Az Európai Tanács tagjelölti státuszt adott Bosznia-Hercegovinának

Az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján megadta a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának – közölte Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetben csütörtökön.

2022. december 15., 21:13

Szerző:

A tagállami állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács a tagjelölti státusz megadását Bosznia-Hercegovinának annak ismeretében adta meg, hogy az ország a jogállamiság megerősítése érdekében megtette az Európai Bizottság ajánlásában meghatározott lépéseket, köztük a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a migráció kezelése és az alapvető jogok biztosítása érdekében.

A tagjelöltség feltétele a demokratikus jogállam felépítése volt


Az uniós bővítés során nagy hangsúlyt kapnak a jogállamiság, az alapvető jogok, a gazdasági fejlődés és a versenyképesség, a demokratikus intézmények megerősítése és a közigazgatás területén végrehajtott alapvető reformok.


Az uniós tagállamok általános ügyekkel foglalkozó miniszterei kedden azzal indokolva javasolták az uniós állam-, illetve kormányfőknek Bosznia-Hercegovina tagjelölti státuszának megadását, hogy az európai uniós integráció fontos lépését jelentő döntés határozott üzenetet küld az EU bővítés iránti elkötelezettségéről. Az unió bővítési politikája a kontinens békéjének, jólétének, biztonságának, stabilitásának és a demokráciának a záloga - írták.


Az Európai Bizottság bővítési döntéscsomagjának részeként azzal a feltétellel tett ajánlást a nyugat-balkáni ország tagjelölti státuszának megadására október közepén, hogy Bosznia-Hercegovina lépéseket tesz a demokrácia, az állami intézmények működőképessége, a jogállamiság, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén, valamint a média szabadságának megerősítésére és a migráció hatékonyabb kezelésére.

(Kiemelt képünk: Az Európai Unió zászlói az Európai Bizottság épülete előtt Brüsszelben, 2021. július 6-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu/AFP)