Orbán harmadszor is miniszterelnök lenne

A lengyel média beszámolt a Fidesz vasárnapi kongresszusáról, elsősorban az Orbán-beszédre koncentrálva. Mindegyik kiemelte, hogy Orbán, akit a kongresszus újra a párt vezetőjévé választott, hangsúlyozta, hogy 2018-ban kész újra elvállalni a kormányfői szerepet.

2015. december 15., 10:58

Az onet.pl kiemelte a magyar kormányfő beszédéből, hogy az hangsúlyozta: a Fidesz Közép-Európa legrégebbi és legsikeresebb pártja. „30 éve vagyunk és 30 év múlva is létezni fogunk” – mondta Orbán. Kijelentette, hogy a következő években a Fidesznek sikerül elérnie a polgári Magyarország fejlődését, s ezen erőfeszítések fontos része lesz a családok támogatása, s ezért a házépítések ÁFÁ-ját javasolják csökkenteni.

A lengyel lapok ismertetik a Medián legutóbbi felmérésének eredményét, amely szerint a Fidesz népszerűsége 51 százalékos azok körében, akik tudják, kire fognak szavazni.
Meglepő módon a jobboldali Rzeczpospolita cikkének ezt a címet adta: „Orbán: Emberi jogok? Másodlagosak”. A lap szerint Orbán népszerűsége kőkemény antimigrációs politikájának köszönhetően nőtt, amelynek része volt a déli határon épített kerítés, amely visszatartotta a háború és a szegénység ellen menekülő több százezres menekülők tömegét. Kormányzása alatt az ország gazdasági helyzete is javult, de Magyarországot egyre jobban kritizálta az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a sajtószabadság korlátozása, a bírósági reformok, a hatalom centralizációja és a civil szervezetek korlátozása miatt – írja a konzervatív lengyel kommentár.


A kormányfő szerint Európa harcmezővé vált és megismételte, hogy bevándorlók millióinak inváziója tart a kontinensre. Hogy ezt megakadályozzák, Magyarországnak erős rendőrségre és antiterrorista osztályokra van szüksége. – Meg fogjuk védeni határainkat és a magyar polgárokat a bűnözőktől, a terroristáktól és az illegális bevándorlóktól – jelentette ki Orbán. Úgy értékelte, Európában az jelenti az igazi problémát, hogy nem hisznek a kereszténységben, az ésszerűségben és a nemzeti büszkeségben: Európa és népei ma felületes és másodrendű kérdésekben hisznek, mint az emberi jogok, a haladás, a nyitottság, a családok új típusa és a tolerancia. Ezek szép és kedves dolgok, de valójában másodlagosak – állapította meg Orbán Viktor.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.