A postás és az olimpia

A hamburgi népszavazást megelőző héten minden délelőtt egy csuklyás fiatalember, Florian Kasiske állt reggel kilenctől délig táblával a kezében a városháza előtt. Rajta a felirat: „NOlimpia”. Aki nem értette, annak szívesen segített értelmezni a szöveget: „NO olimpia”. Kasiske délben letette a táblát, elment kihordani a leveleket. Postai kézbesítő volt ugyanis. A híres nagypolgári Hanza-városban egyedül ő foglalt állást nyilvánosan is a játékok befogadása ellen. Ő volt az egyszemélyes ellenzék. Sokan csak legyintettek rá, megmosolyogták. A politikai pártok, élükön a jó nevű szociáldemokrata főpolgármesterrel, Olaf Scholzcal, valamint az írott és az elektronikus média egyaránt támogatták az olimpia megrendezésének gondolatát. A választók lokálpatriotizmusára apelláltak, hogy mi, északnémetek is tudunk olyan olimpiát szervezni, mint 1972-ben a bajorok Münchenben. A közvélemény-kutatók hatvanszázalékos igen szavazatot jósoltak. A népszavazás azt lett volna hivatott igazolni, hogy a lakosság lelkesen várja a világ sportolóit.

Aztán eljött november 29. Estére összeszámolták a szavazatokat, és az eredmény 51,6 százalék volt – a rendezés ellen. A választók többsége nem Olaf Scholz főpolgármestert, hanem Florian Kasiske kézbesítőt támogatta. Másnap a városi tanács ülése után Scholz – jó Hanza-városi politikushoz méltóan – bejelentette: „A népakarat ellen nem politizálunk. Visszavonjuk Hamburg pályázatát.”

Közhely, de mégis emlékeztetnék rá, a négyévenkénti nyári olimpiai játékok és a félidőben esedékes téli versenyek a világ legnagyobb sporteseményei. Aktív résztvevők ezrei készülnek éveken át arra, hogy összemérjék tudásukat más országbeli kollégáikkal. A sport és a vele járó show kedvelőinek milliói ellenőrzik ilyenkor tévé- és rádiókészülékeiket, hogy jól működnek-e, nehogy lemaradjanak egy-egy fontos közvetítésről. Előtte városok versenyeznek a megrendezés jogáért, mert az olimpia anyagi előnyökkel jár. A sok turista hozza a pénzt, s ezzel rövid és hosszú távon felértékeli e városokat a világ szemében.

Így aztán első hallásra érthetetlennek tűnik, hogy az utóbbi években egyre több jelölt város lakosai szavaznak a rendezés ellen. Hangsúlyozom: a lakosság. Azok, akiknek fizetniük kell a költségeket, akiknek el kell tűrniük a négy héten át tartó felfordulást városukban. A pályázatot rendszerint a települések vezetői adták be a helyiek megkérdezése nélkül. A módszer addig működött, amíg be nem vonták a kérdéses városok lakosait is a döntésbe. Attól kezdve viszont számos demokratikus ország pályázó városának polgárai mondtak nemet. Először a 2022-es téli olimpia helyszíne vált kétségessé. St. Moritz (Svájc), München (Németország), Stockholm (Svédország), Krakkó (Lengyelország), Oslo (Norvégia) lakossága tagadta meg egymás után a rendezést. A NOB urai aztán Pekinget „választották”. Ott ugyanis nem kérdeztek meg senkit. Nyári olimpia helyszínét pedig először a 2024-es játékok esetében kérdőjelezték meg a bostoniak, és most a hamburgiak.

A hamburgi eredmény elemzése azt mutatja, hogy a rendezés elvetésének széles, minden társadalmi rétegre kiterjedő bázisa van. A jómódúak és az alacsonyabb jövedelműek lakta városnegyedekben nagyjából egyenlő az olimpia megrendezését ellenzők száma. Hamburg kiesése után versenyben van még Budapest, Róma, Párizs és Los Angeles. Budapesten nem lesz népszavazás, mert a világpolitika összefüggéseit fejben tartó főpolgármester megmondta: az állampolgár nem tudja megítélni, hogy mi a jó a városnak és az országnak, s mi nem. A másik két pályázó még nem döntött, hogy kiírják-e a népszavazást. A NOB mindenesetre 2017-ben dönt a 2024-es nyári olimpia helyszínéről.

Mióta sorozatossá vált a pályázatok visszavonása, politikusok, szociológusok, pszichológusok és sportfunkcionáriusok („sportdiplomatának” is nevezhetnénk őket) elemzik a kérdést: miért akart eddig minden város olimpiát rendezni, és most egyre többen miért nem? Tény, hogy az úgynevezett „olimpiai eszme” még a 19. század gondolatvilágát tükrözi. A mozgalom alapítója, Pierre de Coubertin báró idealista értelmiségi volt, aki a világversenyen keresztül akarta „a nagyság és a hírnév nimbuszával felruházni a sportoló ifjúságot”. Kora nemes lelkű emberének szokás őt nevezni, ami akár igaz is lehetne, de a kor nemes lelkű embere nem volt demokrata, sokkal inkább arisztokratikus gondolkodású macsó. Ismerősei, barátai köréből válogatta ki a NOB első 15 tagját: öt európai arisztokratát, két tábornokot, heten pedig az európai nagypolgársághoz tartoztak. Egyedüli kivétel Coubertin személyes jó barátja, a Sorbonne-on végzett magyar Kemény Ferenc volt. (A zsidó származású Kemény 1944-ben a nyilasok üldözése miatt öngyilkos lett budapesti háza pincéjében.)

A NOB kezdettől fogva férfiklub volt. Női sportoló az első olimpiai játékokon nem vehetett részt. Ez azóta természetesen változott, de a mozgalom jelszava, „Citius, altius, fortius!” („Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”) ma is érvényben van. Ez pszichológusok szerint a későbbi diktatúrák, a fasizmus és a kommunizmus állandó növekedési elvét sugározza. A mai társadalmak azonban egyre inkább olyan demokratikus elvek szerint szerveződnek, mint az esélyegyenlőség, az egyenjogúság vagy az átláthatóság.

Nem tisztem megítélni, hogy a 21. század olimpiai játékainak szervezését lemondó polgárokat ezek az elvek vezérelték-e. Az azonban biztosra vehető, hogy semmibevételük az egyik oka az olyan nagy nemzetközi sportszervezetek hitelvesztésének a világ szemében, amilyen a NOB, a FIFA és az atlétikai világszövetség. Az emberek látják, hogy ezekben az intézményekben szervezett nemzetközi korrupció uralkodik. Működésük nem transzparens. Óriási összegek vándorolnak egyik korrupt vezető zsebéből a másikéba, a nagy nemzetközi intézmények pedig szimbiózisban működnek. Az egyik vezetőségi tagjának irányító szerepe van a másikban is. A kuvaiti sejk, Ahmed al-Sabah például addig korrumpálta milliókkal a FIFA-vb tagjait, amíg Katar kapta a világbajnokság rendezési jogát, most a FIFA elnökségi tagjaként azon dolgozik, hogy a bahreini sejk, Szalman legyen Sepp Blatter utódja.

Kétségtelen, hogy a nemzetközi sport eltávolodott a közönségtől. Átszövi a korrupció és egyre inkább befolyásolja a politika és a pénz. Ezért pedig elsősorban a sportvezetők felelősek. A nemzetközi szervezetek elnökeitől az egyes országok NOB- és FIFA-képviselőiig. Havelange, Samaranch, Blatter, Platini, Bach neve a korrupció szinonimájává vált. De ne felejtsük: a tagállamok küldöttei választották meg őket, köztük a magyarok is. Blatter két utolsó választásán egyetlen ellenszavazatot sem kapott. Egyetlen küldött sem állt fel és mondta el, hogy az egész világsajtó a csalásairól szóló hírekkel van tele. A megválasztott sportvezetők aztán moszkvai és pekingi kommunista diktátoroknak, arab olajsejkeknek játsszák át a versenyek megrendezésének a jogát, és tesznek zsebre érte bőséges honoráriumokat.

És persze felelősek a mostani helyzetért maguk a sportolók is. A sorozatos doppingbotrányok elsősorban őket terhelik. Az ő bűnük, hogy a közönség nem tudja, melyik eredmény hiteles és melyik köszönhető tablettáknak. Fogytán a bizalom. Na nem minden sportágban. A labdarúgásban például nem. Sőt. Fennáll a veszélye annak, hogy a sport labdarúgó-monokultúra lesz. Isten veled, atlétika, úszás, vívás!

Annak, hogy különféle okokból egyre több demokratikus ország nem vállalja nagy világversenyek megrendezését, az is következménye, hogy például az olimpiai játékok földrajzilag is eltávolodnak az észak-amerikai, európai nagy sportnemzetektől. Rio de Janeiróban lesz jövőre a nyári olimpia. Dél-Koreában a 2018-as téli. Tokióban rendezik 2020-ban a nyárit, két évvel később Pekingben a télit. Ez akár érv is lehetne amellett, hogy Budapest megpályázza a 2024-es nyári olimpia megrendezési jogát. Csakhogy nekünk más gondunk van. Négymillió gyerek éhes. Az egészségügy mankón sem jár, mert már arra sincs pénz. Az oktatás romokban hever, és hála pártunk és kormányunk politikájának, veszélybe került az EU-s támogatás is, ami eddig tartotta a gazdaságban a lelket. Nem kétlem, hogy ennek és Tarlós István bölcs intelme ellenére is választóink többsége amellett döntene, hogy rendezzünk olimpiát. Ilyenek vagyunk.