Lehallgatva

A két hírnek előzményei vannak. A brazil közszolgálati tévé szeptemberben jelentette, hogy az egykori NSA-munkatárs, Edward Snowden dokumentumai szerint az amerikai titkosszolgálat már a múlt nyáron lehallgatta az azóta megválasztott mexikói elnök, Pen~a Nieto mobiltelefonját, és a lehallgatott célszemélyek között van Dilma Rousseff brazil elnök asszony is. Rousseff ekkor tiltakozásul lemondta washingtoni látogatását, és az ENSZ közgyűlésén nagy feltűnést keltő beszédben tiltakozott azellen, hogy az amerikai titkosszolgálat kémkedik baráti országok vezetői után. Két héttel ezelőtt aztán kiderült, hogy a NSA ugyanezt teszi Európában is. François Hollande francia elnök „rendkívül kemény, a diplomáciai gyakorlatban szokatlan hangon” (Le Monde) tiltakozott telefonon Barack Obama elnöknél azellen, hogy az NSA egy hónap alatt hetvenmillió (!) magánbeszélgetést hallgatott le Franciaországban.

Ezek után jött a Der Spiegel közleménye, amely Snowden dokumentumainak hozzá eljuttatott része alapján közölte, hogy az amerikai titkosszolgálat tíz éve folyamatosan lehallgatja több millió német állampolgár mellett Angela Merkel telefonbeszélgetéseit is. A kancellár asszony, akinek legfontosabb hatalmi instrumentuma a mobiltelefonja, felháborodott. Három mobilja van, elvben egyikkel a kormány, a másikkal a párt, a harmadikkal magánügyeit intézi. De mivel a magáncélokra szánt készülék kezelése a legegyszerűbb, szinte mindig ezt, és nem a másik két „okostelefont” használja, amelyeket technikusai elláttak olyan szerkezettel, amely állítólag megakadályozza a lehallgatásukat.

Merkel szenvedélyes telefonáló, SMS-ező. Naponta állítólag nyolcvanszor-százszor kapja elő kosztümjének zsebéből az „egyszerű” Nokiáját, és intézi vele az ország és a világ ügyeit – lehallgatóinak örömére, mert ehhez nincs szükség bonyolult kémszerkezetre. Most, amikor kiderült, hogy legfontosabb munkatársa, a mobiltelefonja ellen intéznek tíz éve támadást, felháborodott. Tőle szokatlan, „kemény hangú telefonbeszélgetésben” – amelyet az íróasztalán lévő, állítólag lehallgatásbiztos készüléken keresztül folytatott – mondta Obamának, hogy „barátok között ez tűrhetetlen” (Der Spiegel). Westerwelle külügyminiszter pedig „berendelte” az Egyesült Államok berlini nagykövetét (Die Zeit: „A német diplomácia esetében ilyen baráti ország képviselőjével szemben évtizedek óta nem fordult elő...”), és ugyancsak kemény szavakkal követelte az ügy kivizsgálását. Kész volt a két legszorosabban működő atlanti szövetséges között az utóbbi évek legnagyobb, mások szerint legfeleslegesebb botránya.

Az amerikai elnök – a Der Spiegel szerint – azt mondta az idézett telefonbeszélgetés során a „dear Angie-nek”, hogy nem volt tudomása a lehallgatásról, és ha megtudta volna, azonnal leállítja az akciót. A kancellári hivatal közleménye szerint Obama kifejezésre juttatta mélységes sajnálkozását, bocsánatot kért a kancellár asszonytól, és az ügy pontos kivizsgálását ígérte. (A német Bild am Sonntag nevű bulvárlapban vasárnap megjelent egy ellenőrizhetetlen igazságtartalmú cikk arról, hogy Obama mégis tudott előzetesen Merkel lehallgatásáról. Az állítás hitelességét még vizsgálják.) De tény, hogy Merkel elfogadta „dear Barack” bocsánatkérését, és a nyilvánosság előtt a maga „merkeli módján” csillapította az országos felháborodást: „Tekintettel a múltunkra, ne játsszuk az erkölcscsősz szerepét. Gondoljunk arra, hogy a múlt században az Egyesült Államok két, itt Európában született borzalmas diktatúrától, a nácitól és a kommunistától szabadított meg bennünket és az egész világot. A washingtoni diplomáciának köszönhetjük – európai szövetségeseink akarata ellenére – Németország újraegyesítését is” – mondta a kancellár, igazi államfőhöz illő emelkedettséggel.

Ettől persze még tény marad, hogy a számos országra kiterjedő lehallgatási botrány több politikai kárt okozott az Egyesült Államoknak a szövetségi rendszerben, mint amennyi feltételezhető haszonnal járt. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-e óta paranoiába átcsapó félelem uralkodik a terrortámadásoktól. Az ország titkosszolgálatai az egész világra kiterjedő hálózatot építettek ki a telefonok, internethálózatok megfigyelésére. A lehallgatószolgálat, a Special Collection Service (SCS) legmodernebb műszerekkel felszerelt munkatársai követségeken, diplomatastátusban, külön titkosított épületrészekben dolgoznak.

A berlini amerikai követség, ahonnan minden valószínűség szerint lehallgatták mások mellett Angela Merkel telefonját is, légvonalban háromszázötven méterre van a kancellári hivataltól.

Az amerikai specialisták arra hivatkoznak, hogy tevékenységükkel eddig negyvennégy, a szeptember 11-eihez hasonló terrortámadást előztek meg. Németország ugyan az Egyesült Államok egyik legszorosabb európai szövetségese, de az is tény, hogy itt éltek merényletük előtt a New York-i ikertornyok elleni támadás pilótái. Így a német telefonok lehallgatása különösen indokoltnak tűnik számukra. Az persze más kérdés, hogy ezért a baráti ország kancellárjának telefonját is le kellett-e hallgatni.

Az ügyben érdekes információval szolgált egy most vasárnapi tévéadásban a Die Zeit főmunkatársa, Josef Joffe, aki barátját, a volt kancellárt, Helmut Schmidtet idézte: „A világpolitikában nincs »baráti ország«, titkosszolgálatok vannak. Ezek sikere a rendelkezésükre álló pénztől és a legmodernebb technikai felszerelésektől függ.” Schmidt szerint ő is szívesen tudta volna egy fontos tárgyalás előtt, hogy mi beszélgetőpartnere valós álláspontja, de a német titkosszolgálatnak nem volt erre pénze és technikai felszerelése sem. Amúgy pedig mindenki tudja – idézi Joffe a volt kancellárt –, hogy minden ország, kicsi és nagy, szegény és gazdag, kémkedik anyagi tehetősségének és erejének megfelelően.

Igaz, a kémkedés ősrégi politikai, katonai és gazdasági gyakorlat. Már az ókori görögök is küldtek ügynököket baráti és ellenséges országokba egyaránt. A szakma töretlenül működik mindmáig, és a cél is ugyanaz: illegális úton kitudakolni a másik titkait, legyen az szövetségesi viszony, fegyvergyártási módszer vagy új gyógyszerek receptje. A nemzetközi jog nem tiltja a kémkedést. Csak a múlt század elején hozott, a technika fejlődésével rég elavult gumiparagrafusokkal „szabályozza” a kémek tevékenységét. Repülők kémkedés céljából nem sérthetik meg más ország légterét, de a világűrből fényképező szatelliták ellen nincs kifogás.

A mostani botránnyal kapcsolatban azt mondja Thilo Marauhn neves német nemzetközi jogász: „A kémkedés baráti országok között nem ildomos, barátságtalan aktus. De ez a nemzetközi jog szempontjából irreleváns.” Most szó van arról, hogy a németek és a franciák szövetséget hoznak létre, megegyezve abban, hogy egymás ellen nem kémkednek. De mindenki tudja, hogy egy ilyen megállapodás addig lesz érvényes, amíg az egyik ország titkosszolgálata nem talál valamilyen érdekes kikémlelnivalót a másiknál.