Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
Donald Trump úgy hisz a kriptovalutában, ahogyan senki más! S ennek most hangot is adott.
2016. augusztus 3., 09:39
Az amerikai légierő bejelentette kedden, hogy hadrendbe állította a legkorszerűbb F–35A típusú vadászgépek első repülőszázadát.
2016. augusztus 2., 15:50
A hágai Állandó Választottbíróság borított: a Dél-kínai-tenger szigetvilágának évek óta húzódó ügyében lényegében minden vitás kérdésben Kína ellenében döntött. A döntőbírói ítélet hosszú-hosszú időre központi igazodási pontja lesz a térségről folytatott vitáknak. Kína nem vett részt közvetlenül a perben, nem ismeri el a döntést. Az első félhivatalos médiareakciók a Hágában keletkezett jogi dokumentumot „egy darab papírnak” minősítették, s azt állították, hogy Kína „uralja a Dél-kínai-tengert”.
2016. augusztus 2., 11:51
Legkevesebb harminc civil – köztük gyerekek és nők – vesztette életét az elmúlt két éjszaka a szíriai Aleppó ostroma során – közölte a nagy-britanniai székhelyű Syrian Observatory for Human Rights nevű emberi jogi szervezet.
2016. augusztus 2., 10:00
A brazil rendőrség kiszabadította a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone anyósát, akit tíz napja raboltak el São Paulóban.
2016. augusztus 2., 10:00
Az egykori lengyel köztársasági elnök, a legendás Szolidaritás-vezér, Lech Wałęsa felesége Wrocławban helyiekkel találkozott és beszélgetett. Nem csupán férjéről beszélt, hanem saját személyének változásairól és a nők szerepéről a társadalomban.
2016. augusztus 2., 10:00
A Morgan Stanley két közgazdásza pontokba szedve sorolta fel érveiket, amelyek miatt a britek mégsem lépnek ki az unióból – írta meg a Kitekintő blog. Szerintük az EU nem engedi majd, hogy a britek hozzáférjenek az egységes uniós piachoz, de saját hatáskörben ellenőrizhessék a határaikat és maguk döntsék el, kit engednek be az országba, mert akkor minden uniós ország ezt a „bánásmódot” igényelné.
2016. augusztus 2., 00:12
Az idei ünnepi játékokon is ad a világhírű zongoraművész. Az augusztus 1-jei nagy sikerű nyitókoncerten a Jerusalem kvartettel Franz Schubert, Mieczysław Weinberg és Johannes Brahms darabjait játszották. Augusztus 3-án a Salzburgi Marionettszínházzal közösen Robert Schumann és Claude Debussy munkásságának szentelik az estét. Végül a fesztivál zárásaként augusztus 31-én a lipcsei Gewandhaus zenekarával, Herbert Blomstedt vezényletével Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét játssza a Festspielhaus színpadán. Schiff Andrással az Ünnepi Játékok elnöke, Helga Rabl-Stadler beszélgetett, az alábbiakban – Mörk Leonóra tolmácsolásában – közreadjuk az interjút.
2016. augusztus 1., 17:26
Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt román kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját.
2016. augusztus 1., 11:16
Az egykori lengyel köztársasági elnök, a legendás Szolidaritás-vezér, Lech Walesa felesége Wroclawban helyi lakosokkal találkozott és beszélgetett. Szólt nem csupán a férjéről, hanem saját személyének változásairól, és a nők szerepéről a társadalomban.
2016. augusztus 1., 09:38
Késsel sebesített meg egy menedékkérő egy katolikus papot vasárnap este a kelet-belgiumi Limbourgban – írta a Le Soir francia nyelvű belga napilap internetes oldalán hétfőn.
2016. augusztus 1., 08:03
A törzsvendégei – és persze az újak is – tudják, hogy a Városliget szélén fekvő szállodából szinte adódik egy igencsak kellemes program: látogatás a Budapesti Állatkertben. Az idén nyáron ez különösen időszerű, hiszen a kert létesítésének 150. évfordulójáról rendezvényeken emlékeznek meg, miközben várják a közönséget az immár megszokott állatkerti koncertekre is. Mindehhez a Benczúr szálloda kedvezményes, állatkerti belépőt is tartalmazó csomagot kínál, és egy kis meglepetést: Ausztriában élő magyar festőnő tárlatát.
2016. augusztus 1., 07:09
Elektromos vezetéknek ütközött az egyesült államokbeli Texasban lezuhant hőlégballon – mondta vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője (NTSB). A Lockhart város közelében történt balesetben a fedélzeten tartózkodó mind a 16 ember életét vesztette.
2016. augusztus 1., 06:08
Németország nem adja meg magát az ámokfutóknak és terroristáknak, hanem megmarad szabad és szolidáris társadalomnak – mondta Joachim Gauck német államfő vasárnap Münchenben az előző hét péntekén történt vérengzés áldozatainak emlékére a bajor tartományi törvényhozásban (Landtag) tartott gyászünnepségen.
2016. július 31., 11:57
Nem így tervezték. A Halleluja című oratórium, amelynek zenéjét Eötvös Péter, librettóját Esterházy Péter írta, a Salzburgi Fesztivál első napjaiban, július 30-án eleve szerepelt a programban. Arra azonban a művet évekkel ezelőtt megrendelők nem gondoltak, hogy az író nem éri meg a bemutatót. Az előadással Salzburg Esterházy emléke előtt tisztelgett.
2016. július 31., 08:20
Két alpesi ország, eltérő népszavazási modellek. Svájcban igen gyakoriak a referendumok, s bár egyiknek-másiknak nincs is túl sok értelme, de a népszavazás az országban a közvetlen demokrácia alapvető eleme. Ausztriában ugyanakkor tudják: a népi kezdeményezés drága mulatság, nem érdemes játszani vele, az ügydöntő népszavazás kiírását pedig a politikusok így, a Brexit után, igencsak meggondolják.