Az Európai Bizottság szerint az a legvalószínűbb, hogy jön a kemény Brexit

2019. március 29., 19:13

Szerző:

A londoni parlament alsóháza pénteken harmadszor is elutasította a kilépési megállapodást. A délutáni szavazáson az EU-val novemberben elért egyezségre 286-an, ellene 344-en voksoltak, vagyis a kormány 58 fős többségű vereséget szenvedett.

A szavazás után Theresa May konzervatív párti miniszterelnök kijelentette, hogy az újbóli elutasításnak súlyos következményei lehetnek, ugyanis az alapeseti forgatókönyv jelen pillanatban az, hogy az Egyesült Királyság április 12-én - a múlt heti EU-csúcson erre az esetre kijelölt határnapon - elhagyja az Európai Uniót.

Brexit
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

A brit miniszterelnökkel összhangban nyilatkozott az Európai Bizottság is, amely pénteki közleményében sajnálatát fejezte ki a brit parlamenti szavazás eredménye miatt. Kijelentették, az elutasítást követően

a legvalószínűbb a megállapodás nélküli, úgynevezett kemény Brexit forgatókönyvének megvalósulása.

Arra emlékeztettek, hogy az Európai Unió április 12-ig adott haladékot Londonnak arra, hogy tájékoztatást adjon a kívánt lépésekről.

– Most az Egyesült Királyságon a sor, hogy a megjelölt dátumot megelőzően jelezze a kijelölni kívánt utat annak érdekében, hogy azt az Európai Uniós is megvizsgálhassa" - fogalmaztak. Az Európai Unió teljes mértékben felkészült egy április 12. éjfélt követő megállapodás nélküli Brexitre. Az EU egységes marad. A kilépési megállapodásban foglaltak okozta előnyök, ideértve az átmeneti időszakot is, semmilyen körülmények között sem lehetnek egy megállapodás nélküli forgatókönyv részei. Egyéb részlet-megállapodások nem lehetségesek – hangsúlyozták.

Donald Trump bejelentette: 30 %-os vámot vet ki az EU-termékekre. Szijjártó Péter szerint Donald Trump vámemelése újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Bizottság – élén Ursula von der Leyennel – képtelen megvédeni Európa gazdasági érdekeit.