Az alelnök ezt nagyon elszúrta

Joe Biden a Rabbinusi Gyülekezet éves kongresszusán vett részt Atlantában.

2012. május 9., 07:02

Nagy derültséget kiváltva keresztet vetett Joe Biden amerikai alelnök több száz ortodox rabbi előtt kedden.

A ballépéseiről és rosszul időzített nyilatkozatairól (is) híres Biden a Rabbinusi Gyülekezet nevű, a zsidó vallás ortodox koncepcióját védelmező szervezet éves kongresszusán vett részt Atlantában.

Az alelnök felszólalását felvezetve egy rabbi megemlítette, hogy Biden 36 éven át képviselte a szenátusban Delaware államot. E szavaknál a gyakorló katolikus Biden keresztet vetett, egy pillanatra összekulcsolta kezeit és az égre emelte tekintetét. Az ABC televízió honlapján látható felvételek szerint mozdulataival Biden derültséget keltett a rabbik körében.

Biden már azelőtt is, hogy Barack Obama alelnöke lett, arról volt híres, hogy hajlamos vulgárisan beszélni. Amikor Obama 2010 márciusában a Fehér Házban tartott ünnepségen aláírta az egészségügyi reformtörvényt, Biden azt súgta az elnök fülébe, hogy "ez kurva nagy dolog".

A nem éppen a sajtó nyilvánosságának szánt szavak akkor csúsztak ki Joe Biden száján, amikor emelkedett hangulatban dicsérte elnökét, majd miközben kezet fogott vele és mosolyogva átadta neki a mikrofont, az idézett mondatot súgta fülébe. A gond csak az volt, hogy mindez bekapcsolt mikrofon előtt történt, és a szemfüles ellenzéki média a sajtóesemény felvételéből kihámozta Biden alig, de tisztán hallható szavait.