Az Egyesült Arab Emírségek 2050-re ígéri a karbonsemlegességet

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 28. éves ülésének (COP28), amelyet jövőre az Egyesült Arab Emírségekben tartanak (COP28), a „méltányos” energetikai átmenet érdekében kell munkálkodnia – közölte pénteken a tanácskozás házigazdája, amely a szénhidrogének fokozatos kivezetését támogatja. Csaknem harminc év múlva szeretnék elérni a karbonsemlegességet.

2022. december 9., 20:45

Szerző:

A kőolajban gazdag Arab(Perzsa)-öböl menti állam, amely a világ vezető kőolajexportőrei között van, olyan klímavédelmi tanácskozást szeretne vendégül látni, amely „jelentős és hatásos” – fogalmazott Rím al-Hasimi nemzetközi együttműködési államminiszter egy Abu Dzabi-i konferencián. Az is kiderült, hogy az Emírségek karbonsemlegessége még nagyon messze van.

„Az Emírségek különböző és változatos, az egész világból és mindenekelőtt a déli országokból érkező elgondolásokat készül letenni a tárgyalóasztalra” – mondta a miniszter. Hozzátette, ezek arra vonatkoznak, hogy lehet igazságos energiaipari átmenetet levezényelni, egyszersmind biztosítva a világ lakosságának stabilitását, és mindezt méltányos módon megvalósítani.

Az AFP francia hírügynökségnek adott júliusi interjúban az emírségek klímaváltozási és környezetvédelmi minisztere, Mariam Almheiri kijelentette, hogy a világ „még nem készült fel” a fosszilis fűtőanyagok kivezetésére, annak ellenére, hogy ezek nagyban hozzájárulnak az általános felmelegedéshez.

A miniszter a nyugati országokat idézte, amelyek a kőolaj-kitermelés növelését kérték az ukrajnai háború kiváltotta energiaár-emelkedés leküzdésére.

A legutóbbi – novemberben Egyiptomban tartott – ENSZ-klímakonferencián határozatot fogadtak el az éghajlatváltozás által a legszegényebb országoknak okozott károk kompenzálására. A tanácskozáson azonban nem sikerült megállapodni a Föld felmelegedésének korlátozásához szükséges üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésében. A fosszilis fűtőanyagok felhasználásának csökkentése pedig alig szerepel a dokumentumokban.

Az Egyesült Arab Emírségekben, amelyben a kőolajnak köszönhetően az 1970-es évektől rohamos ütemű volt a gazdasági növekedés, nemrégiben diverzifikálták a gazdaságot, így ez az energiahordozó immár a GDP-nek mindössze 30 százalékát teszi ki.

A tízmillió lakosú sivatagi ország, amelynek a lakosai 90 százalékát külföldiek teszik ki, párhuzamosan a megújuló energiaforrásokba is beruház, és vállalta, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet.

(Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)

Tegnap 21:22

Három embert sebesítettek meg Brüsszelben, az uniós intézményeknek is helyet adó Schuman téri metróállomáson, a gyanúsítottat a rendőrség előállította – tájékoztatott hírportálján a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Tegnap 20:35

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd szaúdi koronaherceggel – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Tegnap 20:02

Petr Pavel, a szombaton megválasztott cseh államfő hétfőn arról biztosította Caj Jing-ven tajvani elnököt, hogy Csehország és Tajvan is osztja a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok értékeit, és ezért megerősítik partnerségüket.