A Kaukázus pokla

Amikor június közepén, az idén már másodszor, Dmitrij Medvegyev elnök kénytelen volt személyesen az Észak-Kaukázusba utazni, hogy részt vegyen a Nemzetbiztonsági Tanács Mahacskalába kihelyezett ülésén, megdöbbentő számokat ismertetett. E szerint az év eleje óta ebben a régióban összesen 235 fő – köztük 48 civil, 112 „bandita”, valamint 75 rendőr és katona – vesztette életét erőszakos cselekmények következtében. (A Time magazin által idézett megfigyelők szerint sokkal többen.) Talán még árulkodóbb a Szövetségi Biztonsági Szolgálat Terrorelhárító Bizottságának közleménye, amely arról tudósít, hogy ugyancsak e nem egészen fél esztendő alatt ezen a vidéken a hatóságok 527 lőfegyvert, több mint két és fél tonna robbanóanyagot és 180 pokolgépet foglaltak le.

Iszlám Kaganátus

Ha a kilencvenes években, a csecsenföldi háborúk idején az Oroszországi Föderációnak az érintett köztársasággal szomszédos vidékein – Dagesztánban, de különösen Ingusföldön – alapvetően nyugalom uralkodott, az utóbbi időben éppen ebben a két, ugyancsak főként muzulmánok lakta autonómiában szabadult el a pokol, miközben az Észak-Kaukázus más térségeit sem lehet a béke szigetének nevezni.

Csupán a legutóbbi hetekben Dagesztánban lelőtték a belügyminisztert, a volt belügyminisztert és miniszterelnök-helyettest, a főmufti helyettesét, megtámadtak egy rendőrőrsöt, megöltek számos rendőrt.

Aztán Ingusföldön egy öngyilkos merénylő felrobbantotta az államfő gépkocsiját. Előzőleg végeztek a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével, egy bírósági végrehajtóval, egy drogbáró közeli munkatársával és több rendőrrel.

Ezeket a merényleteket többnyire fényes nappal, nyílt utcán követték el Mahacskalában, a két és fél millió lakosú Dagesztán, illetve a félmillió lakosú Ingusföld fővárosában, Nazranyban. Az orosz sajtó gyakran ad hírt szövetségi erők és az általuk „bandaalakulatoknak” nevezett fegyveres csoportok közötti összecsapásokról, tűzharcokról, éspedig szintén nem valahol a hegyek között, hanem a nagyvárosokban.

Ezek a merényletek, orvtámadások, gyilkosságok nemigen vehetők egy kalap alá. Egy részük bizonyosan még a csecsen háborúk idejéből visszamaradt és a szomszédos köztársaságokba „átránduló”, valamint az ott hozzájuk csatlakozó gerillák számlájára írható. A dagesztáni belügyminiszter megöléséért például a Dzsamaat Saria vállalta magára a felelősséget. Ez a fanatikus muzulmán szervezet nem titkolja, hogy el akarja szakítani az Oroszországi Föderációtól a régiót, hogy ott – ebben az Európa, Ázsia és a Közel-Kelet között elterülő, geopolitikailag oly kényes térségben – létrehozza az Észak-kaukázusi Iszlám Kaganátust.

Muzulmán csoportok

Hivatalos moszkvai források szerint már a csecsen háborúk idejétől kezdve szélsőséges külföldi muzulmán csoportok – köztük az Al-Káida – nemcsak pénzelik ezt a küzdelmet, hanem embereik személyesen is részt vesznek benne. Ha nem is mindig, de egy-két esetben ez valóban bizonyítható volt. A külföldi ármánykodás és a hazai fanatikus iszlám befolyás azonban csak az egyik és – a jelek szerint – nem is a fő oka a térségben mutatkozó anomáliáknak.

Klánok háborúja

Maga Medvegyev erről így nyilatkozott Mahacskalában a televízió nyilvánossága előtt: „A bűnözésnek [a térségben, K. I.] két olyan alapvető oka van, amellyel foglalkozni kell. Az első az emberek rossz szociális helyzete, beleértve a munkanélküliséget. A második: a hatóságok csekély tekintélye.” Az elnök ezzel egyrészt az állítólag hetvenszázalékos munkanélküliségre, másrészt a még oroszországi viszonylatban is páratlan mértékű korrupcióra utalt.

Ezeken a tényezőkön túlmenően azonban a fegyveres támadásokat és orgyilkosságokat sokszor nem politikai vagy katonai célok motiválják, hanem bűnszervezetek egymással való leszámolásai, egyszerűen az egyes klánok, nemzetségek közötti ellentétek, esetleg a legközönségesebb vérbosszú. Az utóbbi ebben a régióban ugyanolyan hagyomány, mint például az, hogy csaknem minden férfinak van lőfegyvere.

Kiválóan megfigyelhető ez Csecsenföld példáján. Hogy ebben a sokat szenvedett köztársaságban ma viszonylagos nyugalom uralkodik, annak az első oka talán az, hogy a nép kivérzett a háborúkban. A második, hogy itt a központi (moszkvai) költségvetés elég sokat költött a harcokat követő újjáépítésre, munkahelyek teremtésére, elsősorban Groznijban, a fővárosban. Egy harmadik tényező ugyanakkor paradox módon a gerillák elleni harc „csecsenesítése”. Vagyis ha Vlagyimir Putyin annak idején azzal fenyegetőzött, hogy a szövetségi csapatok „a banditákat belefojtják a reterátba”, ezt a feladatot később csecsen csatlósaiknak „adták ki”.

A második csecsen háborúban már a szövetségi csapatok oldalán vett részt az első háborúban ellenük harcoló főmufti, Ahmad Kadirov, és a jelentősebb harcok elülte után Moszkva őt tette meg az autonómia elnökévé. Miután pedig 2004-ben gerillák/banditák megölték, posztját fia, a még most is csak harminchárom éves Ramzan örökölte. Az ő legényei pedig az orosz terrorelhárítók módszereit is elhomályosító kegyetlenséggel csapnak le mindenkire, aki hatalmával szembeszegül, vagy aki valaha is ártott klánjának.

A grozniji kiskirályt sejtik több olyan személyes ellenségének meggyilkolása mögött is, amelyet Csecsenföldtől távol követtek el. Nagy valószínűséggel az ő emberei tették el láb alól az orosz fővárosban, illetve Dubaiban a Jamadajev testvéreket, akik annak idején állítólag benne voltak az idősebb Kadirov elleni merényletben. Moszkvának persze mindez kezd fölöttébb kínossá válni, de amíg Csecsenföldön legalább viszonylagos nyugalom uralkodik, kénytelen-kelletlen eltűri. Legalábbis addig, amíg az ifjú elnök képes – a jelek szerint egyébként egyre kevésbé – hatékonyan ellenőrizni a helyzetet. A Kreml azonban feltehetőleg azzal is tisztában van, hogy egy szép napon Kadirov esetleg „önállósítja” magát, és ismét ellenük fordul.

Nincs esély?

Július elején az orosz hadsereg az Észak-kaukázusi Katonai Körzetben nagyszabású hadgyakorlatot tartott, amelynek elsődleges célja a terrorellenes műveleteknek, a „fegyveres konfliktusokba torkolló válságos helyzetek kezelésének” a gyakorlása volt. Mindez azonban aligha enyhítette a Medvegyev által is hangsúlyozott rossz szociális helyzeten és korrupción, aligha növeli a hatóságok tekintélyét. „A hatalomnak a rendvédelmi erők épületeinek falain túl nincsenek szövetségesei. A nép nem a banditák mellett áll, de nem is a hatalom oldalán, márpedig a nép nélkül a hatalomnak nincs esélye a háború megnyerésére” – írta az észak-kaukázusi helyzetről a Moszkovszkij Komszomolec kommentátora.