XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2011. július 30., 17:44
Példa nélküli, amit Anders Breivik véghez vitt Oslo kormányzati negyedében és Utøya szigetén. Azonban a norvég fiatalember világról alkotott képe távolról sem egyedülálló Európában. A politikai indíttatású bűncselekményeket nem eszmeileg légüres térben szokták eltervezni és végrehajtani. Mindig van ideológiai talaj, mely táplálja a gyűlöletet: meghatározza fókuszát, ellenségképet teremt és motiválja az erőszakot.
2011. július 30., 08:02
Ezer delfin él a Földközi-tenger legnagyobb védett területén Franciaország és Toszkána között egy 87 négyzetkilométeres zónában. A franciák a nyugati oldalon élnek, az olaszok kelet felé egészen Versiliáig. A két csoport nem érintkezik egymással, mások a szokásaik, mást esznek és a „ nyelvük” is különbözik. Csak egyetlen példány úszkál ide-oda, mind a két zónát látogatja.
2011. július 29., 15:37
Jelentés készült a volt lengyel államfő halálával kapcsolatban. Lech Kaczynski és 95 tagú kísérete több mint egy évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenségben hunytak el az oroszországi Szmolenszk mellett, amikor a katyni emlékhelyre tartottak. A tragédia körülményeit több bizottság is vizsgálta, először is az oroszok, majd egy kormányközi vegyes bizottság, ezek jelentését azonban a lengyelek megkérdőjelezték. A jobboldal visszatérő vádja volt, hogy a köztársasági elnök merénylet áldozata lett, ikertestvére még azt is felvetette, hogy az oroszok „működöt” állítottak elő, hogy fivérét meggyilkolják.
2011. július 29., 13:36
A Maliban dolgozó magyar önkénteseket ért halálos fenyegetések miatt az Afrikai –Magyar Egyesület úgy döntött, hogy a gyermekek és munkatársai biztonsága érdekében kiüríti azt az épületet, amelyben árvaházat akart nyitni. Az Egyesület a hivatalos tájékoztatáson túl részleteket is közölt az afriPORT-tal a zsarolásokról, fenyegetőzésekről.
2011. július 29., 12:15
Lech Kaczynski államfő és 95 tagú kísérete több mint egy évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenségben hunytak el az oroszországi Szmolenszk mellett, amikor a katyni emlékhelyre tartottak. A tragédia körülményeit több bizottság is vizsgálta, először is az oroszok, majd egy kormányközi vegyes bizottság, ezek jelentését azonban a lengyelek megkérdőjelezték. A jobboldal visszatérő vádja volt, hogy a köztársasági elnök merénylet áldozata lett, ikertestvére még azt is felvetette, hogy az oroszok „működöt” állítottak elő, hogy fivérét meggyilkolják.
2011. július 29., 10:09
Az LMP megdöbbenéssel értesült a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium közleményéről, mely szerint kiadta a régészeti bizonylatot a Kirnyik-hegység egy részére, és Kelemen Hunor miniszter már alá is írta azt. Ezzel újabb akadály hárult el a verespataki aranybányát megnyitni szándékozó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) elől. A szakemberek és a civil szervezetek által is ellenzett engedély támadás a romániai közérdek, a kulturális és történelmi örökség ellen.
2011. július 29., 07:56
Az illegális bevándorlók kitoloncolása ellen tüntetett az illinois-i honatya.
2011. július 29., 00:01
A szocialista viszonyokban gyökeredző, rugalmatlan munka törvénykönyvének reformját követelik a nagyvállalkozók Oroszországban, a legnagyobb szakszervezeti szövetség a munkavállalói jogok érintetlensége mellett még nagyobb védelmet és liberálisabb sztrájkszabályozást akar, Dmitrij Medvegyev elnök a kis lépésekben történő folyamatos kiigazítást helyesli, új munkakódexre szerinte nincs szükség.
2011. július 28., 19:39
A múlt pénteki norvégiai kettős merénylet gyanúsítottjának, a tetteit beismerő Anders Behring Breiviknek a pere nem kezdődhet meg 2012 előtt - közölte csütörtökön a királyi ügyész.
2011. július 28., 17:17
Köszönetet mondtak Anders Behring Breivik norvég merénylőnek oslói tettéért az interneten a csehországi szélsőségesek.
2011. július 28., 15:45
A lengyel Központi Nyomozó Hivatal (CBS) őrizetbe vett egy 20 éves férfit, aki robbanószerkezeteket készített - közölte a Nowy Sacz-i ügyészség csütörtökön. A férfi, akárcsak Anders Behring Breivik, műtrágya készítéséhez szükséges alapanyagokat használt fel a robbanószerkezetek elkészítéséhez.
2011. július 28., 14:08
Lemondott a ciprusi kormány csütörtökön, hogy átalakíthatóvá váljék a kabinet.
2011. július 28., 12:40
Amerikai békefenntartók ellenőrzik csütörtök reggel óta a forgalmat azon a koszovói határátkelőn, amelyet előző este gyújtottak fel feltehetően koszovói szerbek, tiltakozva amiatt, hogy koszovói albán kommandósok próbálták elfoglalni a létesítményt.
2011. július 28., 11:36
Nyolcéves kisfiút ütött el szolgálati kocsijával egy pozsonyi gyalogos-átkelőhelyen a szlovák Országos Rendőr-főkapitányság kiképzési főosztályának vezetője, Miloš Smejkal.
2011. július 28., 11:01
Megépült Nagybányán az a fal, amely két, többnyire roma családok által lakott panelt kerít körbe, és emiatt szegregációval vádolták meg roma jogvédő szervezetek a helyi önkormányzatot – adta hírül a Krónika című romániai napilap.
2011. július 28., 10:50
Daganatos betegsége ellenére nem veszített humorérzékéből a venezuelai elnök: Hugo Chávez tévébeszédében azzal viccelődött, hogy a kemoterápiás kezelés következtében hamarosan kihullik a haja.