Az orosz külügyminiszter Algériába ment barátokat szerezni

Algériába látogatott kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy megerősítse a partneri viszonyt Moszkva és Algír között.

2022. május 10., 21:22

Szerző:

Az orosz diplomácia irányítója tárgyalt algériai partnerével, Ramtane Lamamrával és fogadta őt Abdel-Madzsid Tebbún államfő is – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

„Támogattuk algériai barátaink kezdeményezését, amelynek célja a kétoldalú partneri viszony új minőségét tanúsító új stratégiai államközi dokumentum kidolgozása”

– jelentette ki Lavrov a Lamamrával folytatott tárgyalásán az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint.

„Politikai párbeszédünk aktívan fejlődik, akárcsak a gazdasági, katonai és műszaki együttműködés, valamint a humanitárius és kulturális kapcsolatok”

– tette hozzá az orosz tárcavezető.

Lavrov látogatása, amely 2019 januárja óta az első vizit Algériában, egybeesett az orosz-algériai diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulójával. Vlagyimir Putyin orosz elnök április 18-án tárgyalt telefonon Abdel-Madzsid Tebbúnnal, hogy egyebek mellett megvitassák az OPEP+ keretén belüli együttműködést. Az OPEP+ a Szaúd-Arábia vezette Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) és Oroszország vezette tíz másik, nem OPEC-tag kőolajexportáló országot tömöríti.

Algéria az Európában felhasznált földgáz mintegy 11 százalékát, míg Oroszország a 47 százalékát szállítja. Az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott uniós szankciók után több európai ország is – köztük például Olaszország – Algériához fordult, hogy kiváltsa az orosz gázimportját. Algír azonban több ízben is hangoztatta, hogy túl korlátozottak az orosz földgáz esetleges kiváltásához a pótlólagos európai gázexportálási kapacitásai – jegyezte meg a tárgyalásról beszámoló AFP francia hírügynökség.

(Kiemelt képünk: Moszkva, 2022. március 24. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélést folytat Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) svájci elnökével Moszkvában 2022. március 24-én. Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.