A Guardian nem találja a No-Go zónákat, amivel Orbánék riogatnak
Guardian című brit napilap nem találja azt a 900 különleges övezetet Londonban, Párizsban, Berlinben és Stockholmban, ahová a magyar kormány szerint az ottani hatóságok sem mernek bemenni a menekültek miatt.
Amikor a lap tudósítója rákérdezett Kovács Zoltán kormányszóvivőnél, hogy hol is vannak pl. a brit fővárosban ilyen zónák, a szóvivő azt válaszolta, hogy ők a nyilvános adatok és források alapján tették közzé a véleményt. Ám a miniszterelnöki hivatal leginkább blogokra és összeesküvéssel foglalkozó netes oldalakat hoz fel hivatkozásként.
Csakhogy az egyik legfőbb referencia, egy egyetemi tanár a helyszíni tapasztalatai alapján már 3 éve visszavonta kijelentését arról, hogy Franciaországban 751 ilyen no-go övezet lenne. Egy másik bizonyíték egy amerikai blog lenne Svédországról, csak éppen ott nem működik a link, amely elvezetne 55 ilyen zónához, amelyet állítólag a svéd rendőrség azonosított be.
Ugyanakkor a magyar kormány weboldala továbbra is hirdeti, hogy a kötelező kvóták fokozzák a terrorveszélyt, illetve a magyar kultúrát. Egy óra pedig azt hivatott jelképezni, hogy minden 12 másodpercben magyar földre lép egy migráns. A magyar rendőrség adatai szerint azonban ez messze nem felel meg a valóságnak, a különbség 6 ezerszeres. Vagyis két óránként bukkan fel egy-egy menekült a déli határon.
(Guardian)