Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2011. június 26., 05:35
Saját férje csonkított meg Bangladesben egy egyetemi tanárnőt, akinek kiszedte a szemeit. A kórházban sikerült megműteni az ötgyermekes családanyát, látását azonban teljesen elvesztette.
2011. június 25., 19:38
A magyar uniós elnökség idején heti rendszerességgel hangzott el, mekkora stratégiai fontossága van a „Nyugat-Balkán” integrálásának a szervezetbe. Ezt senki nem vitatja, csak éppen az unió bővítése a volt jugoszláv térség és Albánia irányába másoknak kevésbé fontos, mint nekünk. A magyar uniós elnökség a mögöttünk levő fél évben voltaképp egyetlen reális célt tűzhetett maga elé: lezárni a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal. Ez sikerült. Más irányokban nem léphetett előre. ACZÉL ENDRE írása.
2011. június 25., 19:04
A Tschibo és az Eduscho kávémárka Magyarországon is fogalom. A milliárdos forgalmú német kávé-konszern tulajdonosa a cégalapító, Max Herz két fia. A harmadiknak és nővérének ugyancsak jutott a milliárdokból: ők most vásároltak be a nemzetközi Vapiano étteremláncba, amely ugyancsak ismerős a budapestieknek.
2011. június 25., 07:16
Egy megtalált dokumentum Giordano Bruno megégetéséről vizuálisan is tanúskodik az 1600 február 17-i tragikus eseményről. A rajzot, amelyen a híres filozófus a lángoló máglyán áll, Giuseppe De Angelis készítette, aki hivatalból volt jelen. A rajz mellett egy írott anyag az eretneknek a Nona börtönből a Campo de’ Fiorira való átszállítását igazolja.
2011. június 24., 18:28
Az Unió valamelyest erősödött, amíg haladt előre a magyar kormányzás, gazdagodott két stratégiával, új tagállam került látótávolságba, ment előre mint az úthenger – mondta Balázs Péter volt külügyminiszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Ebben volt a magyaroknak szerepe, de az egészet nem a magyarok érték el.
2011. június 24., 17:05
A honi vállalati stratégiákba az ezredfordulón került a társadalmi felelősségvállalás fogalma. Bankok esetében a civil publikum könnyen hihetné: pusztán a támogatás különféle formáiról van szó. Ám az angol betűszóval CRS-nek – Corporate Social Responsibility – jelölt metódus jóval többet jelent: társadalmi szemléletformálást is. Mi a helyzet külföldön?
2011. június 24., 16:04
Németországban egyre többen kifogásolják, hogy nincs emlékhely, amely méltóan idézné a Berlint ketté osztó egykori fal áldozatait. Ugyanígy csupán egy dombormű emlékeztet arra is, hogy a kommunista rendszer elleni első kelet-európai felkelés 1953 júniusában, Berlinben volt. Most a város egykori polgármestere, Eberhard Diepgen akciót kezdett annak érdekében, hogy a világháború utáni német történelem ezen időszaka ne menjen teljesen feledésbe.
2011. június 24., 14:09
Náci felvonulás és roma ellendemonstráció hétvégén Csehországban – Fokozott rendőrségi biztosítás mellett tart erődemonstrációt a cseh náci párt szombaton Přerov romák lakta részén.
2011. június 24., 12:37
A kongói katonai törvényszék négy rendőrt ítélt halálra, akik megöltek egy hazájában közismert emberjogi aktivistát. Flobert Chebeya holttestét, az év elején találták meg elrejtve egy gépkocsi csomagtartójában Kinshasa közelében. A kongói Hangtalanok Hangja jótékonysági szervezet elnöki tisztét betöltő férfit egy éve ölték meg.
2011. június 24., 05:22
Amerikai csapatok vonulnak ki Afganisztánból - A franciák is csatlakoztak
2011. június 23., 19:22
Másfél évvel a 2012-es amerikai elnökválasztás előtt megkezdődött a verseny a Republikánus Párt elnökjelöltségének elnyeréséért. Fekete bőrű pizzaláncfőnöktől a feleségeitől többször elvált katolikusig, 4000 csecsemőt világra segítő szülészorvostól ötgyerekes anyáig tíznél is több önjelölt dobta be a kalapját eddig, és csaknem ennyien riadtak vissza, már a startvonal előtt. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2011. június 23., 18:16
A tartományok nem kérnek a gazdasági miniszter ötletéből, így egyelőre vasárnaponként zárva maradnak a boltok Ausztriában. Kivétel Tirol, ahol a kormány hajlandó hozzájárulni az évi háromszori vasárnapi nyitva tartáshoz.
2011. június 23., 15:03
Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Meggyilkoltak egy újságírót Kelet-Kongóban. Parchelly Kambale Musoni rádiós volt. Betelefonálós műsorában bűnrészességgel vádolták meg a helyi hatóságokat a hallgatók.
2011. június 23., 07:30
Genova a macskák városa. A gazdátlanokból is van legalább százezer. Sorsuk azonban a más tájakon kóborlókkal ellentétben nem sanyarú. Szegény és gazdag negyedekben jótét lelkek csapata törődik velük.
2011. június 22., 20:00
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sáska inváziótól tart Madagaszkáron. A szervezet szerint sürgős lépéseket kell tenni, hogy megóvják az ültetvényeket a sáskáktól. A tét komoly: 13 millió ember megélhetése kerülhet veszélybe.