Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2011. december 22., 13:39
Bizonyára Németországban is van háztartás, ahol nem néznek tévét, sőt, rádiót sem hallgatnak. Akármiként is: 2013-tól mindenkinek fizetnie kell, hogy megfelelően finanszírozhassák a két közszolgálati tv-adót és és a közszolgálati rádiókat. Azok költségvetése tekintélyes, jelenleg évi 7.6 milliárd euró. Ezért a pénzért igényes, színvonalas műsorokat várnak, amelyeket általában meg is kap a közönség. Ugyanakkor takarékosságra, a párhuzamosságok kiiktatására is intik a valóban független közszolgálati adókat, amelyeket a háború után a BBC mintájára szerveztek meg s amelyek – ritka módon – máig több nézőt-hallgatót vonzanak, mint a kereskedelmi csatornák.
2011. december 22., 13:06
Miután a S&P Magyarországot a bóvli kategóriába sorolta, Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter szerint a Jog és Igazságosság (PiS) pártja elnökének ideje volna megmagyaráznia azt az álmát, hogy Varsóban Budapest legyen.
2011. december 21., 21:36
Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szorgalmazva, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt, hogy azt összhangba hozza a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel.
2011. december 21., 20:19
Magyarország kapta az ez évi „Press Freedom Award”-díjat. Az utóbbi időszakban a sajtószabadság korlátozása miatt ez az ország gyakran került a címlapokra. Bécsben két magyar újságírót - Vásárhelyi Máriát és Rényi Pál Dánielt - tüntettek ki pénteken a „Tudósítók határok nélkül” szervezet (Reporter ohne Grenzen/ROG) által adományozott díjjal. A bírálóbizottság indoklásában az áll, hogy „a demokrácia melletti elkötelezettségük és bátorságuk a mi számunkra is példamutató”.
2011. december 21., 20:15
Az EU-Bizottságnak „komoly kifogásai” a bírákkal kapcsolatos személyi döntésekre és az adatvédelmi hatóság vezetésére gyakorolt politikai befolyás ellen – írja Oliver Grimm brüsszeli keltezésű cikkében a Die Presse hasábjain.
2011. december 21., 20:12
Mintegy 50 ezer eurós (15 millió forintos) kárt okozott az a tűz, amely szerdán ütött ki az épülő új linzi operaházban.
2011. december 21., 18:01
Az elmúlt három napban két - három centiméternyi hó hullott Dobogókőn, és jelenleg is havazik, de ez a hóvastagság még nem alkalmas sportolásra - közölte a helyi sícentrum vezetője szerda kora délután.
2011. december 21., 17:22
Hat év nyomozás után a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) elismerte, hogy a lengyel Biztonsági Szolgálat (SB) a nyolcvanas években dokumentumokat gyártott, hogy kompromittálják Lech Walesát a Nobel-díj bizottság előtt.
2011. december 21., 17:18
Hat év nyomozás után a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) elismerte, hogy a lengyel Biztonsági Szolgálat (SB) a nyolcvanas években dokumentumokat gyártott, hogy kompromittálják Lech Walesát a Nobel-díj bizottság előtt.
2011. december 21., 11:08
Az idei újévi koncert műsorát Mariss Jansons állítja össze és ő is vezényli. A siker programozott. A lett származású karmester népszerű Ausztriában és újévkor is helytállt már: 2006 január 1-én egyszer már sikert aratott a Musikverein Aranytermében. Jegyet persze már hónapok óta nem kapni, de a televíziós közvetítés sokaknak kárpótlást nyújt.