RMDSZ: Jelzés Székelyföldnek a korzikai autonómia

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.

2023. szeptember 28., 19:46

Szerző:

A székelyföldi politikus közösségi oldalán úgy fogalmazott: Emmanuel Macron bejelentése „mérföldkövet jelent az európai nemzeti kisebbségek tekintetében is!” Emlékeztetett, hogy Franciaország eddig mereven elzárkózott az autonómia minden formájától, most pedig az államfő kihirdette a francia állam azon szándékát, hogy hat hónapon belül létrehozzák Korzika autonómiáját. Mint írja, ez azt jelenti, hogy a francia állam „elismeri a korzikai közösség specifikus voltát, történelmi, nyelvi és kulturális tekintetben egyaránt”, és ezt a francia alkotmányba is belefoglalják.

„Mi székelyek is pontosan ezt szeretnénk! Pontosabban, hogy a román alkotmányban egy hasonló tétel szerepeljen, és maga a román állam hozza létre hasonló módon Székelyföld autonómiáját„ – mutat rá bejegyzésében Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Európa átalakulásának vagyunk szemtanúi, és „jelzésértékűnek” tartja, hogy „az utolsó nagy nemzetállam is beadta a derekát”, és elismeri a nemzeti közösségek autonómiaigényét. „Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!” – zárja bejegyzését Antal Árpád.

(Kiemelt képünkön: Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.Fotó: Facebook oldala)