Így is lehet küzdeni az infláció ellen

Az élelmiszerek ára nem haladhatja meg a november 15-i szintet. 

2021. november 30., 16:32

Szerző:

Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata kedden.

A kabinet a kristálycukor, a tej, a napraforgóolaj, a liszt, valamint a sertéshús árának emelését tiltotta meg azzal, hogy közölte, ezeknek az élelmiszereknek az ára nem haladhatja meg a november 15-i szintet.

Októberben az infláció 6,6 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja a központi bank által előirányzott három százalékot, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

A kormány határozata szerint a gyártók a következő két hónapban sem szállíthatnak az átlagosnál kevesebb árut a boltokba. Az intézkedések megszegéséért magas pénzbírság, illetve a kereskedelmi tevékenységtől történő eltiltás jár.

(Kiemelt kép: Shutterstock)

 

 

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.