A legszebb Németország – Merkelnek nincs ellenfele
Az ország népszerű „Muttija”, Angela Merkel 63 évesen a negyedik kormányfői ciklusát kezdheti ősszel, ha abban nem is lehet egészen bizonyos, hogy kitöltenie is sikerül majd. Biztos vezetését leginkább a hasonló súlyú ellenfél hiányának köszönheti, miközben a nemzetközi válságok, elsősorban a menekültügy, kikezdték a tekintélyét. Ma viszont megint arról van szó, hogy Európa első számú vezetőjének tekintik, ráadásul a különös amerikai elnök garázdálkodása még nagyobb világpolitikai súlyt ad neki – ezt is természetesen a bukás kockázatával együtt.
Mindenesetre igen erős pozícióból indul. Kereszténydemokrata néppártjának választási programjában nem puszta szólam, hogy „Németországban a polgárok nagy többségének még soha nem ment olyan jól, mint napjainkban. Gazdaságunk növekszik, magasabb a foglalkoztatottság, mint valaha, a bérek, a nyugdíjak jelentősen emelkedtek és tovább nőnek.” S nem csak az anyagiakról van szó. Merkel pártja joggal kampányol azzal is, hogy „az országban szilárd a demokrácia, működik a jogállam, adott a szociális biztonság. A legszebb Németországban élünk, amely valaha létezett, békében, barátságban valamennyi szomszédunkkal. Versenyzünk a többségért, de készen állunk az együttműködésre más pártokkal is” – így a program, amely óvatos fogalmazásban utal arra, hogy az idillinek leírt körülmények között is „vannak megoldatlan problémák, segítségre szoruló emberek”.
MTI/EPA/Ronald Wittek
Az nyilvánvaló, hogy Merkel eddigi három ciklusa alatt a jövedelmi különbségek gazdagok és szegények között tovább nőttek, ám a CDU-CSU most mégis fogalmazhat tömören úgy, hogy „csak így tovább…”. Hatásos, bár unalmas jelszó, ez is mutatja, milyen unalmas a kampány is. Abba legfeljebb Martin Schulz vitt némi izgalmat, amikor az Európai Parlament elnökeként váratlanul elhatározta, hogy inkább hazatér a német politikába, és győzelemre viszi pártját, amely Gerhard Schröder 2005-ös veresége óta csak a CDU-CSU kisebb partnereként tudott részesülni a kormányhatalomból, s közben pedig egy ciklust ellenzékben is töltött. A Szociáldemokrata Párt (SPD) joggal emlegeti, hogy Schröder 2003-as kemény reformjai, többek között a munkanélküli-segélyek jelentős csökkentése, a részfoglalkoztatás növelése alapozták meg azt a gazdasági növekedést, amelyre a konzervatívok oly büszkék. Schulz viszont most magasabb szociális juttatásokat kíván, a gazdagok megadóztatását hirdeti, továbbá ellenzi a katonai költségvetés növelését. Ám ezzel sem tud húzni. Májusban pártja még 30 százalékon állt, ebből mára tán 23 maradt. Így aligha lesz győzelem. Szociáldemokraták vezette koalíció az NDK-utódpártból kinőtt Balpárttal és a Zöldekkel technikailag is nehezen jöhetne létre, de ennél is súlyosabb akadályai vannak.
MTI/EPA/Armando Babani
Nem kevés korábbi SPD-szavazó tartja a jelek szerint elfogadhatatlannak, hogy egy menekült adott esetben több szociális juttatásban részesüljön, mint sok, az egyesülés után a társadalom peremére szorult keletnémet, s ezért inkább hajlik a szélsőjobb Alternatíva Németországért (AfD) gárdájának támogatására. Ez veszélyes társaság. A négy éve alakult párt képviselői már valamennyi tartományi parlamentbe bejutottak, s ősztől nem kevesen szónokolnak majd közülük a Bundestagban is. A hőzöngő, időnként akár neonáci csoportokat képzett, intelligens fejek irányítják. Két listavezetője Alexander Gauland, aki évtizedeken át a CDU színeiben töltött be vezető kormányzati posztokat, valamint Alice Weidel, egy többdiplomás menedzser, aki hat évig dolgozott Kínában, de sok más értelmiségi is beállt a nacionalista-populista, antiszemita hangoktól sem mentes táborba. A párt az euró helyett visszahozná a márkát, csak szakképzett bevándorlókat engedne be, az ott lévőket már csekély vétség esetén is kiutasítaná. Adócsökkentést szorgalmaznak, nemkülönben az Oroszország elleni szankciók eltörlését, miközben folynak vizsgálatok egyes embereik ellen, akik titokban Moszkva érdekében működtek bel- és külföldön. (Ebbe a vizsgálatsorozatba egyébként belekeveredett Schröder is. A volt kancellár, aki korábban évi félmillió dollárért az Északi Áramlat gázvezetéknél vállalt vezető posztot, melynek többségi tulajdonosa a Gazprom, nemrég hasonló díjazásért az ugyancsak orosz állami Rosznyeftyhez szerződött. Ez a lépése és baráti viszonya Putyinnal nem kevés szavazatába kerülhet az SPD-nek.)
A választókat erőteljesen foglalkoztató kérdés a menekültek, a bevándorlók ügye. Merkel patetikus szavait – „Mi megoldjuk ezt” – 2015-ben még ünnepelték, azóta viszont sokan végzetes hibának tartják. Az uniópártok is hevesen vitáztak róla. Horst Seehofer bajor kormányfő, az egyetlen mértékadó német politikus, aki támogatja Orbán Viktort, sokáig a Keresztényszociális Uniónak (CSU) a jövendő kormányba való belépése feltételeként jelölte meg, hogy a kormány maximálja az évente befogadható emberek számát. Ezt akkor a kancellár elutasította, s ma már nem is esik róla szó. Ennek az a magyarázata, hogy az idén már kevesebben jönnek, mint amennyit a CSU plafonként követelt. Összességében persze a kancellár pártja is korlátozásokat kíván, míg az SPD egy pontrendszer alapján döntené el, ki jöhet. Ez utóbbit támogatja a Szabaddemokrata Párt (FDP) is. A szociáldemokraták ragaszkodnak továbbá a menekülteknek az EU-ban való szolidáris elosztásához is. A Zöldek megengednék, hogy az emberek legális utakon szabadon jöjjenek, és hasonlóan engedékeny a Balpárt is.
Politikailag inkorrekt
Alice Weidel, az AfD egyik listavezetője többek között nagy élharcosa a politikai korrektség elleni küzdelemnek. Az ugyanis, nézete szerint, a történelem szemétdombjához tartozik. Christian Ehring televíziós műsorvezető ezért egy szatirikus műsorban áprilisban a következőket mondta róla: „Igen, fejezzük be a politikai korrektséget. Legyünk politikailag inkorrektek. Legyen igaza annak a náci kurvának. Ez politikailag elég inkorrekt volt? Remélem.” Weidel beperelte a műsorvezetőt, de elbukta az ügyet. A bíróság szerint a közszereplőnek el kell viselnie a túlzott bírálatot is.
A megszakítással nyolc évig békében együtt kormányzó nagyok politikusai eltérő taktikát alkalmaznak a kampányban. Merkel még az ellentáborban is meglévő népszerűségére építve nyugodt derűlátást sugall, és kerül minden sarkos állásfoglalást. Schulz, akinek nevét a kormányfő nem mondja ki, hevesen támadja őt. Azt veti például a kancellár szemére, hogy eltűri Erdogan rendszerének több német állampolgár bebörtönzését, újságíróét, emberi jogi aktivistáét, és azt is, hogy a török elnök felszólította az 1,2 millió németországi törököt, ne szavazzanak se a két nagy pártra, se a Zöldekre.
Sok választónak elege van egyébként az eddigi kölcsönös kompromisszumok jellemezte kormányzásból. Bár ismét a két eddigi koalíciós partnernek juthat a voksok kétharmada, a nagykoalíció folytatása csak akkor merülhetne fel, ha olyan meglepetést hozna a választás, hogy nem lenne más megoldás. Egyébként a többség új koalíciót vár az FDP-vel, amellyel az uniópártok Konrad Adenauertől Helmuth Kohlig sok ciklusban kormányoztak. A liberálisok visszakerülnek a Bundestagba, ám a várható 8-9 százalékuk (annyi, amennyi egyébként a Balpártnak is juthat) kevés. Az uniópártoknak valószínűleg csak még egy támasszal, a 7-8 százalékra számító Zöldek bevonásával, a karibi ország fekete-sárga-zöld zászlaját idéző „jamaicai koalícióban” lenne meg a többsége.
