A Benczúr szálloda nyári ajánlata

A törzsvendégei – és persze az újak is – tudják, hogy a Városliget szélén fekvő szállodából szinte adódik egy igencsak kellemes program: látogatás a Budapesti Állatkertben. Az idén nyáron ez különösen időszerű, hiszen a kert létesítésének 150. évfordulójáról rendezvényeken emlékeznek meg, miközben várják a közönséget az immár megszokott állatkerti koncertekre is. Mindehhez a Benczúr szálloda kedvezményes, állatkerti belépőt is tartalmazó csomagot kínál, és egy kis meglepetést: Ausztriában élő magyar festőnő tárlatát.

2016. augusztus 1., 08:03

A szállodában dolgozók, élükön az igazgatóval, elkötelezett hívei az Állatkertnek, készséggel válaszolnak a vendégek ezzel kapcsolatos kérdéseire. A Hotel Benczúr, amely a Rot Weiss Rot mozgalom aktív résztvevője, sok szállal kapcsolódik az osztrák-magyar kulturális örökséghez, és tágabb értelemben az Állatkert is ezek egyike, hiszen annak idején1866-ban, alapításakor a példakép az akkor már több mint száz éve működő Schönbrunn Zoo volt.

A százötven éves évfordulón, augusztus 9-én szimpóziumot rendeznek, ám nem csak arra a napsütéses csütörtökre emlékeznek, amelyen Magyarország első állatkertje megnyitotta kapuit. Sokkal inkább a jövő lesz a téma, az, hogy a résztvevők, tudósok és a leghozzáértőbb támogatók miként képzelik a korszerű állatkertet, hogyan lehetne javítani a bentlakók és a látogatók közérzetét.

Azért persze az évforduló alkalmat nyújt az emlékezésre is: 1866. augusztus 9-től a közönség csaknem ötszáz különféle állatot láthatott a kertben, tizenegy nagyobb és számos kisebb állatházban és elkerített, nyílt füves területeken. A legnépszerűbb állat Kristóf, a fiatal barnamedve volt. Tény, hogy az Állatkert azóta is igen népszerű, már csak azért is, mert a jugendstíl épület is különleges. A két tervező, Neuschloss Kornél és Kós Károly maradandót alkotott.


Ma több mint 730 állatfajtának nyújt otthont az Állatkert – köztük van igazi különlegesség is: a két koala! Nur-Nuru-Bin és Vobara mindenki kedvence, a Hotel Benczúr pedig konkrétan támogatja mindennapi ellátásukat, amint arra a koalák lakhelyén tábla is emlékeztet. A szálloda folyamatosan lehetőséget nyújt, hogy vendégei kedvezményesen látogassák az Állatkertet és persze benne a Hotel két pártfogoltját. A jubileumi szimpózium résztvevői számára is adott a lehetőség, ami persze így nyáron más előnyökkel is jár – ilyen például a Széchenyi fürdő közelsége.

Az augusztusban, tehát az állatkerti jubileum idején Ausztriából érkező vendéget a szállodában kedves meglepetés fogadja: a hallban már megszokott képzőművészeti kiállításon ezúttal Salzburg közelében élő magyar festőnő művei láthatók, mégpedig augusztus 5-től. Az 1975-ös (váci) születésű Tóth Dóra Mária 2012-ben végzett a salzburgi Leonardo Művészeti Akadémián Hannes Baier professzor tanítványaként, műveit Magyarországon és Ausztriában már több kiállításon láthatta a közönség, és díjakat is kapott. A megnyitó érdekessége: a festőművésznőt bemutató írónő nem más, mint Tóth Dóra Mária édesanyja. A tárlat képei a Hotel Benczúrban megvásárolhatók.