A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2011. március 3., 10:48
London az egyetlen város a világon, amelyik 2012-ben harmadik alkalommal rendezhet olimpiát. Gőzerővel folyik a felkészülés, épülnek a létesítmények, pályázatot hirdettek az érmek tervezésére, megjelent a hivatalos műsorfüzet is és hamarosan kezdik árusítani a jegyeket.
2011. március 3., 10:15
Thomas de Maiziére, az 57 éves, tapasztalt, szerény, megbízható kormányférfi váltja a védelmi miniszteri poszton a 40 éves, nagyratörő Guttenberget. Az utódot még az ellenzék is üdvözölte, miközben a bajor koalíciós partner örülhetett: bukott bárójuk ügy révén a hálátlan védelmi tárca helyett immár a tekintélyesebb belügyi az övék.
2011. március 3., 08:15
2011. március 3., 07:16
Kiközösítéssel néz szembe egy francia katolikus egyházközség, mert ragaszkodik papjához. Már a Vatikán is vizsgálódik a két éve tartó csatározások miatt.
2011. március 3., 05:05
Lezuhant a francia légierő egyik Mirage 2000 típusú vadászgépe szerdára virradóra Közép-Franciaországban: a hatóságok az eltűnt pilótákat keresik.
2011. március 2., 19:48
A valóság néha átírja a legfurfangosabb forgatókönyvet is. Az ajaccói Fesch Múzeum éjjeliőre mindent gondosan megtervezett, a tévékamerák előtt tette meg különös üzleti ajánlatát: visszaadja azt a négy értékes festményt, amelyet aznap, maga vitt el a képtárból, ha cserébe lakást kap. Alkudozásra azonban nem került sor, mert a rendőrök a tolvaj által megjelölt helyszínen csak egy betört ablakú, üres kocsit találtak.
2011. március 2., 17:57
Kizárták a kenyai parlamentből az egyik törvényhozót. Gidion Mbuvinak azért kellett távoznia, mert ékkövekkel díszített füllbevalót viselt.
2011. március 2., 13:08
Franz Wittelsbach, az egykori bajor uralkodóház feje, műgyűjteményének öt képét ajánlotta fel a vörösiszap-károsultak megsegítésére, hallhattuk a Bajor-Magyar Baráti Társaság közgyűlésén.
2011. március 2., 06:23
“ Soha nem próbáltam többet megtudni a születésemről, mint amennyit tudtam. Senki a Modiglianik közül nem keresett, holott tudtak a létezésemről. Hivatásomban megtaláltam a lelkem békéjét. Csak pappá szentelésem előtt voltam kénytelen megmondani, ki volt az apám. Mint törvénytelen gyereknek és örökbefogadottnak, speciális diszpenzációra volt szükségem és ehhez meg kellett mondanom, hogy kik voltak a szüleim.”
2011. március 1., 19:47
Válsághelyzet alakult ki a tunéziai-líbiai határon a Líbiából menekülők miatt. Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint már több mint 70 ezren menekültek át Tunéziába.
2011. március 1., 15:43
Nemrég mutattuk be oldalunkon Karl Theodor zu Guttenberget, Németország (eddig) legnépszerűbb politikusát. A 40 éves védelmi miniszter hírneve azonban súlyos csorbát szenvedett, amikor kiderült: doktori disszertációjában sajátjaként használta fel sok más kutató gondolatait, sőt, vezető világlapok cikkeit.
2011. március 1., 14:59
40-en sérültek meg, többen súlyosan, amikor felvonuló biciklisek közé hajtott egy autó Brazíliában.
2011. március 1., 13:47
Elnökválasztás csak jövő tavasszal lesz, a sajtó mégis napokon keresztül az esélylatolgatás lázában égett. Az apropót Dominique Strauss-Kahn mostanában ritkaságszámba menő párizsi látogatása szolgáltatta. Az IMF jelenlegi igazgatóját a franciák többsége szívesen látná az Élysée-palotában: ha most lenne a választás, megsemmisítő vereséget mérne Nicolas Sarkozyre. A népszerű szocialista politikus azonban még nem nyilatkozott szándékairól.
2011. február 28., 13:01
Minden, harmincnál idősebb svéd – akár az idősebb amerikaiak a Kennedy esetében – pontosan emlékszik, milyen körülmények között érte a hír, napra pontosan 25 évvel ezelőtt: lelőtték Palmét a nyílt utcán. Döbbenet, gyász és embermagasságú vörösrózsa-halom. Valami végleg véget ért ebben az idilli társadalomban. Azokban a különösen hideg télvégi napokban Svédország elveszítette ártatlanságát.
2011. február 28., 10:40
Az osztrák sportszergyár hiába reménykedett: a hosszú nevű, kettős állampolgárságú sejk nem mentette meg a csődtől. A Franz Kneissl nevét viselő kicsi, patinás tiroli sílécgyártó hónapok óta hallgatja az üres ígéreteket, a 28 munkatárs pedig hiába várja a fizetését. Az ilyesmi Ausztriában nem mindennapos.
2011. február 28., 07:45
Bariton hang énekli Aldo Moro tragédiáját. A Vörös Brigádok által 1978-ban elrabolt és meggyilkolt kereszténydemokrata politikus, többszörös miniszterelnök, pártelnök most operaszínpadon is megjelent.
2011. február 28., 07:39
Az új-zélandi, keddi pusztító erejű földrengés után Tamara Cvetanová diáklány neve felkerült az eltűntek listájára. Származási helyként „Csehszlovákiát“ tüntették fel a hatóságok – tájékoztatott a Fox News televízió szombaton. Később pontosítottak, a diáklány Szerbiából származott.