2012. február 28., 10:28

A Tusk-kormány regnálásának 100. napja alkalmából a Super Express című lengyel lap interjút közölt Jaroslaw Kaczynskivel, a legnagyobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. Ebben a pártvezér kifejtette, hogy nincsenek köztársasági elnöki ambíciói, viszont miniszterelnök akar lenni, s mint ilyen a jelenlegi kormányfő első számú kihívója. Nyilatkozata még saját párttársait is meglepte, mindenki arra számított ugyanis, hogy Jaroslaw két évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt ikertestvére, Lech nyomdokaiba akar lépni, s mint ahogy a tragédia után, a soron következő elnökválasztáson is indulni fog.

2012. február 28., 05:20

Nem kapott választ a három környezetvédelmi szervezet nyílt levele, amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsához címeztek. Ellenben a gyűlésre igyekvő aktivistákat, még mielőtt a marosvásárhelyi SZKT helyszínére érkezhettek volna, a „legfelsőbb szintről” utasított tisztek és rendfenntartó erők várták.

2012. február 27., 21:48

Néhány évvel ezelőtt, a Dramaten színpad mögötti társalgójában, egy fiatal színész lépett oda, az akkor már a Parkinson kórtól kerekesszékbe kényszerült Erland Josephsonhoz. Óvatosan hozzáhajolt s megkérdezte, hogy van. Mire Erland dörgő hangon felkiáltott: Nagyszerűen! Hogyan másként, hiszen otthon üldögélt. A színházában. Melynek színpadáról vasárnap végleg távozott.

2012. február 27., 20:44

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt négyéves szabadságvesztésre ítélte egy ukrán bíróság hétfőn Jurij Lucenko volt belügyminisztert, Julija Timosenko exkormányfő szövetségesét.

2012. február 27., 18:13

Világosan látható, hogy amikor a Bizottság elsőként Magyarországgal szemben akar gazdasági szankciókat életbe léptetni, akkor e mögött politikai motivációk állnak – írja a Der Standardban András Szigetvári. Ugyanezzel a témával más megközelítésben foglalkozik a Die Presse hasábjain Jogos, de nem igazságos című kommentárjában Michael Laczynski. Alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a két cikket, dr. Gonda László fordításában.

2012. február 27., 17:08

A parlament körbekerítésére készülnek a Gorilla-ügy miatti szerdai tüntetés szervezői. A képviselőket - akik akkor soron kívüli ülésszakon vesznek majd részt - mindaddig nem akarják hazaengedni, amíg sürgősségi eljárással el nem törlik a büntetőjog területére vonatkozó mentelmi jogot.

2012. február 27., 13:36

Németország a világ egyetlen állama, ahol a gyógyszergyártók szabadon állapíthatják meg új termékeik árát. Amelyek így persze borsosak – ám történetesen a liberális FDP illetékes minisztere látott hozzá, hogy az árakat legalább kordába szorítsák. Az új rendszerben csak akkor kérhető magasabb ár a termékért, ha bizonyított, hogy az nagyobb hatású, mint elődei. Az újítást üdvözlik a beteg-biztosítók, de persze nem tetszik a gyártóknak. A zárt ajtók mögött folyó heves vitáknak most döntőbizottság készül véget vetni.

2012. február 27., 09:06

Szívesen mondanánk, hogy az Európai Uniót hajszál választotta el az orosz nyelv hivatalosként való elismerésétől, de ez csak akkor történhetett volna meg, ha Lettországban „második államnyelvként” fogadják be az oroszt. Az idevonatkozó, múlt hét végi népszavazáson azonban három, orosz anyanyelvűek, illetve orosz ajkúak által támogatott politikai szervezet kezdeményezése megbukott, de nagyon. ACZÉL ENDRE írása.

2012. február 27., 05:15

A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal drogellenes akcióján, Kassán őrizetbe vették Dionýz S.-t, a Luník IX. lakótelep polgármesterét – számolt be a JOJ televízió.

2012. február 26., 12:57

Tűzvész pusztította el Brazília antarktiszi kutatóállomását szombaton. Két katona életét vesztette, egy pedig megsebesült, s a rossz időjárás miatt mindenkit evakuálni kellett - közölte a brazil haditengerészet.

2012. február 26., 11:00

Lerombolják a pakisztáni Abbotábád városban azt a házat, amelyben Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élt háborítatlanul, mígnem tavaly májusban egy titkos amerikai kommandós akcióban megölték.

2012. február 26., 06:39

Elévültnek találta szombaton a milánói bíróság a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen felhozott vádat, amely szerint dollárszázezrekkel megvesztegette két ellene zajló perben volt ügyvédjét.

2012. február 25., 13:55

Két hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt minden közvélemény-kutatónál vesztésre áll Nicolas Sarkozy. Míg a jelenlegi helyzet szerint az április 22-i első fordulóban csak néhány százalékkal maradna le az első helyre befutó Francois Hollande szocialista elnökjelölttől, a május 6-ára kitűzött második, döntő fordulóban ellenfele jelentős fölénnyel utasítaná maga mögé a hivatalban lévő államfőt. Ha a következő három hétben Sarkozynek nem sikerül beérnie Hollande-ot, sőt megfordítania a tendenciát, végképp elveszti esélyét a győzelemre – állítják egybehangzóan az elemzők.