Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2015. december 17., 19:55
Soros György két oroszországi polgárjogi alapítványát is feketelistára tette a Kreml – jelentette a Szputnyik hírügynökség.
2015. december 17., 16:05
Masírozó katonák az utcán, alapos ellenőrzések, lassan már mindenki gyanúsnak számít. Ezek a képek jellemzik Párizst és a legtöbb európai nagyvárost a novemberi franciaországi terrortámadás óta. A januári, Charlie Hebdót ért merényletet követően is több volt a felfegyverzett rendőr az utcán, de most végleg megváltozott Párizs. Vajon a francia emberek valóban félnek? Vajon beülnek-e egy kávéra, nem félve attól, hogy hazaérnek-e?
2015. december 16., 18:38
Az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016‐ra a magyarországi nemzetközi érdekeltségű vállalatok, az idei 3.7 százalék helyett.
2015. december 16., 14:27
A lengyel média beszámolt a Fidesz vasárnapi kongresszusáról, elsősorban az Orbán-beszédre koncentrálva. Mindegyik kiemelte, hogy Orbán, akit a kongresszus újra a párt vezetőjévé választott, hangsúlyozta, hogy 2018-ban kész újra elvállalni a kormányfői szerepet.
2015. december 16., 12:41
November 29-én a hamburgi választók népszavazáson mondtak nemet a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére. München után történt mindez, ahol a 2022-es téli olimpiai játékok vendégül látását nem támogatta a választók többsége, s most a híres Hanza-város volt a második Németországban, ahol a lakosság az olimpia ellen voksolt. Keressük a választ a miértre.
2015. december 16., 11:41
Két nappal azután, hogy a cseh külügyminisztériumba bekérették a prágai magyar nagykövetet Kövér László nyilatkozata miatt, Lubomir Zaorálek közölte: „A nagykövet úr tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány álláspontjában elutasította a házelnök véleményét. Közölte azt is, hogy sem a magyar államfő, sem a magyar kormány nem vetette fel azt a kérdést, amelyről Kövér László beszélt” – idézte a cseh külügyminisztert a NOL.hu.
2015. december 16., 10:42
Milyen érzés, hogy egy futballstadion van a kertje végében? – kérdezik Őt magát a Házban, és mi kíváncsian figyelünk, hiszen mi is azok közé az élhetetlenek közé tartozunk, akiknek nincs futballstadionjuk a kertjük végében; tényleg, milyen is lehet az?
2015. december 16., 06:06
Washington nem akarja elszigetelni Oroszországot – jelentette ki a Kremlben tartott keddi sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter.
2015. december 15., 17:09
Hétfő este a kormányzó Német Kereszténydemokrata Néppárt (CDU) kongresszusa elfogadott egy huszonhárom oldalas nyilatkozatot. Merkelnek nem kellett megtagadnia eddigi politikáját.
2015. december 15., 10:58
A lengyel média beszámolt a Fidesz vasárnapi kongresszusáról, elsősorban az Orbán-beszédre koncentrálva. Mindegyik kiemelte, hogy Orbán, akit a kongresszus újra a párt vezetőjévé választott, hangsúlyozta, hogy 2018-ban kész újra elvállalni a kormányfői szerepet.
2015. december 15., 07:00
A milánói bíróság hétfőn érvénytelenítette a Redaelli olasz cégnek azt a kezdeményezését, amiben a kivitelező feltételes biztosítási intézkedést kért a milánói világkiállítás magyar pavilonjával kapcsolatban. A magyar beruházó, az állami tulajdonú Carpathia Kft. ebben a pillanatban már nem részese semmilyen pereskedési eljárásnak – közölte az MTI-vel hétfőn a magyar pavilon kormánybiztosa.
2015. december 15., 06:05
Bekérették Pető Tibor prágai magyar nagykövetet keddre a cseh külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent, a Beneš-dekrétumokat érintő kijelentésével kapcsolatban.
2015. december 14., 18:48
Forró volt a december közepi hét vége Lengyelországban, az 1981-es hadiállapot – amit a magyar média anno szükségállapotnak fordított – bevezetésének 34. évfordulóján, és annak előestéjén tömegek demonstráltak Lengyelországban, de nem csupán az emlékezés miatt, hanem a csak nemrég megválasztott új kormány tevékenysége miatt, de mellette is. Politológusok szerint a tüntetések és ellentüntetések mind nagyságukban, mind jelentőségükben döntetlent értek el.