Állítólag afgán nők demonstráltak a tálibok szigorúsága mellett

A tetőtől-talpig beöltözött demonstrálókról nem lehet eldönteni, hogy tényleg nők-e. 

2021. szeptember 11., 18:47

Szerző:

A tálibokkal visszatérő iszlám szokásjog mellett tüntettek állítólagos nők szombaton Kabulban.

Azok közül, akik szerint a hagyományos öltözet tiszteletet és biztonságot nyújt az afgán nőknek, több százan demonstráltak az egyik kabuli egyetem nagy előadótermében azzal, hogy mindnyájan a legszigorúbb iszlám hagyomány szerint öltöztek fel. Így aztán nem lehetett megállapítani, hogy a demonstrálók valóban mind nők-e.

A nők hagyományos társadalmi szerepét feliratokon is éltették az egyetem előtti felvonulásukon, amit fegyveresek biztosítottak. Úgy gondolják, hogy azok a nők, akik szabadságuk védelmében elmenekültek vagy majd elmenekülnek az országból a tálib hatalomátvétel miatt, nem az afgán nők többségét képviselik.

A nők jogait illetően a tálib vezetés egyelőre homályosan megengedő kijelentéseket tesz, de az már biztos, hogy ha a tanulhatnak is, csak női csoportokban, és kizárólag hagyományos öltözetben, fejüket és arcukat is elfedve

(Kiemelt kép: Afgán nők a tüntetésen. EPA/STRINGER)