2013. november 7., 05:31

Szinte biztos, hogy Jasszer Arafatot megmérgezték polóniummal – állítja a svájci szakértők jelentésére hivatkozva az Al-Dzsazíra. A dokumentum szerint a Lausanne-i Jogi Orvostudományi Központ 83 százalékra teszi a mérgezés valószínűségét, feltehetőleg polóniummal végeztek vele.

2013. november 5., 16:25

A PAP lengyel hírügynökség tudósítása alapján csak az onet.pl számolt be a vasárnapi Horthy-szobor avatásról. A hírportál kiemeli, hogy Budapest központjában a Jobbik szervezésében került sor az eseményre, amelyet ”kritizáltak, és a fővárosban mintegy ezer személy tüntetett ellene”.

2013. november 5., 12:44

Nagy-Britannia berlini nagykövetségén is működik lehallgatóközpont – írta a keddi The Independent. A vezető brit liberális napilap beszámolója szerint az információ az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a CIA egykori alkalmazottjától, Edward Snowdentől származik.

2013. november 5., 12:34

A PAP lengyel hírügynökség tudósítása alapján csak az onet.pl számolt be a vasárnapi Horthy-szobor avatásról. A hírportál kiemeli, hogy Budapest központjában a Jobbik szervezésében került sor az eseményre, amelyet ”kritizáltak, és a fővárosban mintegy ezer személy tüntetett ellene”.

2013. november 5., 11:45

Azt olvassuk egy nagyon okos embertől, hogy Obama „soha” nem fog felbukkanni Teheránban. Nem veszünk rá mérget. Anvar Szadat is úgy bukkant fel Jeruzsálemben, hogy a világnak elállt a lélegzete. De itt kétségkívül az a kérdés, hogy a világ talán leghosszabb ideje, 34 éve tartó konfliktusára, amely alkalmasint szövevényesebb is az arab–izraelinél, létezik-e gyógyír. ACZÉL ENDRE elemzése.

2013. november 5., 08:19

Egy hónappal az ausztriai választások után az új osztrák parlament, a Nemzeti Tanács (Nationalrat) 183 képviselője letette a hivatali esküt, és megkezdte a törvényhozási munkát. Utóbbi a kormány megalakulásáig inkább csak névleges: a még hivatalban lévő ügyvezető kabinet aligha áll elő indítványokkal. Dolog van addig is: a képviselők, köztük az újak képletesen és valóságosan keresik a helyüket, megválasztják tisztségviselőiket.

2013. november 4., 19:07

A New York-iak csaknem kétharmada Bill de Blasio ombudsmant kívánja a metropolisz polgármesterévé választani – derült ki a The Wall Street Journal című napilap, az NBC televízió és a Marist közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott közös felméréséből.

2013. november 4., 17:07

A kínai élőállat-piacok lehetnek a madárinfluenza-vírus gyűjtőhelyei egy új elemzés szerint, amely kimutatta, hogy a piacok bezárása 97 százalékkal csökkentette a kórokozó miatti új megbetegedések számát.

2013. november 4., 15:05

Az eredeti tervek szerint még 2001 novemberében, majd 2012 májusában avatták volna fel Berlin új központi repülőterét. A májusi ünnepséget azonban váratlanul lefújták, a díszvendégek ezreit értesítették: ne utazzanak az avatóra, amely csak később, feltehetően nyár végén lesz. Utóbb 2013 márciusa lett (volna) az új határidő miközben a tervezett költségek csaknem a tízszeresükre nőttek. Ám a nyitás tovább csúszik – feltehetőn 2016 tavaszára.

2013. november 4., 11:36

Az amerikai titkosszolgálat körüli, hónapok óta gyűrűző lehallgatási botrány ismét újabb fejezettel bővült. A Der Spiegel birtokába került az egykori NSA-munkatárs, a ma az oroszok menedékjogát élvező Edward Snowden ellopott dokumentumainak az a része, amely szerint az NSA tíz éve éjjel-nappal lehallgatja Angela Merkel mobiltelefonját. Az angol The Observer szerint pedig a világ további harmincöt vezető politikusa (tehát Orbán Viktor nem) is szerepel az NSA lehallgatási listáján. Az ügy feszültséget keltett az Egyesült Államok és szövetségesei, mindenekelőtt Németország között. KASZA LÁSZLÓ hírmagyarázata.

2013. november 4., 10:13

Gheorghe Mărmureanu professzor a román Pro Tv egyik műsorában arról beszélt, elemzéseik azt mutatják, várhatóan nagyon mély epicentrumú földrengés lesz Vranceában, amely Moldva déli részét és kisebb mértékben Bukarestet fogja érinteni.

2013. november 3., 18:45

Egy hónappal az ausztriai választások után az új osztrák parlament, a Nemzeti Tanács (Nationalrat) 183 képviselője letette a hivatali esküt és megkezdte a törvényhozási munkát. Utóbbi a kormány megalakulásáig inkább csak névleges: a még hivatalban lévő ügyvezető kabinet aligha áll elő indítványokkal. Dolog van addig is: a képviselők, köztük az újak képletesen és valóságosan keresik a helyüket, megválasztják tisztségviselőiket.

2013. november 3., 16:49

Az eredeti tervek szerint még 2001 novemberében, majd 2012 májusában avatták volna fel Berlin új központi repülőterét. A májusi ünnepséget azonban váratlanul lefújták, a díszvendégek ezreit értesítették: ne utazzanak az avatóra, amely csak később, feltehetően nyár végén lesz. Utóbb 2013 márciusa lett (volna) az új határidő miközben a tervezett költségek csaknem a tízszeresükre nőttek. Ám a nyitás tovább csúszik – feltehetőn 2016 tavaszára.