Az olasz kormányfő emlékeztette Orbán Viktort, hogy Európában nagy múltja van az emberi jogok elnyomásának

Számos ország vezetője fogalmazott meg kritikát a pedofiltörvény melegellenes módosításairól. 

2021. június 25., 10:15

Szerző:

A csütörtöki EU-csúcs egyik fő témája a magyar pedofiltörvény volt, amelynek kapcsán számos vezető elmondta, hogy az unióban nincs helye a kirekesztésnek. Mark Rutte holland kormányfő egészen odáig ment, hogy amennyiben Magyarország nem vonja vissza ezt a jogszabályt, akkor nincs helye az EU-ban.

A kritikusok táborát erősítette Mario Draghi olasz kormányfő is, aki a találkozón emlékeztette Orbán Viktort, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkét, ami

többek között a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartásáról rendelkezik,

nem véletlenül fogalmazták meg, Európában ugyanis nagy múltja van az emberi jogok elnyomásának. Felhívta rá a figyelmet, hogy a szerződést Magyarország is aláírta – írja a 444.

Az unió eszerint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul. „Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában” – olvasható a szerződésben.

(Kiemelt kép: Alberto Pizzoli / AFP)