Az iraki rendőrség legalább kilenc tagjával végeztek a szélsőségesek
Az iraki rendőrség legalább kilenc tagjával végeztek és kettőt súlyosan megsebesítettek az Iszlám Állam terrorszervezet szélsőségesei egy támadásban vasárnap.
A dzsihadisták egy rendőröket szállító furgonra csaptak le a Kirkukhoz közeli Salal al-Matarban – mondta el egy biztonsági forrás. A szélsőségesek először felrobbantottak egy pokolgépet, majd fegyveres támadást indítottak. Az iraki biztonsági erők egy támadót megöltek, a többiek ellen pedig hajtóvadászatot indítottak.
Egy bagdadi belügyi tisztségviselő is megerősítette az incidensről szóló értesüléseket. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az Iszlám Állam 2014-ben jelentős területeket foglalt el Irakban és Szíriában, és csak nagy nehézségek árán sikerült felszámolni rémuralmukat. A bagdadi kormány 2017-ben jelentette be, hogy legyőzte a dzsihadistákat. A szélsőségesek ennek ellenére Irak számos területén tevékenyek, és még mindig képesek rendszeres támadások végrehajtására. Egy friss ENSZ-jelentés szerint az Iszlám Államnak 6-10 ezer harcosa maradhatott Irakban és Szíriában.
(Kiemelt képünk: A feltételezett IS-támadásban megölt iraki szövetségi rendőrök holttestét hazaszállítják az észak-iraki Kirkuk repülőteréről 2022. december 18-án. Fotó: Marwan IBRAHIM / AFP)