A Bándy gyilkosság margójára...

Most kéne észnél lenni. Ez az ország tele van gyűlölettel. Gyűlölik a cigányokat, a hajléktalanokat. A zsidókat, a libsiket, a melegeket. Gyűlöli a főváros a vidéket, a vidék a fővárost. A biciklis az autóst, az autós a biciklist. Gyűlölik a bevándorlókat és a kivándorlókat, de gyűlölet tárgyai azok is, akik itthon maradnak, mert miért nem mennek el innen. Gyűlölik a Nyugatot és a Keletet. A jogsértőket és a jogvédőket. Gyűlöletben vagyunk a szomszédainkkal és a honfitársainkkal. A frusztráltság újabb és újabb ellenségképeket keres magának, legyen az IMF, a multi, nyugdíjas, rezidens, rendőr, tűzoltó, munkanélküli, egyetemista, színész, az EU vagy amikor úgy hozza, a romkocsmák népe is megteszi.

Régen volt már ilyen labilis idegállapotban a társadalom. Elég most egyetlen szikra, hogy elszabaduljon a pokol.

A kormány felelőssége

A kormány felelőssége most, hogy a józan ész győzedelmeskedjen. Mert neki vannak meg hozzá az eszközei. Hogy ez a gyilkosság ne etnikai kérdés legyen, hanem bűnügyi.

Talán nem most kéne bayerzsoltokkal tortát szeletelni, ordas eszmékkel — pár szavazat reményében — pávatáncot járni. Talán épp most van itt az ideje világosan és határozottan beszélni, kétértelmű kiszólások és egyet jobbra, egyet balra ütés nélkül világosan fogalmazni.

Mert mindig lesznek akik a legállatibb ösztöneinkre apelláljanak. Politikai pecsenyéjüket sütögetnék azzal, hogy megoldás helyett bűnbakot keresnek.

Ez egyszer kristálytisztán vonalat kell húzni közéjük és mindenki más közé. Mindenfajta gesztus és kiskapu nélkül a retorikában. A bűnös bűnhődjön, de csak a bűnös bűnhődjön.

Ha már egyszer meghaladtuk a középkort és a kollektív bűnösség elvét, mindenki csak a saját tettéért vállalja a felelősséget, nem a bőre színéért, nem a hovatartozásáért, a származásáért vagy a nézetéért. Azért feleljen, amit tett, és csakis azért. Máskülönben az akció reakciót szül, az igazságtalanság megtorlást, a megtorlás pedig bosszút. Az állam felelős a rend, a közrend fenntartásáért. Pont.

És nem kéne halálbüntetést emlegetni, hiszen jól tudjuk, úgysem vezetik be. És ha bevezetnék, akkor sem érne többet, mint hogy néhányan otthon, a foteljükben vagy a monitor előtt kielégítve éreznék indulatukat.

Az ellenzék felelőssége

Talán most kéne csendben maradni. Nem a kormányra mutogatni, sem az áldozatra, sem a felelősökre. Sem a részvétből, sem a fájdalomból, sem a dühből szimpátiát kovácsolni.

Ha megtalálták és elítélik, az nem a kormány dicsősége, ha nem találják meg és nem ítélik el, az nem a kormány kudarca.

Az állam (és nem a pártok) fenntartanak egy igazságszolgáltatási rendszert. Ennek a feladata, hogy kivizsgáljon, bizonyítson és ítélkezzen.

Az értelmiség felelőssége

A kávéházi értelmiség felelőssége meg az, hogy hallgasson. Ellenálljon a kísértésnek, hogy lila ködbe burkolózva szemantikailag elemezze, vajon mennyire pc kifejezés az a szó, hogy cigánybűnözés, miközben önmaga nagyszerűségét nézegeti a tükörben. Ezzel ők sem tennének mást, mint meglovagolni egy aktuális témát, amiben kiélhetik szereplési vágyaikat. Inkább ne!

A hordák készen állnak. Megint úgy érzik, eljött az idejük. Halált, megtorlást, kényszermunkát, kitelepítést, kínzást, lincselést, kollektív büntetést, megelőző csapást követelnek — persze "védelemből".

A társadalmat éppúgy meg kell védeni ezektől a hordáktól, mint a gyilkosoktól.