy szóvivő azt mondta, hogy nem kommentálnak állítólagosan hírszerzési információkat tartalmazó sajtóbeszámolókat. Mindazonáltal hozzátette: egyértelmű, hogy a Zapad 2017 keretében államok közötti konfliktus esetére kidolgozott műveleteket gyakoroltak be, és az is világos, hogy a hadászati gyakorlat a hivatalos orosz adatokhoz képest jóval nagyobb szabású volt. Orosz adatok szerint a szeptember 14-től 20-ig folytatott hadgyakorlaton 12 700 katona és 680 harcjármű, hetven repülőgép és tíz hajó vett részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a kalinyingrádi, a leningrádi és a pszkovi megyében.

NATO-országok szakpolitikusai szerint Oroszország százezernél is több katonát mozgósított a hadgyakorlatra, amelynek a hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.