A háziúr
A „nemzeti együttműködés” házelnöke indulatos, szigorú ember. Kirohanásainak ma már nemcsak az ellenzék az áldozata. A „strasbourg-i idióták” csapata (másként Emberi Jogok Európai Bizottsága) is, amelynek fogalma sincs a sajátos magyar közviszonyokról. A morózus Kövér a demokrácia intézményeivel kapcsolatban is egyre rezignáltabb. Egy kiürülő rendszert lát, amelynek intézményei egyre kaotikusabbak. Nagy áldás, hogy van egy házelnökünk, aki folyamatosan védi, nyesegeti, alakítja és reformálja a megtépázott tekintélyű intézményt. És ez még csak a kezdet. Mire számíthatunk? BUJÁK ATTILA írása.
„A Gyuri bácsihoz képest Kövér László szinte ultraliberálisnak számít” – mondta egy internetes lapnak Mile képviselő (MDF, ma LMP), aki végigülte az első ciklust. S valóban, Szabad György precizitása, osztályfőnöki stílusa, aggályoskodása olykor zajos konfliktusokhoz vezetett. Kövérékkel például gyakran kiabált. De öregszünk, ma Kövér kiabál. Egyetlen lényeges különbség azért jól megragadható: a rendszerváltás utáni első házelnök, ha igazán lendületbe jött, „minden irányba szórta átkait”. Mai utóda csak az ellenzéket (főként a lagymatag szocikat) tiszteli meg ezzel.
Hogy mit akar megújítani, egységes arculatúvá tenni a forradalmi parlament egy éve regnáló elnöke? Az utalásokból ez nehezen hámozható ki. Mert hírek nincsenek, csak híresztelések. Kövér a külvilággal alig érintkezik. Újságíróval hónapszám szóba sem áll, interjút alig ad (megválasztása óta talán kétszer élt a lehetőséggel), a házbizottság munkájáról szóló tájékoztatókat kollégáira hagyja, lakossági fórumokra még eljár. Gyanítjuk: frakciótársait sem kedveli. Ha rajta múlna, néma lenne a Ház. Kövér szorong: fél a jövőtől, a válságtól, a megcsúszástól, főnökének vad terveitől. A kudarctól. Már jó előre bűnbakot keres. Ha Gyurcsányt lát, szemére lila köd ereszkedik. A parlamentben nyomott a hangulat.
Kövér megválasztásakor a sajtó – az orbáni nyomvonalat követve – arra számíthatott, hogy a Fidesz a „ritkított parlament” nyolc évvel korábbi gyakorlatát követi. A kétharmad birtokában a gyönyöröket fokozni is lehetett volna: bevezethető a háromheti, négyheti, a kéthavi ülésezés, az őszi, a tavaszi, a téli ülésszak is, mint a Kádár-kor delelőjén. De változik a világ: 1998-ban kiegyenlített pártarányok, erős ellenzéki nyomás mellett Orbánnak akadály volt az intenzív parlamenti ellenőrzés. Abszolút többség birtokában viszont éjjel-nappal üzemelhet a törvénykohó. Muszáj is, mert elképesztő a tempó, szünetről, lassításról szó sincs. Az iramot Kövér diktálja, a lázongást neki kell letörnie, az ellentéteket neki kell elsimítania, az elhajlókat ő semmisíti meg.
A csapás ma kétirányú. Az egyik cél a frakció állandó mozgatása, a másik a nyilvánosság kiiktatása.
A házelnök átgondolt terv szerint látott munkához.
A Köztársasági Őrezredet január 1-jei hatállyal jogutód nélkül megszüntették. A sajtónépet a 6-os kaputól a park mögötti, eldugott 7-eshez tereltette, ahonnan szűk patkánylépcső vezet a főemeletre.
A kettes számú akadály ott vár ránk: a sajtópáholy intézménye – százötven év után – megszűnt Magyarországon. A bársonyfüggönyök mögött szakértők és államtitkárok ülnek. Aki a zárt láncon kívül szeretne tájékozódni, egy csigalépcsőn a karzatra jut, ahol Kövér feje fölött, a címer magasságában lebegnek a legelszántabb tudósítók. A szónokot fotózni felülről (és hátulról) lehet, Orbánról face to face csak az MTI készíthet képet. A következő csörte az Index és az Origo fotóriportereivel zajlott, akik a karzatról „lefényképezték” a miniszterelnöki országvédelmi beszéd kéziratát. Őket nemcsak a parlamentből, a Fehér Házból is kitiltotta az elnök.
A sajtó körül fogy a levegő. Az uniós elnökség küszöbén a házelnök puccsszerűen bejelentette: az állandó belépők lejártak, aki dolgozni akar, némi tortúra után regisztráltathatja magát. Időnként azt híresztelik, hogy a folyosói grasszálásnak vége, a sajtót egy szinttel lejjebb, a félemeletre szorítják, ahol zárt láncon nézhetik a műsort.
Kövér visszatérő félelme, hogy a fel-alá cikázó tudósítók „minden ponton” elérik a szószátyár politikusokat. Nincs interjúkérés, sajtóosztály, engedély, e-mailen küldött tesztkérdés. Ha a politikus felelőtlenül nyilatkozhat „bele a világba”, ellentmondások, kételyek keletkeznek. Kell ez nekünk? Az elnök hamarosan felülvizsgáltatja a „magukat újságírónak mondó nyüzsgöncök seregét”, képtelenség ugyanis, hogy hétszáz újságíró rajcsúrozzon a Parlamentben.
Kövérnek van elég gondja a képviselőkkel is. A dohányzást már augusztusban betiltatta. Aki teheti, „félrepöfékel”. Boross Péter – ha beugrik egy futó Szent Korona-lobbizásra – a klotyóra menekül, mint egy bagózó diák. S ha már a koronánál tartunk, Kövérnek bántja a szemét (és az orrát) a koronaékszer körül úszó pörköltszag. A büfé mehet, a korona marad.
A parlamenti légkör cseppet sem javult 2006, a „kivonulások kora” óta. Valamivel ordenárébb a hang. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtóosztályának vezetője nemrég be is jelentette: főnöke magatartási kódex bevezetését tervezi, a normaszegők pénzbüntetéssel sújthatók. Kövér nem is az üléstermi beszólások gyakorlatát kárhoztatja, az bevett műfaj, hanem a képviselők impertinenciáját. Kezdőként az elnök sem volt tartózkodó. Kövér a szocigyilkolás szóbeli műfajában ma is profi. Nyáron Szűcs Erika képviselőnőt pécézte ki pogácsarágcsálás ürügyén. A csata változatlan hevességgel dúl, elnöki légi fölény mellett.
A hölgyről tudni kell: a második Gyurcsány-kormány tagja volt, ez súlyos hendikep. „Magához szólok, Szűcs képviselőnő, igen, magához bizony, ha nem hallotta volna... Ez nem büfé. Legközelebb a sörösüveget hozzák be.” Novák Előd (Jobbik) megafonos performance-ai, alkalmi zsidózásai megfontoltabb nyilatkozatokat csalnak elő belőle. („Képviselő úr! Magatartása antipatikus.”)
A legendás Gyuri bácsi hisztérikus kirohanásokra ragadtatta magát, de a bosszú, a megtorlás nem az ő műfaja volt. Kövér havi illetménymegvonásban részesítette az ellenzéket (MSZP, LMP) kötelességmulasztás címén, mert kivonták magukat az alkotmányozás szófolyamából.
A frakció az első kövéri évben elképesztő tempót diktált: 266 törvény (95 új, 171 módosító) mellett 172 országgyűlési határozat született. A kabinet egyetlen év alatt hozta a korábbi ciklusok jogalkotási teljesítményének felét, pedig a listán olyan testes csomagok szerepeltek, mint az új alkotmány, a nyugdíjkasszák kirámolása, az Alkotmánybíróság kasztrálása. A búcsúzó alkotmány szabad préda volt, kéthetenkénti sorozatban módosították, rendelés szerint. A rendelés szó helyénvaló, ha figyelembe vesszük, hogy a jogalkotás milyen egyéni kezdeményező erőt takar. Összesen 30 (15-15) törvény két mindenes, Rogán Antal és Lázár János nevéhez kapcsolódik. A kormányzatnak „semmi része benne”. Az ő tevékenységük a politikai kozmosz teljességét felöleli. Egyaránt értenek a médiajoghoz, a közjoghoz, az energetikához vagy az offshore cégek domesztikálásának fortélyaihoz.
Szinte megállapíthatatlan, mikor, hol, kinek a megrendelésére formálódik egy-egy törvényjavaslat. Az áttörés pillanata rendszerint a szavazás előtti fél óra. A last minute módosító funkciója a jogalkotásról szóló törvény szerint az lenne, hogy a koherenciazavarokat korrigálják. Ezt a gumiszabályt a frakció rendszeresen alkalmazza. Az új egyházi törvényt éjszaka, az elnökség ülésének lezárulta után szavazta meg a Fidesz, komoly tartalmi módosításokkal. És bár a módszer a korábbi kormányok praktikái között is szerepelt, soha nem öltött ilyen elképesztő méreteket.
Ezen a ponton Kövér is kiborult: jelezte, hogy a jogalkotásban „nagyobb önfegyelemre”, egységes szabályozásra lenne szükség. De mondhat bármit a házelnök, ha Orbán vállon vereget valakit, és félrevonja: lenne egy kis munka, Bélám. Kidolgoznál-e egy nagy jelentőségű, gyors módosítót? Merne valaki ellentmondani?
Ezt csak egy ember engedheti meg magának: a parlament elnöke, Kövér László, aki a „döntés éjszakáján” szót emelt főnökénél Schmitt Pál elnökké választása ellen. A végén, ahogy mesélik, üvöltöztek. Ez az egyik pont, ahol Kövér nem tudta érvényesíteni akaratát.
A következő menet a választójogi törvény körül várható. Áder János gyors, egyfordulós, vegyes rendszert tervezett. Kövér ragaszkodna az elveszett szavazatok beszámításához, s ellenzi azt is, hogy a határon túli szavazókat berángassák a magyar pártpolitika útvesztőibe. Legújabb álláspontja szerint nem jó megoldás, ha a „beugró szavazók” pártlistákra voksolnak. Helyesebb, ha független képviselőket állítanak. Egy fideszes frakciótag szerint ebben sem lenne köszönet. Néhány „egyszerre mozduló” határon túli „vendégképviselő” kilóra megvehető, és szavazatuk a hatalomról is dönthet. Szoros befutó esetén őrült licit indulna nyolc-tíz aranykezű megélhetési magyarért. Az elnök maga mondta a Székely Nemzeti Tanács ülésén a Parlamentben: „Ez már nemcsak az ország háza, hanem a nemzet háza.”
Hogy így van-e, eldönti az idő. A rendszerváltás parlamentje eltűnt. A büfé húsz év után újra népfrontos (HNF) hangulatot áraszt. Fideszes honatyák tapodják egymás lábát. Kisgazdatagozat, KDNP-tagozat, a Fidesz Bükk-ábrányból, fideszes Mezőtúrról, Fidesz-guru Somogyból, Fidesz a IX. kerületből. Van tolongás. De a csengő szól, megjött a végső módosító. Újabb szavazás, újabb győzelem. Négyéves vakáció.