A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2013. június 5., 20:12
Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel az osztrák főváros vízügyi igazgatóságának közleménye szerint.
2013. június 5., 17:33
Az ukránok 59 százaléka szerint az országnak inkább kemény kezű vezetőre van szüksége, mint demokráciára – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting közvélemény-kutató intézet hozott nyilvánosságra szerdán.
2013. június 5., 08:58
Mintegy kétezer embert kellett kimenekíteni a szerda reggeli csúcsforgalomban a moszkvai metró egyik központi csomópontjában keletkezett kábeltűz és füst miatt – közölte Viktor Birjukov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma főigazgatóságának szóvivője.
2013. június 5., 06:55
Elhunyt New Yorkban a 93 éves Görgey Guidó volt magyar királyi tüzérfőhadnagy, akit édesanyjával együtt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igazai kitüntetésben részesített, amiért 1944-45-ben Budapesten számos zsidót bújtatott és mentett meg – értesült kedden az MTI a családhoz közel álló forrásokból.
2013. június 4., 19:23
A Gerő András vezette Habsburg Történeti Intézet a kormányváltás óta, kormány közeli intézménybe beolvasztva, mintegy takaréklángon működik – de időnként ad életjeleket. Például a héten, amikor „Kettős főváros – két főváros” mottóval jeles tudósok beszéltek a közönség előtt a témáról, amely a magyart, különösen a fővárosit, mindig is érdekelte: milyen szerepe is volt az egykori közös birodalom két fővárosának? Melyik mennyit ért – s hogyan hatottak a hajdanvolt nagy ország kisebb „fővárosaira?”
2013. június 4., 15:57
Az összetartozás daláról és Konrád Györgyről írt a liberális pozsonyi Sme, míg az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap a túlzottdeficit-eljárás leállítására tett javaslat kapcsán közölt kommentárt kedden. A német Süddeutsche Zeitung pedig Joachim Gauck német államfőt bírálja Balog Zoltán miniszter kitüntetése miatt.
2013. június 4., 15:44
A lengyel hírportálok is beszámoltak arról a botrányról, amelyet az antiszemita írónő, Tormay Cécile-ről való utcaelnevezés okozott – nemcsak Magyarországon, de világszerte.
2013. június 4., 14:08
Szombaton két német csapat, az FC Bayern (FCB) és a Borussia Dortmund játszotta a londoni Wembley Stadionban a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjét. A mérkőzést a bajorok nyerték 2-1-re. KASZA LÁSZLÓ Münchenben élte meg az ottaniak számára nagy napot.
2013. június 4., 11:30
A Don Bocco Salesianum dísztermében, belső udvarában és az épület egy elkerített részében tartják június 8-án este azt a rendezvényt, amelynek fénypontja a magyar(os) divatbemutató. Nem akármilyen: a ruhákat a Hungarian Kalocsai Fashion & Style legszebb munkái díszítik. A rendezvény szervezői, az MDE Alumni Club, a Hungarian Kalocsai Fashion & Style, az At4Hu és az MDE szeretettel várják az érdeklődőket. Cím: 1030 Wien, Hagenmüllergasse 31. A részvétel ingyenes.
2013. június 4., 11:05
Lehet-e az ellenzéki összefogás kovásza a nemrég színre lépett Modern Magyarország Mozgalom (MoMa)? Egyebek között erről beszélgetünk június 5-én a 168 Óra élő rádióműsorában, a Szerda 11-ben az új párt vezetőivel, Bokros Lajossal és Pusztai Erzsébettel. Véleményüket, kérdéseiket elküldhetik e-mailben (online@168ora.hu), megírhatják a 168 Óra Online Fórumán, illetve a 168 Óra Facebook-oldalán.
2013. június 4., 10:41
“Aki 30 éves kora alatt nem liberális, annak nincs szíve, aki 30 év fölött nem konzervatív, annak nincs agya” – mondta Winston Churchill. És valóban, nincs lehangolóbb látvány, mint egy dohos és avítt eszméket valló fiatal, ahogy ennek számos példáját láthatjuk a magyar belpolitikában. Az angol fiatalok zöme elfordul a maradiságtól és elutasítja a nacionalizmust, amint a British Social Attitudes (BSA), Brit Társadalmi Attitűdök szervezet, és más intézmények fiatalok körében végzett felméréseinek adatai mutatják.
2013. június 4., 10:06
A lengyel hírportálok is beszámoltak arról a botrányról, amelyet az antiszemita írónő, Tormay Cécile-ről való utcaelnevezés okozott – nemcsak Magyarországon, de világszerte.
2013. június 4., 07:38
Az első pillantásra kedvező adatok ellenére nem jó a magyar bizonyítvány: siker, hogy az ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárásból, ám a számok elfedik a gazdaságban mutatkozó bizalmi válságot – írja a Neue Zürcher Zeitung. Lapszemle.
2013. június 4., 07:31
A Die Presse az alábbi megjegyzéssel közli Vendégkommentár rovatában Sólyom László cikkét: A korábbi magyar államelnök és kiemelkedő alkotmányjogász véleménye az Orbán-kormány alkotmánymódosításról.
2013. június 3., 22:38
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak – hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege.
2013. június 3., 21:37
A Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál.