Az ukrán titkosszolgálat lecsapott az Iszlám Állam egy kisebb csoportjára

Kilenc helyszínen tartottak házkutatást Kijev környékén, mely során robbanóeszközöket és kézigránátokat is találtak.

2021. február 11., 14:41

Szerző:

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte az Iszlám Állam (IÁ) nemzetközi terrorista szervezet egy kisebb csoportját Kijev környékén, tagjait őrizetbe vették – hozta nyilvánosságra az SZBU hivatalos honlapján csütörtökön.

A közlemény szerint a csoport vezetője egy olyan férfi, aki egy meg nem nevezett kelet-európai ország által kiadott nemzetközi körözés alatt áll szíriai harci tevékenységben való részvételért – írja az MTI. Tavalyelőtt hamis iratokkal érkezett Ukrajnába, és vele „hasonló gondolkodású”, nem ukrán állampolgárokból verbuvált csoportot. A szolgálat munkatársai felderítették, hogy a csoport tagjai útleveleket hamisítottak ukrán és orosz állampolgároknak, valamint Ukrajnában való tartózkodásra jogosító iratokat a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából érkező bevándorlóknak.

A csoport egyes tagjai az Iszlám Állam aktív hívei. Az SZBU kilenc helyszínen végzett házkutatást a gyanúsítottak lakhelyein, illetve menedékházakban. Ezek folyamán trotilt tartalmazó robbanóeszközt, F-1 típusú kézigránátot, nyolc gránátvető-lövedéket, valamint külföldi valutát és olyan bankkártyákat foglaltak le, amelyeken keresztül Szíriába utaltak pénzt. A biztonsági szolgálat hozzátette, hogy a csoport tagjai szélsőséges írásokat is terjesztettek potenciális támogatóik körében.

(Kiemelt kép: Ukrán Biztonsági Szolgálat)