Betiltották a miniszterelnökről szóló BBC-dokumentumfilmet

Az indiai kormányt cenzúrával vádolják a Narendra Modi miniszterelnöknek a 2002-es gudzsaráti zavargásokban játszott szerepéről szóló BBC-dokumentumfilm betiltása miatt – számolt be róla hétfőn a The Guardian brit lap online kiadása.

2023. január 24., 06:40

Szerző:

Az indiai kormány a szükségállapotra vonatkozó törvényekre hivatkozva tiltotta meg a BBC dokumentumfilmjének bemutatását, mely Narendra Modi miniszterelnök szerepét vizsgálja a nyugat-indiai Gudzsarát államban 2002-ben kitört zavargásokban. 

A BBC a zavargásokról készített dokumentumfilmet India: The Modi Question (India: A Modi-kérdés) címmel, melyben bemutatják Modi felemelkedését a Bharatija Dzsanata Párton belül, és útját Gudzsarát állam kormányzói székéig. A brit hírtelevízió olyan feljegyzéseket is bemutatott, amelyek szerint Modi magatartását annak idején nyugati diplomaták és a brit kormány is bírálta, az egyik kormányzati jelentés szerint a zavargások „hordozták az etnikai tisztogatás minden jegyét”. 

Modi elnököt sokan azzal vádolják Indiában, hogy állítólag bűnrészes volt a 2002-ben, a nyugat-indiai Gudzsarát államban kirobbant zavargások során elkövetett erőszakos cselekményekben, amelyek azután törtek ki, hogy 59 hindu zarándok meghalt egy felgyújtott vonaton. A tűzvészért az állam muszlim lakosságát okolták. Ezt követően csaknem ezer muszlim halt meg erőszakos cselekményekben az államban, Narendra Modi ekkor Gudzsarát állam kormányzója volt. Emiatt a rendőrséget azzal vádolták, hogy tétlenül nézte az erőszakot, Modit pedig azzal, hogy nem tett eleget a muszlim kisebbség védelmében. Narendra Modi tagadta az ellene felhozott vádakat, az indiai legfelsőbb bíróság pedig 2013-ban kimondta, hogy nem volt elegendő bizonyíték a felelősségre vonásához. 

A dokumentumfilm betiltását több indiai ellenzéki politikus is elítélte, cenzúrával vádolva a Modi-kormányt. Mahua Moitra, az ellenzéki Trinamul Kongresszus Párt képviselője Twitter-oldalán tette közzé a film egy részletét, a bejegyzéshez pedig azt írta: „szégyen, hogy a világ legnagyobb demokráciájának császára és udvaroncai ennyire bizonytalanok”. 

A két epizódból álló dokumentumfilm első részét múlt hét kedden sugározták az Egyesült Királyságban. Indiában megtiltották a bemutatását, de részletei a helyi közösségi médiában már elérhetőek. A dokumentumfilm heves reakciót váltott ki a Modi-kormány részéről, mely a dokumentumfilmet „lejárató propagandának” minősítette.

„Az elfogultság és az objektivitás hiánya tapasztalható, és őszintén szólva továbbra is egyértelmű a gyarmatosító gondolkodásmód” – mondta Arindam Bagcsi, az indiai külügyminisztérium szóvivője. 

A dokumentumfilmet közös nyilatkozatban ítélte el több mint 300 indiai közéleti személyiség, akik azzal vádolták a BBC-t, hogy brit gyarmati törekvéseket erőltet és „bíróként és esküdtként is szítja a hindu-muszlim feszültséget”. 

A BBC közleményében tudatta, hogy a dokumentumfilmet alapos kutatás előzte meg, és a legszigorúbb szerkesztési normáknak megfelelően készítették el.

(Kiemet képünk illusztráció. Boris Jonson brit és Narendra Modi indiai miniszterelnök Új-Delhiben 2022. április 22-én. Fotó: Imtiyaz Khan/Anadolu Agency/AFP)

 

 

20:22

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.