Egymás után érkeznek a katonák, a moszadosok és a hírszerzők az NSO-hoz

A cég hivatalosan a védelmi minisztérium ellenőrzése alá tartozik. 

2021. július 29., 10:17

Szerző:

Az izraeli kormány munkatársai felkeresték az NSO Group központját és vizsgálatot indítanak. Ennek célja, hogy kiderüljön, valóban politikusok, újságírók, aktivisták és üzletemberek megfigyelésére használták-e a cég Pegasus nevű kémszoftverét, több országban is – derül ki az izraeli védelmi miniszter szerdai bejelentéséből. A védelmi minisztérium ugyan nem közölte, pontosan melyik hatóság nyomoz az ügyben, az izraeli média korábban arról írt, hogy az igazságügyi minisztérium, a Moszad és a katonai hírszerzés is vizsgálódik az NSO-nál – írja többek között a 444.

„Nagyon jó, hogy ellenőriznek minket, hiszen tudjuk az igazságot, és tudjuk, hogy a lista soha nem létezett, és nincs köze az NSO-hoz” - mondta Shalev Hulio, a cég vezérigazgatója. Hivatalosan az NSO közvetlenül a védelmi minisztérium ellenőrzése alá tartozik, minden eladást jóvá kell hagyniuk. A minisztérium azt közölte, hogy megteszik a megfelelő lépéseket, ha kiderül, hogy a cég megsértette az exportengedélyét.

(Kiemelt kép: Egy nő okostelefont használ a Pegasus program fejlesztője, az NSO Group épülete előtt 2016. augusztus 28-án. Fotó: Jack Guez / AFP)