Az EU kicsit visszavonul Afganisztánban

A művelet kizárólag a humanitárius segítségnyújtással függ össze. 

2022. január 21., 21:20

Szerző:

Az Európai Unió visszaállít egy „minimális jelenlétet” Afganisztánban, ez azonban nem jelenti az ott hatalomra került tálib rezsim elismerését – közölte Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője pénteken. 

Az MTI érdeklődésére a szóvivő megerősítette: az EU kabuli képviseletét „semmiképpen sem szabad az Afganisztánban hatalmon lévő tálib rezsim elismerésének tekinteni”. Mint közölte, ezt egyértelműen közölték a helyi hatóságokkal is.

„Az EU megkezdte a nemzetközi küldöttségét alkotó személyzet minimális jelenlétének helyreállítását a humanitárius segélyek célba juttatása és a humanitárius helyzet figyelemmel kísérése érdekében”

– fogalmazott Peter Stano. A művelet kizárólag a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos – tette hozzá.

Az Európai Unió 2021 augusztusának utolsó napjaiban kivonta az országból delegációjának nagy részét, miután – a NATO-erők kivonását követően – Kabul a tálibok kezére került. A tálib szélsőségesek – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

Afganisztánt azóta humanitárius válság fenyegeti. Ennek megelőzésére az Európai Bizottság 268,3 millió euró (mintegy 96,6 milliárd forint) folyósításáról döntött kedden. A támogatás annak az egymilliárd euró értékű programnak a részét képezi, amelyet az Európai Unió az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok szükségleteinek kielégítésére jelentett be október közepén.

(Kiemelt képünk: 2020. május 3-án egy menekült nő a Ramadán hónapja alatt ingyenes segélyt visz a vállán, Mazar-i-Sharif külvárosában, Afganisztánban, egy menekülttáborban. (Fotó: Farshad Usyan / AFP)

Tegnap 21:56

Egy szinttel alacsonyabbra, a középső, hármas fokozatra csökkentette a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget pénteken a brit kormány, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását.

Tegnap 20:30

A politikai folytonosság üzenetével alakult meg az újraválasztott Emmanuel Macron francia elnök új kormányzata pénteken: több kulcsposzton maradt az eddigi tárcavezető; a legfontosabb változás a külügyi és a védelmi minisztérium élén történt.

Szándékos félretájékoztatásnak nevezte pénteken Ann Linde svéd külügyminiszter Törökország azon vádjait, hogy az immáron NATO-tagságra pályázó Svédország és Finnország támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).