A szakadék szélén

Ahhoz képest, hogy mi mindent kellene kifizetnie az elkövetkezendő hetekben a semmiből, a görögök élete nyugodt mederben folyik. Az utca embere tudomást sem vesz a gyülekező viharfelhőkről, mert a saját zsebén még semmit se érez. A Sziriza dacos vezetői nemcsak szóban szegülnek szembe a megszorításokkal (mint Orbán), hanem tevőlegesen is: nem csökkentették se a közalkalmazotti fizetéseket, se az ország teherbíró képességéhez képest kirívóan magas nyugdíjakat; nem vezettek be új adókat és elzárkóznak a privatizációtól is. Pedig a kassza üres.

Ehhez képest a kormánynak e hó végén 1,7 milliárdot kéne leszurkolnia fizetésekben és nyugdíjakban, május 6-án és 12-én pedig összesen 893 milliót törlesztenie az IMF-nek. Ha hozzányúl az önkormányzati tartalékokhoz és a tb-alapokhoz, kétmilliárdnál akkor se jön több össze – és akkor ott van még az összes májusi fizetés- és nyugdíjkötelezettség. Igaz, bejöhet még további közel kétmilliárd, ha az Európai Központi Bank – a 7,8 milliárd terhére – „visszaajándékozza” Athénnak azt a pénzt, amit az általa 2010 óta felvásárolt görög államkötvények kamataiból beszedett, de ez se megy azonban kikötés nélkül: a görög kormánynak törvényben kell szavatolnia a pénzügyminisztériumi felügyelet alatt álló adóhivatal függetlenségét. (Amitől az adócsaló és adóelkerülő vállalkozások leszakadását várják a korrupt politikusok emlőiről.)

Februárban Ciprasz júniusig kapott türelmi időt arra, hogy egy újabb, immár komoly, 20-25 milliós segélyről megállapodjék a hitelezőkkel. De felhívták a figyelmét, hogy ez a pár hónap nem mentesíti kormányát az időközben esedékes fizetési kötelezettségek alól. Márpedig ha „minden jól megy”, májusra Athén pénztartalékai teljesen kimerülnek, és be kell jelenteni a fizetésképtelenséget. Ami elvileg egyenlő az euróövezetből való kizárással és a pénzügyi katasztrófával, amelynek a társadalmi kihatásai katasztrofálisak lehetnek.

A görög adósság törlesztésének elhalasztása, átütemezése iránt az IMF semmilyen hajlandóságot nem mutat. Ugyanez mondható el a német és a francia kormányról. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke viszont mindenáron egyben akarja tartani az euróövezetet. Egyelőre teszi, amit tehet: likvid pénzeszközökkel látja el a görög bankokat, hogy legalább a pénzforgalom és a hitelezés működhessen. Enélkül se a görög államnak, se a bankoknak nincs esélyük arra, hogy a nemzetközi pénzpiacokon friss forrásokhoz jussanak, mert a múlt hét közepén már csak 12 százalékot meghaladó hozam mellett tudott elkelni egy görög kötvény. Ami gyakorlatilag megfizethetetlen.

Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy Görögországot nem lehet az egyik napról a másikra kitenni az euróövezetből. Bármilyen keménynek mutatkozzék is Lagarde asszony, az IMF vezérigazgatója, megvan annak a több hetes-hónapos bürokratikus procedúrája, amíg a görögöket fizetésképtelennek nyilvánítják. Enyhítő körülmény lehet, hogy Athén „valamennyit” fizet a tartozásából, és ígéretet tesz, hogy a hátralékát belátható időn belül törleszti. Nincsenek kőbe vésett szabályok. Az EBK-nál se. A Forbes online kiadása szerint a központi bank „azt csinál, amit akar”. Ha a Ciprasz-kormány nem törleszt az IMF-nek, abból még automatikusan nem következik, hogy fel kell hagynia a görög bankok készpénzellátásával. Dönt, ahogyan jónak látja. És mivel olyan világban élünk, ahol a politika határoz meg mindent, a görögök nyugodtan kalkulálhatnak azzal, hogy nagyobb érdek fűződik az ország (és bankjai) életben tartásához, mint egy beláthatatlan következményű kataklizma előidézéséhez. Az IMF és Európa öt éve önti a pénzt Görögországba, és még mindig nem volt képes eldönteni, hogy valóban mivel jár „ismeretlen vizekre tévedni”. Ha engednek a dacos görögöknek (akik nyugdíjcsökkentés helyett ebben a helyzetben nyugdíjat emeltek!), az más, bajban levő országokat is arra csábít, hogy bánjanak lazán a tartozásaikkal. A túlzott keménykedés, „a görög nép akaratának” semmibe vétele viszont társadalmi-politikai értelemben az ottani szélsőjobboldalt erősítheti csak.

Cipraszról azt feltételezik, hogy hajlana a kiegyezésre a hitelezőkkel, igaz, jóval puhább fizetési feltételek mellett, mint amiben elődei megállapodtak. De ehhez az szükségeltetik, hogy szembeforduljon saját pártja akár kommunistának is mondható, nemhogy globalizáció-, hanem egyenesen kapitalizmusellenes balszárnyával, leghűbb híveivel, vagyis a felhatalmazással, amit kormányzásra kapott. Józanul végiggondolva a dolgokat, nem is igen tehet mást. Június-júliusra „beköszön” egy 11 milliárdos csekk az IMF-től és az EBK-tól, és akkor már nincs az az isten, aki segít Görögországon. Hacsak nincs kiegyezés és nem jutnak hozzá ahhoz a bizonyos 20-25 milliárdhoz.

Akadt ennek a történetnek egy érdekes mellékszála. Alekszisz Ciprasz elrepült Moszkvába, Putyinhoz, minek nyomán a Der Spiegel szerint a görög miniszterelnök megpróbált ötmilliárd eurót kérni az orosz elnöktől. A hír nem feltétlenül volt légből kapott. Arra épült, hogy mivel a Déli Áramlat helyett a Gazprom a török–görög határról indítja majd a földgázt Európába, a görögök a majdani haszon előlege gyanánt kívánták a szóban forgó pénzt. Mégpedig azzal az ígérettel, hogy 2019-től, amikor az új vezeték működésbe lép, megkezdik a törlesztést. Putyin szóvivője, Peszkov azonban cáfolt. Közölte, hogy noha tárgyaltak energiaügyekről, Ciprasz nem kért pénzt, ilyenformán nem volt kérés, amit vissza kellett volna utasítani. Mindenesetre az az ötmilliárd nagyon jól és jókor jött volna Athénnak, mely amúgy is bensőséges kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Dacára annak, hogy NATO-tagország, még fegyvert is kész volna venni az oroszoktól.