Az oroszbarátság dimenziói Amerikában

2016 nyarán orosz hekkerek feltörték a demokrata párt e-mail-szerverét. A levelek szerint a párt vezetése mindent megtett az előválasztások alatt, hogy Hillary Clinton legyen a jelöltjük, ne Bernie Sanders. Hogy a Clinton-kampányról eltereljék a média figyelmét, a hekkerek személyét igyekeztek előtérbe állítani. Annyit sikerült is róluk kideríteni, hogy vélhetően oroszok voltak, de azt azért csak erősen feltételezni tudta a CIA, hogy a feltörésre a legfelsőbb orosz körökből érkezett a parancs. A kiberbiztonság mindenesetre fő témája lett az őszi vitáknak. Mind a republikánus nagy öregek, mind pedig a Clinton-kampány vehemensen támadta Trumpot, mert úgy tűnt, konszolidálni kívánja az oroszokkal való viszonyt. Ez a szándék egyébként 2007-ben Barack Obama kampányprogramjában is helyet kapott.

Donald Trump többször kijelentette: félő, hogy a demokraták el fogják csalni a választást, és ő majd nem fogadja el az eredményt. Fóbiáját aztán ellene fordították a demokraták. A demokrata képviselők kezdtek csalásról beszélni, mondván, az oroszok meghekkelték a választásokat. Megjelent a médiában a fake news, a koholt hír kifejezés, és általánosan elfogadott lett arról beszélni, hogy az oroszok belenyúltak a választásokba. Obama decemberben újságírói kérdésekre elmondta: a demokrata párt szerverét a hírszerzés szerint valóban oroszok hekkelték meg, viszont egyéb beavatkozásra vagy a szavazógépek feltörésére nem találtak bizonyítékot.

A koholt hírek hatásáról, mint általában a média általános hatásáról, megoszlanak a vélemények. Ma az Egyesült Államokban a média szereplői könnyen besorolhatók az egyik vagy a másik oldalra. Ennek az a következménye, hogy csőhatás jön létre, vagyis az emberek kizárólag azt fogyasztják, amivel egyet is értenek. Így a koholt hírek jelensége károsítja ugyan általában a média hitelességét, de a tömegek véleményének megváltoztatására nem alkalmasak.

MTI/EPA/Michael Reynolds

A vesztes tábor először az FBI-t hibáztatta a vereségért, mert alig két héttel a választás előtt újranyitották a Hillary Clinton elleni nyomozást. An­­thony Weiner volt demokrata képviselő, Clinton főtanácsadójának volt férje ellen folytattak nyomozást, és gépének ellenőrzése közben találtak a demokrata elnökjelölthöz köthető e-maileket. Trump népszerűtlensége azonban a felmérések alapján olyan nagy volt akkor, hogy csak a választási eredmény váltotta ki azokat a spekulációkat, amelyek szerint a nyomozás a milliárdos felé billentette volna a mérleget. James Comey FBI-igazgató szerepének kivizsgálását és eltávolítását követelték Clintonék a választások után, de az új hibás hamarosan kikerült a reflektorfényből.

Trumpról és csapatáról már hivatalba lépése előtt és azóta is állandóan szivárognak különös információk és pletykák. Ráadásul az ellene kampányoló média minden apró, orosz vonatkozású hírt felkapott. Az elnök a nyílt gyűlöletet részben magának köszönheti, hiszen ő is háborút hirdetett ellene kampánya első percétől fogva.

Az első vád a demokrata párt szerverének feltörése volt. Decemberben Hillary Clinton úgy nyilatkozott, hogy „maga Vlagyimir Putyin rendelte el a kibertámadást az elektori rendszerünk és a demokráciánk ellen, nyilvánva­­lóan azért, mert személyesen velem van baja”. A második vád szerint Trump zsarolhatóvá tette magát, mert az oroszok olyan információkat tudnak róla, amelyekkel kompromittálhatják. A vád a hírhedt hírszerzési mappán alapult, s a pikantériája, hogy azt nem más, mint pártbéli riválisa, Jeb Bush rendelte. Miután Bush kiesett, a mappa demokrata kezekbe vándorolt. Tartalmát azonban eleinte senki sem volt hajlandó publikálni. Januárban aztán a CNN részben, a Buzzfeed pedig teljes egészében nyilvánosságra hozta. Az amerikai média mindkét oldala felhördült persze, hiszen az információk bizonyítatlanok voltak. Az ügy azonban dagadni kezdett.

Az orosz botrány első áldozata Mike Flynn volt, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A vád az volt, hogy beszélt az amerikai szankciókról az orosz nagykövettel. Végül azzal az indokkal távolították el, hogy félrevezette a beszélgetéssel kapcsolatban az alelnököt. A második gyanúba keveredett személy Paul Manafort volt, Trump volt kampányfőnöke, akinél lobbiztak korábban oroszbarát ukrán üzletemberek. A férfi öt hónapon át vezette a kampányt, és éppen az ukránokkal kötött homályos ügyei miatt távolították el.

Az FBI márciusban nyilvánosságra hozta, hogy nyomoznak, valóban volt-e bármilyen kapcsolat a későbbi elnök kampánya és az oroszok között. Konkrét bizonyíték még nem került elő. A szivárogtatások gyanúról szólnak, erős sejtésről és feltételezésről. Maga Putyin arra a kérdésre, hogy meghekkelték-e az amerikai választást, azt felelte, hogy „olvassák le a számról, nem”. Az Amerikában ismert idézetet Ronald Reagannek tulajdonította ugyan, de valójában George H. W. Bush mondta új adók bevezetésének híre kapcsán még 1988-ban. A mondat az amerikai közbeszédben összetapadt azzal a jelentéssel, hogy akinek mondják, az nem mond igazat.

Az orosz–amerikai kapcsolatok az elmúlt két évtizedben fokozatosan megromlottak. A folyamat a kilencvenes évek néhány reményteljes éve után már Bill Clinton elnöksége idején elkezdődött. George W. Bush évei alatt került hatalomra Putyin. Az ifjú Bush emlékezetesen baráti volt eleinte Putyinnal, de később megromlott a kapcsolatuk. Barack Obama és Putyin híresen nem voltak jóban, az orosz elnök a pletykák szerint gyengének tartotta amerikai partnerét, és az eunuch gúnynévvel illette. Az ukrán válság és a Krím bekebelezése után jöttek a szankciók, 2016 decemberében pedig az amerikai külügyminisztérium már Oroszországot nevezte meg mint az Egyesült Államok biztonságára nézve legveszélyesebb országot.

Az oroszellenesség Washingtonban régi beidegződés. Ez részben a hidegháború hagyatéka. Ugyanakkor komoly belharcok is folynak az ügyben. Sokan gondolják azt, hogy az oroszok elszigetelése nem érdeke Amerikának, hiszen a változó világrendben partnerek lehetnek például a terrorizmussal szemben. A kérdés az, hogyan hat az amerikai–orosz kapcsolatokra Trump orosz ügynöknek való beállítása.

A konszolidáció lehetősége az Egyesült Államok Aszad leváltása melletti kampányával kezd eltűnni a horizontról. Az elnök által elrendelt, nemzetközileg nagy támogatást élvező rakétatámadás felrobbantotta a két ország közötti hidat. Trump egy hét alatt változtatta meg korábbi álláspontját Aszad hatalmon tartásáról. Az oroszok, akik az ENSZ-ben minden, Szíriával kapcsolatos javaslatot megvétóztak a polgárháború évei alatt, „agresszív cselekedetnek” nevezték a támadást. Ha a konfliktus kiterjed, akkor Putyin és Trump kapcsolata megromolhat még azelőtt, hogy kialakulhatott volna. Ráadásul néhány hete az amerikai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben a szankciók eltörlését a Krím visszaadásához kötötte. Vagyis az Egyesült Államok politikája nem változott. S ha Washington tényleg beavatkozik Szíriában, akkor nehezen lesz fenntartható a vád, hogy Trump az oroszok bábja lenne.