Terrorszervezetnek nyilvánottak egy iszlamista csoportot Nagy-Britanniában

Terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott a brit kormány hétfőn egy iszlamista csoportot, amely éltette a gázai övezetet uraló Hamász izraeli terrortámadását.

2024. január 15., 17:19

Szerző:

James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette jóváhagyásra a kormányhatározatot, a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953-ban alapított Hizb ut-Tahrir nevű, libanoni székhelyű szerveződés 32 országban van jelen, köztük Nagy-Britanniában, és hosszú távú célja kalifátus létrehozása az iszlám vallási törvények hatálya alatt.

A szervezetet terrorcsoportnak nyilvánító és törvényen kívül helyező, pénteken hatályba lépő intézkedés alapján bűncselekménynek minősül, ha valaki csatlakozik a Hizb ut-Tahrirhoz, másokat a csoport támogatására biztat, vagy a nyilvánosság előtt mutat fel olyan tárgyakat, amelyek felvetik azt a gyanút, hogy az illető a csoport tagja vagy támogatja a szerveződést.

A londoni belügyi tárca kiemeli hétfői tájékoztatásában, hogy a betiltott csoportokhoz kötődő bizonyos bűncselekmények elkövetői a brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

James Cleverly belügyminiszter hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta:

a Hizb ut-Tahrir antiszemita szerveződés, amely aktívan támogatja a terrorizmust.

Cleverly szerint e megnyilvánulások közé tartozott, hogy a csoport éltette és ünnepelte a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadást, amelyben 1200 ember meghalt.

A londoni belügyminisztérium tájékoztatása szerint önmagában is a terrorizmus támogatásának minősül az a tény, hogy a Hizb ut-Tahrir a honlapján megjelent nyilatkozatban éltette a Hamász októberi támadását és hősöknek nevezte a terrortámadás elkövetőit.

A szervezet a múltban is rendszeresen ünnepelte az Izrael és általában a zsidók ellen elkövetett támadásokat – áll a tárca hétfői közleményében.

A Hizb ut-Tahrir nagy-britanniai szerveződésének honlapján megjelent egyik cikk azt a címet viselte, hogy „Őrizzük meg emlékezetünkben október 7-ét”, és az írás szerint a muszlimok „kitörő örömmel fogadták” a Hamász Izrael ellen végrehajtott támadását.

(Fotó: MOHAMMED ABED / AFP)