Az amerikai "beburkolózás" a csecsemőket is fürdőruhába bujtatja

Mutasd meg a fürdőruhád, és megmondom, honnan jössz. Ez a mondás dívik a Mexikói-öböl texasi, 1000 kilométeres partszakaszán. A "beburkolózás" az itteni – túlzásba vitt – szemérmességre vezethető vissza: amint morális kérdésekről van szó, az amúgy nyitott amerikaiak felhúzzák a cipzárt.

2009. május 2., 11:49

Messziről látszik „beach“-en, melyik fürdőző jött Európából: a férfiak fecskefazonú rövid úszónadrágja feszesen simul testükre. A lányok és hölgyek bikinit öltenek magukra. Mindkét nem azt leplezi, amit feltétlenül szükséges.

Az amerikaiak meg azt is elfedik, amit egyébként még nyugodtan megmutathatnának magukból. Galvestonban – ez egy sziget a houstoni kikötő bejáratánál – például a fiúk, férfiak combjaikat poliészter Bermuda-nadrágba, úgynevezett „swim trunks“-ba bújtatják. Ez alá sokan még egy boxer-sortot és egy szinte térdig érő alsónadrágot is felvesznek.

A lányok és hölgyek bikinijét, „swimwear separates“, szoknya fedi; felsőtestükön pántos póló, alatta melltartó. Ez már egyfajta divattá vált.

A strandok, uszodák férfi és női öltözőiben sokan – saját nemük előtt is szégyellősen – törölközőt tartanak maguk elé. Ez a fajta prüdéria is kezd terjedni.

A "beburkolózás" az itteni – túlzásba vitt – szemérmességre vezethető vissza: amint morális kérdésekről van szó, az amúgy nyitott amerikaiak felhúzzák a cipzárt. Némelyek állig..

Kabátban a strandra?

Jól tükrözi ezt a trendet az a most zajló vita, amelyet a „Washingtonian“ magazin májusi címlapjával indított el: kisportolt felsőtest, piros Bermuda-fürdőnadrág, napszemüveg. Aki viseli, nem más, mint Barack Obama elnök.

A fotó az alap-sztorit volt hivatott illusztrálni: 26 ok, amiért érdemes az amerikai fővárosban élni. Az egyik fő érv épp Obama, aki a washingtoniak új "szomszédja" és szexi: „Our New Neighbor Is Hot“.

Fürdőnadrágos elnök egy amerikai magazin címlapján, mely 400.000 havi olvasót mondhat magáénak? Csak úgy záporoztak a kommentárok, a lap Fórum oldalára eddig több mint 540 hozzászólás érkezett.

A többség illetlennek, ízléstelennek nyilvánította a képet, néhányan le akarják mondani az előfizetést.

Míg mások úgy vélik: a lap jól tette, hogy leközölte a képet, hisz az amerikaiak nagy része olyan embert kívánt a Fehér Házba, aki visszatér a valósághoz; ehhez hozzátartozik – így egy kommentáló –, hogy nem kabátban és hócsizmában megy az elnök a strandra.

A képet paparazzik készítették, mikor Obama családjával decemberben Hawaii-on nyaralt. Jó néhányan kritizálják, hogy a „Washingtonian“ a fotót retusálta, az eredeti fekete fürdőnadrágot pirosra változtatták, és Obama nem nekik pózolt.

A legnagyobb megbotránkozást mégis az váltotta ki, hogy a kép Amerika első emberét fürdőnadrágban ábrázolja: az USA-ban általában nem illik túl sok fedetlen testrészt mutogatni – kivéve a cheerleadereket, akik sportesemények előtt táncolva és alig felöltözve hangolják rá a közönséget a játékra.

Michelle Obama, a first lady is jó néhány bíráló megjegyzést kapott: miért hord néha olyan ruhát, amelyből kilátszanak a vállai?

Páncélként szoknyába varrt nadrág

A zárkózottságra nevelés Houston környékén például már a bébiknél megkezdődik: az illemszabály őket is fürdőruhába bújtatja. Még az is nemtetszést vált ki, ha a szülők kiteszik a falra saját rugdalódzó gyermekeik meztelen csecsemőfotóit.

Lányunk tanítónénije udvariasan közölte: csak olyan ruhában illik suliba járni, mely fedi a vállakat. Tornaruha alsó tagozatosoknak (1-5. osztály) nem kell, öltöző nincs is, abban futkároznak, ami egész nap rajtuk van. A lányoknak olyan szoknyát kell viselni, amelybe rövidnadrág van varrva, nehogy a fiúk meglássák az esetleg kivillanó fehérneműt.

Tavaly ötödikes fiunk egy kis csomaggal tért haza. Mivel lelkére kötötték a suliban, hogy csak otthon és egyedül nyissa ki, eltűnt szobájában. Később elmesélte, hogy a lányok és a fiúk külön kaptak egy kis paksamétát: a juniorokéban egy spray és egy kis füzet rejtőzött, amely a serdülő test változásairól ír 10 és 17 éves kor között; az iskolában erről eddig – a srác most hatodikba jár – még nem esett szó.

Míg Texasban és Új-Mexikóban jórészt az a szemlélet uralkodik, hogy szex csak a házasság után, addig Washington DC buszmegálló-plakátjai azt hirdetik: Világosítsátok fel gyerekeiteket!

Ezt a véleményt osztja a „The National Campaign to Prevent Teen and Unplanned Pregnancy“ is. A szintén washingtoni székhelyű szervezet a tinédzserkori, valamint a nemkívánatos terhességek megelőzésével foglalkozik. Adataik azt mutatják, hogy az USA-ban a serdülők egyharmada 20 éves kora előtt teherbe esik. Ez a legmagasabb arány a fejlett ipari országok között.

Az Egyesült Államokon belül Texasban az egyik legmagasabb a fiatalon teherbe esettek aránya: a 15 és 19 éves lányok 63 százaléka. Új-Mexikóban ez az arány 64 százalék, Mississippiben 68 százalék. A legfelvilágosultabbak a keleti parton élnek: első helyen New Hampshire áll 19 százalékkal.

Lepelben a doki előtt

Ha valaki Houston környékén bejelentkezik az orvoshoz, gyakran már a telefonban megkérdezik: szeretné-e, ha vele azonos nemű orvos kezelné. Ez történik gyerekek esetében is.

Egy nőgyógyászati vizit a következőképpen történhet: orvos és asszisztense diszkréten és szó nélkül a vizsgáló asztalra tesznek egy csomagot és távoznak; gondolván a páciens ismeri a dörgést. Egy kis idő után visszatérnek, belépés előtt kopognak. Mikor meglátják a pácienst ádámkosztümben – mert annak, fogalma nincs, mit csináljon a csomaggal – zavartan kérik, hogy legyen kedves belebújni az asztalra tett leplekbe: papírpóló és ugyanilyen színű szoknyaszerűség.

Kis etikai eszmecsere következik. Meghallván, hogy Magyarországon és Németországban az orvos a kívánt testrészt lepel nélkül vizsgálja meg, nevetve kijelentik az amerikaiak: bizony ők ott nem szeretnének orvoshoz menni!

Donald Trump bejelentette: 30 %-os vámot vet ki az EU-termékekre. Szijjártó Péter szerint Donald Trump vámemelése újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Bizottság – élén Ursula von der Leyennel – képtelen megvédeni Európa gazdasági érdekeit.