A fejébe vette egy kilenc éves gyerek, hogy felrobbant egy benzinkutat

Kétszer is megpróbált felrobbantani egy benzinkutat egy kilencéves kisfiú Szlovákiában. 

2023. október 23., 09:46

Szerző:

Egy kilencéves gyerek fel akart robbantani egy felső-zempléni benzinkutat. A kút egyik töltőpisztolyából szétlocsolta az üzemanyagot a földre és megpróbálta meggyújtani – írja az Új Szó.  A gyermek terve először nem sikerült, ezért a kút másik pontján megpróbálta újra, sikerrel, ekkor már tűz is keletkezett. Az ott dolgozóknak rövid időn belül sikerült eloltaniuk a tüzet – írja a 24.hu

A helyiek azt mondták a JOJ Televíziónak: „Mi történhetett volna? Mindannyian a levegő repülhettünk volna.”

Az ügyben általános veszélyeztetés miatt indult eljárás, amiért akár tízéves börtönbüntetés is kiszabható. Az elkövető fiatal korára való tekintettel azonban sem ő, sem szülei nem vonhatók felelősség alá, ezért az eljárást megszüntették.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:  Michal Fludra/NurPhoto via AFP)

Franciaország szankciókat fontolgat a ciszjordániai palesztinok elleni erőszakért felelős zsidó telepesek ellen, és a francia diplomácia vezetője fel fogja vetni a kérdést európai szinten a hétfői brüsszeli EU-külügyminiszteri találkozón – közölte a tárca csütörtökön.

Washington démonizálja Moszkvát, sajnálatos, hogy Joe Biden amerikai elnök azt állította, hogy Ukrajna veresége esetén fegyveres összecsapás alakulhat ki Oroszország és a NATO között – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön.