Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2010. július 27., 09:56

Bár még javában tart az átigazolási időszak az európai futballban, Silvio Berlusconi eddigi legnagyobb fogása nem az Ac Milant erősíti, hanem a Mediaset birodalmat: megnyerte ugyanis Premium Calcio futball-program számára Sara Carbonerót, „a világ legszexibb sportriporterét”, a világbajnok spanyol kapus Iker Casillas kedvesét.

2010. július 27., 06:56

Szerte a világon sztrájkoltak hétfőn az olasz diplomaták a Silvio Berlusconi kormánya által bevezetett költségvetési megszorítások ellen tiltakozva, amely szerintük "romba dönti" országuk diplomáciáját - írja az MTI.

2010. július 27., 05:31

Azt, hogy a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióban a helye, már 2003-ban megfogalmazták. A június 2-i szarajevói értekezleten ennél valamivel többnek kellett volna történnie. Bosznia-Hercegovina és Albánia például arra számított, hogy majd itt értesül a vízumkényszer megszüntetéséről, Szerbia pedig azt remélte, hogy valószínűsítik, mikor nyerheti el a tagjelölt státusát. MAJOR NÁNDOR elemzése.

2010. július 26., 20:21

Hétfői adatok szerint a duisburgi Love-Parade tragédiája a 20 halotton túl mintegy 500 sebesültet követelt. Negyvenhármat ápolnak közülük még kórházban, egyikük állapota életveszélyes. Nem tisztázott, hogy a még eltűntként nyilvántartott 1.138 személy közül mindenki előkerült-e.

2010. július 26., 19:00

Hétfői adatok szerint a duisburgi Love-Parade tragédiája a 19 halotton túl mintegy 500 sebesültet követelt. Negyvenhármat ápolnak közülük még kórházban, egyikük állapota életveszélyes. Nem tisztázott, hogy a még eltűntként nyilvántartott 1.138 személy közül mindenki előkerült-e.

2010. július 26., 17:18

Az új jobbközép kormány megalakulása inkább rossz, mint jó hír Szlovákia számára – véli a lakosság nagyobb része a Focus ügynökség friss közvélemény-kutatása szerint.

2010. július 26., 13:08

Újabb szexbotrány a Vatikánban. Egy olasz magazin riporterei több katolikus papot leplezett le, akik melegbárokban létesítettek alkalmi kapcsolatokat. A Silvio Berlusconi érdekeltségébe tartozó Panorama című hetilap szerint Rómában számos olyan egyházi személy van, akik kettős életet élnek.

2010. július 26., 12:33

Milyen esély kínálkozik a határon túli magyarok autonómia elképzeléseinek megvalósítására? Milyen szerepet tölthet be a folyamatban a magyar kormány? Többek között ezekről nyilatkozott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Tőkés László EP-képviselő a Tusnádfürdőn, a 21. nyári szabadegyetemen. A két politikus a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács ülésén tartott előadásukat követően ült a Duna TV kamerái elé.

2010. július 26., 11:16

Egy öböl olyan, mint egy anya- vagy egy asszonyi öl: szelíd, oltalmazó, befogadó, szeretettel teli. Ha mindez ráadásul még tengerparton terül el, akkor maga a mindent átölelő szabadság. Olaszországból ugyan külhonban többnyire csak a Nápolyi, esetleg a Sorrentói-öböl szerepel a (s)óhaj-listán, pedig számos más gyönyörűséggel is szolgál Itália és szigeteinek partvidéke.

2010. július 26., 11:16

Skizofréniában szenvedett és éveken át pszichiátriai intézetben kezelték az olasz Big Brother, a Grande Fratello legutóbbi győztesét. Mauro Marin, egy ország kedvence most megírta visszaemlékezését, Van, amit nem mondtam el (Qualcosa che non vi ho detto) címmel, amelyből a Chi című hetilap közölt részleteket.

2010. július 26., 10:31

Immár hagyományos, olajzöld katonaingében vállalkozott újabb nyilvános szereplésre szombaton Fidel Castro: a volt kubai elnök a Moncada laktanya elleni kudarccal végződött ostrom, a kubai forradalom kezdete (1953. július 26.) alkalmából tartott megemlékezésen vett részt. Fidel Castro betegsége miatt négy évig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, júliusban viszont már többször vett részt különböző programokon. A volt kubai első számú vezető - aki augusztusban tölti be 84-ik életévét - Cubadebate hivatalos kubai honlap és az állami televízió képes beszámolói szerint 2006 óta először viselt ismét nyilvánosan - sötét nadrág mellett - olajzöld katonainget, mindenfajta rangjelzés és vállpántok nélkül.

2010. július 26., 09:30

A napokban távozik posztjáról Tony Hayward, a Mexikói-öbölben történt környezetszennyezésért felelős BP vezérigazgatója - írta vasárnap a Sunday Telegraph című brit lap. A sajtóértesülés szerint a sokat bírált Hayward még a cég féléves eredményeinek keddi ismertetése előtt bejelenti lemondását. Korábban a londoni Times is tudni vélt a vezérigazgató lemondási tervéről. Haywardot legutóbb egy hete érték heves bírálatok, amiért részt vett egy nagy-britanniai jachtversenyen: kritikusai szemére vetették, hogy nem szentel elegendő figyelmet a környezeti katasztrófa elhárításának.

2010. július 26., 07:56

A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában megjelent interjújában. A magyar miniszterelnök a német konzervatív újság főszerkesztőjének, Thomas Schmidnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében. "Ha egy szlovák, aki Magyarországon él, szlovák állampolgárságot akart, semmi nem állt az útjába" - utalt rá a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ugyan ez vonatkozik a Magyarországon élő románokra, vagy szerbekre és horvátokra is.

2010. július 26., 06:40

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a hét végén jóváhagyta 900 millió euró kiutalását Romániának: ez az országnak tavaly májusban megítélt, kétéves, 13 milliárd eurós készenléti hitelkeret ötödik részlete. Románia ezzel eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott a programból. Ezzel együtt az IMF jóváhagyta, hogy ismét puhították az idei deficitcélt. A román kormány és az IMF eredetileg abban állapodott meg, hogy Románia az idén a hazai össztermékhez (GDP) képest 3,6 százalékos államháztartási hiányt céloz meg. Az idei célt már tavaly októberben 5,9 százalékra emelték, majd most tovább enyhítették a követelményt, 6,8 százalékra.

2010. július 26., 04:56

Gyász és megdöbbenés uralta vasárnap Németországot, egy nappal azután, hogy Duisburgban a világ legnagyobb technozenei fesztiválja valóságos horrorrendezvénnyé vált. A vasárnap délelőtti mérleg: 19 halott és több mint 340 sebesült, közülük többnek az állapota válságos. A duisburgi rendőrfőnök sajtótájékoztatója szerint a halálos áldozatok között legalább négy külföldi - egy-egy holland, olasz, ausztrál és kínai - van, de három holttestet még nem azonosítottak. A hagyományos Love Parade-en - amelyen mintegy 1,5 millióan vettek részt - szombat késő délután hatalmas pánik tört ki, és az emberek szó szerint agyontaposták egymást.

2010. július 25., 18:32

A francia repüléstörténet legsötétebb dátumáról, 2000. július 25-ről emlékeztek meg vasárnap a párizsi Roissy repülőtér közelében fekvő Gonesse település melletti mezőségen. Tíz évvel ezelőtt, röviddel a felszállás után itt csapódott a földbe és robbant fel az Air France légiflottájának egyik zászlóshajója, a „szépséges madárnak” becézett Concorde New Yorkba tartó járata. A katasztrófában 113 ember veszett oda, s megpecsételődött a szuperszonikus repülőgépcsoda sorsa is.

2010. július 25., 16:47

Van, aki imádja, van aki gyűlöli. Van, aki csak akkor gondol rá, ha beteg. Van, aki reggel felébredni sem tud nélküle. De dokumentálni valószínűleg csak egyetlen ember képes. A teáról beszélek, a britek nemzeti italáról, amely még ma is alapvető alkotórésze mindennapjaiknak.