A hamburgi Elbphilharmonie botránya

Aki azt hinné, közpénzekből is finanszírozott beruházások körül csak Európa szegényebb, keleti felén vannak botrányok, téved. A pedáns, a protestáns etikára oly sokat adó németeknél nem csak Berlin új, központi repülőtere késik éveket. Hasonló sorsra jutott Hamburg város-tartomány nagyra törő beruházása, az Elbphilharmonie. A különleges épületegyüttesnek, benne három hangversenyteremmel, már 2010-ben meg kellett volna nyílnia. Az eredeti költségvetés 77 millió euró volt, ám a beruházás végül (az eddigiek szerint) 600 milliónál is többe kerül. S a megnyitás csak 2018 tavaszára várható.

2013. január 2., 15:45

A különleges üvegburkolatú, 26 emeletes épület-óriás-a Hansa-város kikötőjében, a víz partján emelkedik a magasba. Helyén raktárak állottak, amelyekben hajdan a gyarmatokról érkezett teát, kakaóbabot és teát tárolták. A mutatós projektre a megbízást 2005-ben a város kormányzata adta, a terveket jeles svájci építész-iroda dolgozhatta ki s azok megvalósítását a Magyarországon ugyancsak ismert Hochtief konszern kapta. Azzal, hogy az akkor már 114 millió euróra becsült összköltségű épület-együttest 2007- 2010 között felépítik. Az utóbbi év májusában meg is tartották a bokrétaünnepet – majd az építkezés egyre késett, utóbb pedig leállt. A Hochtief ugyanis közölte, hogy a tervezett összegért, előre nem látható akadályok miatt, nem tudják elvégezni a munkákat – legkorábban 2015-re. A város a szerződésre hivatkozott, ám mindhiába. Hosszas, szívós tárgyalások után a közelmúltban végül megegyezett a szenátus és az építő konszern: a költségek végül 575 milliót tesznek majd ki, de a Hochtief nem támaszthat további igényeket, a továbbiakban vállalja az építkezés minden kockázatát, egyes vitatott költségek ügyét pedig döntőbizottság elé viszik. A városvezetés azért döntött a kiegyezés mellett, mert ha felmondják a megbízást, tovább csúszott volna az építkezés s az egész még többe került volna. Az építő ígérete szerint a munkálatokat 2016 október végére befejezik – így 2017 tavaszára végre megnyithatják az Elbphilharmoniet. Igaz, a végső költségeket már most is 600 milliónál többre becsülik – mivel az eredeti számításoknál elfeledkeztek a forgalmi adóról...


A kikötőváros pompás új épületének főzeneigazgatóját egyébként már évekkel korábban kinevezték. A házban kap új otthont az Északnémet Rádó, az NRD szimfonikus zenekara. 2150 ülőhellyel rendelkező nagy, 550 személyes kis koncerttermük lesz. Az óriás épületegyüttesben helyet kap még ötcsillagos luxus-szálloda, lesznek éttermek s néhány tucat öröklakás, csillagászati áron. Aminthogy igen drágának bizonyult az egész – de néhány év múlva talán feledteti majd a városatyák rövidlátását a sajátos épület és hangversenyeinek híre.

További írásokat olvashat Németországról a

www.ger–mania.huhonlapon