Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2014. április 23., 17:40
Az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt áll az összes fontos objektum a Donyeck megyei Kramatorszk városában – jelentette be szerdán az ukrán védelmi minisztérium regionális sajtóközpontjának vezetője.
2014. április 23., 15:06
Százötvenre emelkedett a múlt heti dél-koreai kompbaleset halálos áldozatainak hivatalos száma szerdán, miután a nap folyamán több mint harminc holttestet hoztak a felszínre búvárok a hajóból. Ezzel párhuzamosan a hatóságok házkutatást tartottak a komp üzemeltetőjénél, és vizsgálatot indítottak egy hajózásbiztonsági ügynökséggel szemben.
2014. április 23., 11:45
Az Egyesült Államok mindenhatóságának élő cáfolata John Kerry külügyminiszter. Tavaly azt ígérte, hogy kilenc hónap alatt, azaz az idei április végéig tető alá hozza az izraeli-palesztin „végső státus”-egyezményt. Amely rendelkezni volna hivatott határokról és a mindig vitatott kérdések (mindenekelőtt a palesztin területeken már létrehozott, illetve építés alatt álló zsidó telepek) tömkelegéről. Hovatovább április végét írjuk, és még kilátás sincs semmire, dacára Kerry vitathatatlan szorgalmának. Legfeljebb arra, hogy a határidőt év végéig kitolják. Csakhogy izraeliek és palesztinok gyakorlatilag nem is tárgyalnak egymással. Az egymás mellett békében élő két állam („a kétállamos megoldás”) Izrael által vonakodva, a Palesztin Hatóság által lelkesen elfogadott eszménye hovatovább metaforává válik. ACZÉL ENDRE írása.
2014. április 23., 10:55
Április 6-án kiderült, igaza volt Kertész Ákosnak: a magyar nép genetikailag alattvaló. Én ezt kiegészíteném azzal, hogy ostoba is.
2014. április 23., 09:53
Valójában olyan sok mecset nincs Ausztriában, a muszlim közösség mégis 2011 óta rendszeresen megrendezi a Mecsetek Hosszú Éjszakáját. A minta a többi – a múzeumok, a zene, a tudomány stb. – ehhez hasonló rendezvénye. Az idén, április 25-én ismerkedhetnek majd az iszlámmal azok, akiket ez érdekel.
2014. április 23., 09:50
Újabb szankciókat helyezett kilátásba orosz kollégájával folytatott telefonbeszélgetésén John Kerry amerikai külügyminiszter, amennyiben Moszkva nem tesz lépéseket az Ukrajna keleti felében kialakult feszültség enyhítésére.
2014. április 23., 09:12
NATO-hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban és a három balti államban a szövetség alátámasztásának jegyében – jelentette ki kedden John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.
2014. április 23., 06:56
Új kommunikációs irányelveket vezettek be az amerikai hírszerző szerveknél a médiakiszivárogtatások megakadályozására – írta keddi számában a The Wall Street Journal című amerikai napilap.
2014. április 23., 06:40
Több olyan törvényt is elfogadott kedden az orosz parlament alsóháza, amelyek szigorítják a blogok feletti hatósági ellenőrzést, illetve büntetőintézkedéseket rendelnek el a „tömeges zavargásokban” résztvevők ellen. Ez utóbbi váddal több ellenzéki ellen is büntetőeljárás indult Oroszországban.
2014. április 23., 05:50
Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden újraindította a katonai műveleteket az oroszbarát lázadók ellen az ország keleti részén – jelentette a BBC hírtelevízió.
2014. április 22., 22:30
Két hét után újra Kálmán Olgánál járt Schiffer András. De ez a Kálmán Olga nem az a Kálmán Olga volt.
2014. április 22., 12:26
Oroszország és Ukrajnában tartózkodó „terrorista egységei” tüntetőleg nem hajlandók teljesíteni a genfi egyezségben foglalt megállapodásokat – jelentette ki Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő Joe Biden amerikai alelnökkel kedden Kijevben folytatott megbeszélésén.
2014. április 22., 11:32
Az európai energiaunió megteremtéséről és az orosz gázmonopólium megtörésének szükségességéről ír a Financial Times európai kiadásának keddi számában Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
2014. április 22., 10:44
Igazán stílusosan, Húsvét előtt jelent meg az Albertina tetején a hatalmas rózsaszín Nyúl. Nem akármilyen: Dürer nevezetes rajzának polieszterből készült szobor változata. A színválasztás csak annyit jelez, hogy a német művész alkotásának nincs sok köze a valósághoz.
2014. április 22., 10:41
Mintha egy pityókás építész-várostervező alkotta volna meg az ide-oda dülöngélő faházakat, ferde ablakokat, meredek utcákat, s hagyta volna ránk a 15. századból. Úti célunk Suffolk megye, a Londontól mintegy 130 km-re észak-keletre található elbűvölő középkori falucska: Lavenham.
2014. április 22., 07:09
A brit társadalom „megosztásával” vádolja hétfőn megjelent nyílt levelében többtucatnyi brit közéleti személyiség David Cameron miniszterelnököt, aki a minap keresztény országnak nevezte Nagy-Britanniát.
2014. április 21., 20:35
A történelem során számos változtatás esett Ukrajna térképén, a legutóbbi 1954-ben, amikor – az orosz-ukrán egyesülés 300. évfordulóján – Hruscsov a Krím félszigetet odaajándékozta a testvéri, ám ENSZ-tagsága dacára nem igazán önálló szovjetköztársaságnak. Előtte, a II. világháború végén Moszkva megszerezte a többi között Galíciát, Kárpátalját, Észak-Bukovinát, valamint a Duna- torkolat északi oldalát. Ezek a Szovjetunió 1991-es szétesésével ma az önálló Ukrajna részét képezik. Illetve – a Krím már nem, miután egy gyors helyi referendum nyomán Oroszország néhány hete visszavette, „kijavítva” így az egykori szovjet pártvezető „ballépését”. Az elhúzódó krízist látva kommentárok sora mérlegeli, ölthet-e a leszakadás sorozatjelleget, átcsúszhatnak-e az említett nyugati területek Lengyelországhoz, Szlovákiához, Magyarországhoz, illetve Romániához? Kérdéseinket feltettük KEMÉNY LÁSZLÓ politológusnak, a térség jó ismerőjének, FÁK-szakértőnek.