A tálibok soha nem voltak mérsékeltek, és a jövőben sem lesznek azok

Megalakult a tálib kormány Afganisztánban, a helyiek félnek, hiszen van viszonyítási alapjuk. Hogy milyen volt az élet a tálib megszállás alatt, arról Mohammad Ali Samay mesélt a 168-nak. 

A 90-es években a tálibok uralma alatt minden napja egy rettegés volt Mohammadnak. Katonának, nem akart a tálibok mellé állni, ezért látástól vakulásig imádkozásra volt kényszerítve. 12 éves volt, amikor a legidősebb élő bátyja elszökött a tálibok elől, ekkor lett ő a családfő, és hamar fel kellett nőnie a feladathoz, mert egy egész család sorsa függött tőle. 2008-ban a Magyar Külügyminisztérium afganisztáni nagykövetségétől ösztöndíjhoz jutott, így került Magyarországra. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének doktorjelöltje. Családja nagyobb része továbbra is Kabulban van. Elmondása szerint patthelyzet van, senki nem tudja, mi lesz. „A helyzet ennél rosszabb már nem lehet, Afganisztán történelmében sosem fordult elő, hogy annyira féljenek az emberek, hogy repülőre csimpaszkodva lógjanak, majd több száz méterről lezuhanjanak” – mondta.

Mohammad 12 éves volt, amikor a tálibok elfoglalták Afganisztánt. Ezután rögtön az oktatási rendszert célozták meg, akkoriban csak a fiatal fiúk tanulhattak tovább, viszont ők is csak az iszlamista vallás szerint. Fegyvert adtak a gyerekek kezébe, és katonai kiképzésre kényszerítették őket. „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy hamar kikerültem ebből az oktatási rendszerből, mert a bátyám, aki édesapám halála után családfő lett, elmenekült a városból,. Ha maradt volna, a tálibok megölték volna. Ekkor én kerültem a család élére, átvettem az üzletet, és onnantól én gondoskodtam az egész családról, én vigyáztam rájuk, mert én voltam a legidősebb a családban. Édesanyám például csak az én kíséretemmel léphetett ki az utcára, vagy mehetett bárhova.”

Ez nem zavarta a tálibokat, hiszen bármennyire is fura, a családszellem nekik is nagyon fontos. Katonai utánpótlást pedig kaptak bőven Pakisztántól. Tanulásra nem kényszerítették a fiatal fiúkat, de kötelező volt egy nap 6-7 alkalommal a mecsetbe járni imádkozni. „Előfordult olyan helyzet, amikor mindenki a városban volt ebédidőben, a tálibok megjelentek, és korbáccsal ütöttek mindenkit, addig, amíg be nem mentek a mecsetbe imádkozni. Egy közeli ismerősünkkel történt meg, hogy bevitték imádkozni, majd az imádság után elindult hazafelé. Ezer métert tehetett meg, amikor szembejött egy tálib katona, a fegyverét az ismerősünkre fogta, majd visszarángatta a mecsetbe, mindössze negyedórával az utolsó imádkozása után. Akadt olyan ember, akivel ezt egy nap akár 9-10-szer is eljátszották” – mondta Mohammad.

A tálibok minden családról számon tartották, hogy melyik családban hány férfi él, és kinek kell részt vennie a reggeli és esti imádkozáson. A férfiaknak minden alkalommal egy jelenléti ívet kellett alá írniuk, és aki nem volt jelen, azt megkeresték, a mecsetbe hurcolták, és ott, mindenki előtt 30-40 korbácsütéssel büntették. „Afganisztán területének a 20-25 százaléka a tálibok kezében volt mindig is. Számos jelentést írtak arról, hogyan bántak az ott élő emberekkel, és hogyan építették fel a saját irányítási tervüket. 20 év után nagyon nehéz választ adni arra, hogy mostanra milyen emberek lettek, de valószínű nem változtak túl sokat.”

A táliboknak az a meggyőződése, hogy olyan állami berendezkedést kell újra megteremteni, amilyen 1400 évvel ezelőtt volt, amikor Mohamed próféta tanításai szerint éltek. „Én még sosem tapasztaltam azt, hogy a tálibok tudták volna mérsékelni magukat. Az elmúlt 20 évben azt tapasztaltuk, hogy a tálibok robbantottak, öngyilkos merényletet hajtottak végre a civilek között, és minden terrortámadást, ami Afganisztánban történt, a tálibok hajtottak végre. Előfordult olyan is, hogy az Al-Kaidának adtak területet arra, hogy terrortámadást hajtsanak végre külföldi katonák ellen. Kérdezem én, hogy ezek az emberek terroristákkal vagy mérsékelt tálibokkal harcoltak?” – mondta Mohammad.

Péntek délután mutatják be Afganisztán új kormányát. A tálibok továbbra is erős nemzetközi nyomás alatt vannak. Jelenleg a nőket arra kérték, hogy addig maradjanak otthon, amíg a tálib katonákat nem képzik ki arra, hogy hogyan kell a nőkkel bánni. Miközben a Nyugat a tálibokkal szemben kiváró stratégiát alkalmaz, voltak már jelei annak, hogy az új vezetőkkel való kapcsolatfelvétel egyre inkább felgyorsul. „Amióta létezik a tálib szervezet, 1994 óta, azóta vezetőt nem láttunk,. Nem is tudjuk, hogy létezik-e. Csak, annyit tudunk, hogy van egy második vezetője a táliboknak: Abdul Gáni Baradar, aki Katarból adja a parancsokat.”

2019 óta lehet tudni, hogy a tálib mozgalom háta mögött Pakisztán áll, Pakisztán mögött pedig az arab államok. A táliboknak bármire is volt szüksége, akár egészségügyi szolgáltatásra, vagy politikai támogatásra, azt Pakisztántól kapták meg, Afganisztánba csak harcolni mentek. Nem véletlen, hogy az apró Pakisztán Afganisztánt célozta meg. Pakisztán gyenge ahhoz, hogy Indiával bármilyen stratégiai dologba kezdjen, és zavarta is, hogy két tűz között van, hiába a barátság India és Afganisztán között. Pakisztánnak nemzetbiztonsági fenyegetést jelentett a jó viszony, Indiának viszont nem lesz választása, stratégiai partnerre van szüksége. „Pakisztán gazdaságilag nagy problémákkal küzd, de még mindig atomhatalom és erős állam, geopolitikailag egy jó partner Amerika számára is.”

Pakisztánnak megalakulása óta voltak határvitái Afganisztánnal, de hogy a helyi lakosok számára ezzel milyen új élet fog beköszönni, egyelőre még nem tudni. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Matt Brown / Unsplash)