A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2012. január 17., 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
2012. január 17., 12:42
Az uniós alapértékek megsértése miatt Magyarországgal szemben alkalmazható szankciók lehetőségéről kérdezte a francia liberális Le Monde Martin Schulzot, az Európai Parlament kedden hivatalba lépő új elnökét. A német szociáldemokrata politikus és több konzervatív EP-képviselő is "elfogadhatatlannak" minősíti Orbán kétértelmű politizálását, de a vétójog megvonását Schulz csak a legvégső eszköznek tekinti.
2012. január 17., 11:09
A Ballaró piac Palermo egyik legrégebbi piaca. Az eredete a X.századra vezethető vissza, amikor még az arab uralom volt Szicíliában. A neve Balhara falu nevéből származik, ugyanis ez a település volt az, ahonnan az arab kereskedők érkeztek erre a hajdani piacra eladni portékájukat. Tehát Al-Suq Balharaez volt az eredeti neve abban az időben, amely a mostani Ballarò piac.
2012. január 17., 10:49
Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának nyolc éven át volt vezetője a testület új elnöke. Az ismert német szociáldemokrata politikust a minél szélesebb körű európai integráció elkötelezett híveként - és politikai ellenfelei kemény bírálójaként ismerik. Az utóbbi vonatkozásban az EP második legerősebb frakciójának élén különösen két személlyel szállt szembe élesen és következetesen: Silvio Berlusconi olasz – és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az eredetileg könyvkereskedő Schulz egyébként francia sanzonokat ír és nyugdíjasként a Bretagne-ban szeretne letelepedni.
2012. január 17., 09:29
Kedden megindítja Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság azokban a témában, amelyben a testület már korábban is kifejtette az aggályait. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a jegybank ügyében, a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége kérdésében kezdődik eljárás.
2012. január 17., 08:48
David Cameron kijelentette újévi beszédében, hogy 2012-ben a világ figyelme Angliára irányul, mert II. Erzsébet királynő idén ünnepli trónra lépésének hatvanadik évfordulóját, és Londonban rendezik a nyári olimpiai játékokat. A miniszterelnök nem említette viszont, hogy ebben az évben eldől: tagja marad-e Nagy-Britannia az Európai Uniónak, vagy megteszi az első lépéseket a közösség elhagyása felé. KASZA LÁSZLÓ írása.
2012. január 16., 16:06
Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának nyolc éven át volt vezetője a testület új elnöke. Az ismert német szociáldemokrata politikust a minél szélesebb körű európai integráció elkötelezett híveként - és politikai ellenfelei kemény bírálójaként ismerik. Az utóbbi vonatkozásban az EP második legerősebb frakciójának élén különösen két személlyel szállt szembe élesen és következetesen: Silvio Berlusconi olasz – és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az eredetileg könyvkereskedő Schulz egyébként francia sanzonokat ír és nyugdíjasként a Bretagne-ban szeretne letelepedni.
2012. január 16., 14:04
Louvre-ról szóló filmterven dolgozik az Európai Filmakadémia által a világ száz legjobb filmrendezője közé sorolt Alekszandr Szokurov (1951), akinek Arany Oroszlán díjas Faustja még az oroszországi bemutató előtt felkerült a budapesti Cirko-Gejzir artmozi műsorára. A francia nemzeti múzeum kérte fel a különleges látásmódú alkotót, hogy mutassa be a Louvre világhírű gyűjteményeit hasonlóan ahhoz, ahogyan a szentpétervári mutatta be az .
2012. január 16., 12:58
Gyakran lehet hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért, az ivóvízért fognak folyni. A rossz hírem az, hogy ez a háború már elkezdődött - mondta a kormányfő.
2012. január 16., 12:19
Továbbra is jelentős helyet kapnak a lengyel médiában a Magyarországgal foglalkozó cikkek, kommentárok, így nem meglepő, hogy a PAP lengyel hírügynökség budapesti tudósítását a Jobbik tüntetéséről kiemelt helyen kezelték a lapok, beszámolva az EU-s zászló elégetéséről, és arról, hogy a nacionalisták azt akarják, Magyarország lépjen ki az Európai Unióból.
2012. január 16., 07:59
A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.
2012. január 16., 05:36
Folytatódtak a súlyos összecsapások vasárnap este Bukarestben az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása miatt a kormány, a Traian Basescu államfő ellen tüntetők és a rendfenntartó erők között.
2012. január 16., 00:11
A Stockholm üzleti központjában álló az ősz elején úgy döntött, éttermei kínálatából kiveszi hétfőnként a húst. Majd, az ország második legnagyobb légi közlekedési vállalata, a Malmö Aviation is csatlakozott: a hét első s legforgalmasabb napján kizárólag húsmentes ételeket szolgál fel valamennyi járatán.
2012. január 15., 22:57
A Külügyminisztérium legfrissebb információi szerint tizenkét magyar volt az Olaszországban balesetet szenvedett Costa Concordia óceánjáró hajón, közülük kettőről nincs hír - közölte a tárca sajtófőosztályának vezetője vasárnap délután az MTI-vel.
2012. január 15., 22:54
Izrael megfosztotta Mahmúd Abbász palesztin elnököt a megkülönböztetett bánásmódot jelentő VIP-státusától és csak egy két hónapig érvényes utazási engedélyt adott a politikusnak - közölték palesztin hivatalos források vasárnap.
2012. január 15., 21:27
Továbbra is jelentős helyet kapnak a lengyel médiában a Magyarországgal foglalkozó cikkek, kommentárok, így nem meglepő, hogy a PAP lengyel hírügynökség budapesti tudósítását a Jobbik tüntetéséről kiemelt helyen kezelték a lapok, beszámolva az EU-s zászló elégetéséről, és arról, hogy a nacionalisták azt akarják, Magyarország lépjen ki az Európai Unióból.
2012. január 15., 19:20
Felakasztottak 12 elítéltet vasárnap az Irán déli részén fekvő Sirázban - közölte az állami televízió a hatóságokra hivatkozva.