A világörökség ellopása
Hatvanöt esztendeje, 1945. január 27-én az Első Ukrán Front katonái elérték a Krakkótól nyugatra, hatvan kilométerre levő Auschwitz munka- és megsemmisítő tábort. Ezt a dátumot a német kormány hivatalosan a nemzetiszocializmus áldozataira való emlékezés napjává nyilvánította. Erre az évfordulóra helyezik vissza a kapura a nemrég ellopott és megkerült hírhedt feliratot: „Arbeit macht frei.” BÖLCS ISTVÁN írása.
„A munka szabaddá tesz.” Ezt hirdette a birodalmi cinizmus a koncentrációs táborok némelyikének bejáratán. A „munka általi megsemmisítés” („Vernichtung durch Arbeit”) rejtettebb politika volt. A fajelmélet kíméletlensége és a hadigazdaság praktikuma együtt hozta létre: mielőtt elpusztítanánk az alsóbbrendűeket, szolgáljanak nekünk még életükben. Dolgozzanak a gyárainkban, hadiüzemeinkben, készítsenek lőszert, fegyvert, ássanak erődítést, legyenek biológiai kísérleteink alanyai, például abban, hogyan lehet árja ikrekkel betölteni az életteret, a Lebensraumot! Hogyan lehet irtani a szolganépeket műtéttel, sterilizációval? Elölni szívbe adott fenolinjekcióval. A munkatábor és a megsemmisítő tábor így össze is nőtt. Addig működött együtt, amíg maradt valami a testből, amit még használni lehetett.
Az aranyfogakat az elégetés előtt kitépték.
Nácik és szimpatizánsok
A felirat, amelyet tavaly december 18-án leloptak az auschwitzi tábor kapujáról: szimbolikus tárgy, szörnyű történelmi rekvizit. 1940–41 fordulóján készíttették talán az első lengyel foglyokkal. A gyilkosok hajdani vastábláját most tolvajok szerelték le, vágták három darabra, szavanként. Rovott múltú lengyel bűnözők svéd közvetítéssel kapták a megbízást egy brit náciszimpatizánstól – írta meg az egyik angol lap. Nyereségvágy vezette az elkövetőket, pénzért csinálták. Ők közönséges bűnözők, nem neonácik. (Legfeljebb a felbujtó, ha az!) „Ideológiamentesen loptak” – könnyebbül meg a Magyar Nemzet. A Szent Korona Rádió célzottan és rutinosan továbbmegy a „cigány fémhulladékgyűjtők Auschwitzban” rágalmával.
Brit náciszimpatizánsokat már korábbról ismer a történelem. A harmincas években Sir Oswald Mosley feketeingesei, a Fasiszták és Nemzetiszocialisták Brit Uniójának tagjai Mussolini mellett Hitlert is nagyra tartották. Mosley sógornője, Miss Unity Midford a Führer környezetébe rajongta be magát. Csak hát Anglia – szerencsénkre – Churchillt választotta, nem Mosley-t, a beteg angolt.
Amikor Midford kisasszony Berlinben még Hitler ebédlőasztalánál bazsajgott, amikor Mosley, a brit főnáci a vezér és kancellár társaságában mondta ki Münchenben második házasságának esküvőjén az igent, akkor már működtek a táborok Németországban, Dachauban, Buchenwaldban, Sachsenhausenben.
De Auschwitz működésének megkezdéséig még négy esztendő hátravolt.
Hogy most mennyit ígért a brit orgazda, nem tudjuk. Van efféle, bár szolidabb „piac” nálunk is. Hirdetnek német katonai sisakhálót 1000-ért, taktikai kést, második világháborús német csajkát (hozzátéve: „ritkaság”), nemzetiszocialista kitűzőt 15 ezerért, Vaskeresztet 40 ezerért, Wehrmacht-benzinkutat 36 ezerért, amit Rommel Afrika Korpsa használt a sivatagban. (Szinte ajándék, mozgatható, jól mutat bármely lakótérben.) Egy hasonló amerikai portál, az e-Bay letiltotta a náci tárgyak árverését, pedig ott 2750 USA-dollárért komplett Waffen SS-egyenruhát is lehetett venni. (Nálunk most is van 80 ezerért – tiszti.)
Valódiak ezek a nemzetközi piacon is forgó tárgyak? Ha igen, akkor sokukhoz tapadhat vér, keserű a nyál a csajkában, ott a lucsok a nemzetiszocialista kitűzőn, fakult folt a mundéron, elöl, baloldalt.
Ha nem, ha hamisak, akkor az értékük is hamis, a tiszteletük is. Az utángyártott kitüntetésekért nem kellett csinálni semmit, a ritkaságként nyilvántartott csajkában sosem volt Hitler-szalonna, a pótfegyverek ártatlanok, a felpróbálgatott, újraszabott egyenruhák csak farsangi álcák.
Az igazán értékesek az efféle gyűjteményekben az egyedi dolgok. Egy kitüntetés, amelyhez történet járul. Egy fotó a Signalból vagy a Magyar Futárból. Kép a keleti hadszíntérről. Dögcédula a Kárpátokból (2000 az ára a piacon). Ez az ellopott auschwitzi tábla, lám, igazán egyedi darab. Be van vezetve a történelemkönyvekbe, tudnak róla sokan, értéknövelő tényező ám ez. Exkluzív! Története van. Kiárulható tragédiája.
Egymillió-egyszázezer és egymillió-hatszázezer közé becsülik az itt megöltek számát. Ennyi égő áldozat.
Hányan voltak?
Konkrét, számszerűsíthető adat: 1944 augusztusában 125 ezer foglyot őrzött itt 3342 SS-katona. Aztán Rudolf Höss táborparancsnokot (aki 1922 óta volt nácipárt-tag, a nyilvántartásban a 3240. számú, 1934 óta a „Halálfejes SS” foglyokat őrző kötelékének tagja) lengyel bíróság ítélete alapján itt, az Auschwitz I. krematóriuma előtt akasztották fel 1947-ben, arccal a tábor felé. Előtte meggyónt, hisz vallásos katonacsaládból származott.
Hányan voltak az áldozatok? A füstté vált testek molekulái megszámlálhatatlanok. Ez itt a világ legnagyobb temetője. Sírok nélkül. Csak a pernye, csak a füst, csak a sorstalanság.
Auschwitz 1947 óta történelmi múzeum. Évente 700 ezer emlékező haladt el a felirat alatt: „A munka szabaddá tesz.” „Auschwitz-Birkenau német náci koncentrációs és kivégző tábor 1940–1945” néven e mementó a világörökség része 2007 óta.
Azok között, akik kívül helyezik magukat a világörökség eszméjén, egyesek szívesen pózolnak náci egyenruhában, le is fényképeztetik magukat. A hagyományőrző, kalandtúrás történelemtanár, az önkormányzati képviselő, a farsangoló angol herceg, esetleg a mókázó szociáldemokrata polgármester Romániában mit demonstrál? A rossz ízlést? A kegyelet nélküli könyörtelenséget? Vagy többet? Kevesebbet? Politikai választás ez is, mint a hétköznapon hordott kokárda? Ki a naftalinból az egyenruhákkal? Mit jelent az auschwitzi táborkapu feliratának ellopása? Tényleg ideológiamentesen lopnak? Úgy is öltözködnek? Vagy ez csak műgyűjtés, móka, farsang, semmi más?
Történelmi emlékezetünk nem jelez semmi veszélyt? Auschwitz áldozatai közül minden harmadik magyar volt.
