Időutazás vissza a középkorba

Ötszáz évet repültünk vissza az időben, bár a település – Lavenham - eredete egészen a prehistorikus időkig datálható vissza, és találunk itt némi római maradványokat is.

A falut Hódító Vilmos sógora, Aubrey De Vere és egy másik, Frodo névre hallgató normann lovag családja és leszármazottaik virágoztatták fel a 11. és 12. században. Lavenham aranykora 1257-től 1530-ig tartott, gazdagságukat a gyapjúkereskedelem, gyapjúkikészítés- és festés alapozta meg. Híresek és Európa-szerte igen keresettek voltak az itt készült, jellegzetes sötétkék gyapjú ruhaneműk.

Lavenham az ország egyik legmódosabb faluja volt a középkor legsűrűbben lakott Kelet-Angliájában. Számos tehetős család kapott nemesi rangot a vagyonuknak és a hatalmas befolyásuknak köszönhetően.
Igaz, ennek voltak hátrányai is.

Az annalesek feljegyzései szerint, amikor VII. Henrik király 1487-ben ellátogatott a faluba, pénzbírsággal sújtotta a De Vere családot, amiért túlságosan kérkedtek a gazdagságukkal az ő jelenlétében!

1525 után hanyatlásnak indult a gyapjúkereskedelem, amit egy hatalmas sztrájk (akkoriban lázadásnak nevezték) előzött meg. Európa sosem látott még annyi embert egy helyen, mint amikor ötezren gyűltek össze Lavenham főterén, magasabb bért követelve. De a kegyelemdöfést végül a könnyebb és olcsóbb holland gyapjú adta meg a falunak, míg 1618-ban végleg megszűnt a gyapjúkereskedelem.

A falucska legtehetősebb családjának 17. századi sarja, Edvard de Vere, birtokainak helytelen kezelése és rossz Karib szigeteki befektetései miatt 1604-ben látványosan tönkrement.

Lavenham gazdag történelmében Cromwellt támogatta az Angol Polgárháborúban. A középkori emberek persze sok mindentől féltek és ugyancsak babonásak voltak. A kémény tetejére macskát ültettek, ami megakadályozta a rossz szellemek bejutását a házakba... Ma is megtekinthető egy Ramszesznek elkeresztelt megszenesedett macska a település egyik fő épületében – akinek erre van gusztusa... A polgárháború idején Matthew „boszorkányüldöző” Hopkins tábornok a piactéren „szakmányban” hajigálta máglyára a boszorkányokat, amiért azután a falunak szépen benyújtotta a számlát. (Erről 1968-ban film is készült, amit az angol filmművészet egyik legjobb horrorfilmjének tartanak.)

A falucskát utolérte a lakosságot megtizedelő pestis- majd himlőjárvány, míg a 18. század vége felé eljutott mélypontjára. A 19. századi iparosodás és a Nagy Keleti Vasútvonal újra életet lehelt belé. Megnyílt az első gázmű, gőzmalmokban őrölték a búzát, a lószőrfeldolgozó gyár pedig munkát adott a farmerek feleségeinek és lányainak.

A második világháború alatt a falu az amerikai légierő 487. bombázó egységének volt a bázisa, s a lakosok és az amerikai pilóták, katonák közötti jó kapcsolat azóta is megmaradt. Számos megsérült, elhagyott épületet együtt hoztak helyre. A Hattyú nevű bárban ma is olvasható a bátorságuknak és az önfeláldozásuknak emléket állító tábla.

Napjainkban újra gazdasági fellendülését éli – első sorban a turizmusnak köszönhetően – ez a pityókás építész-várostervező alkotta, ide-oda dülöngélő faházakkal, ferde ablakokkal, meredek utcácskákkal teli bájos, alig kétezer lelkes, középkori falucska. Irány Lavenham!

További Nagy-Britanniához fűződő írásokat olvashat az

Tartson velünk a