XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2016. április 19., 17:10
Elindult kedden Ecuadorba a Lehóczki László vezette miskolci , valamint még két másik mentőcsapat néhány tagja, hogy segítsen a pusztító erejű földrengés áldozatainak felkutatásában – közölte a miskolci mentőcsoport szóvivője az MTI-vel.
2016. április 19., 16:34
A arra figyelmeztet, hogy Angela Merkelnek őriznie kell a sajtószabadságot, mert az alapvető választóvonalat jelzi a tekintélyelvű, illetve szabad rendszerek között, hogy az adott országban a sajtó miként bánik a politikai vezetőkkel.
2016. április 19., 13:40
A szerint a mai Kohl–Orbán-megbeszélést a legtöbben úgy értelmezik, hogy az szúrás Merkelnek, ám a volt kancellár új könyve azt sugallja, hogy a politikus megpróbál majd Orbán lelkére beszélni.
2016. április 19., 12:17
A azon tanakodik, vajon feladja-e Európát a magyar kormányfő. Orbán ugyanis új szintre emelte az EU-ellenességet, úgyhogy ellenzéki pártok már attól tartanak, hogy ki akarja vinni az országot az unióból.
2016. április 19., 10:38
A úgy tudja, hogy a keddi Kohl–Orbán-találkozót Budapest kezdeményezte, csak éppen az esemény már előre politikai bomba lett, a célpont pedig egyértelműen Angela Merkel.
2016. április 19., 10:36
A mai Kohl–Orbán-találkozó előtt alaposan leszedi a keresztvizet néhány kelet-európai államról a német keresztény pártokhoz közel álló konzervatív .
2016. április 19., 09:57
A Gazeta Wyborcza című lengyel lap online kiadásának vezető cikke szerint a magyarok elégedetlenek kormányukkal, és a hatalom lassacskán hátrál, egyelőre beleegyeztek a boltok vasárnapi nyitva tartásába. A Michal Kokot jegyezte elemzés címe szerint Orbán Viktor enged a hangból.
2016. április 19., 09:54
A Gazeta Wyborcza című lengyel lap online kiadásának vezető cikke szerint a magyarok elégedetlenek kormányukkal, és a hatalom lassacskán hátrál, egyelőre beleegyeztek a boltok vasárnapi nyitva tartásába. A Michal Kokot jegyezte elemzés címe szerint Orbán Viktor enged a hangból.
2016. április 19., 09:45
Először landolt kínai katonai repülőgép a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területén lévő mesterséges szigetek egyikén, amelyet Kína épített.
2016. április 19., 09:15
A szíriai polgárháború is témája volt Barack Obama és Vlagyimir Putyin hétfői telefonbeszélgetésének, és az amerikai elnök sürgette az orosz államfőt, hogy vesse latba befolyását Bassár el-Aszad szír elnöknél a tűzszünet betartása érdekében – derül ki a Fehér Ház tájékoztatásából.
2016. április 18., 20:06
2016. április 18., 19:43
Az Osztrák Nagykövetség agrárattaséja szerint minden országnak megvan a joga arra, hogy meghatározza saját energiamixét, azonban a nukleáris energia állami támogatása torzítaná a liberalizált európai energiapiacot és hátráltatná a megújuló energiák terjedését.
2016. április 18., 18:14
Egy kiskorúak elleni szexuális bántalmazással 2012-ben megvádolt francia papot csak a közelmúltban mentettek fel a hivatása gyakorlása alól – ismerte el hétfőn Jacques Blaquart, orléans-i püspök.
2016. április 18., 17:29
Josef Schwing, a Mannheimi Egyetem palotabozsoki parasztfiúból lett germanista professzora a Nikolaus Lenau-díj idei kitüntetettje. Kutatásainak rengeteget köszönhet a magyarországi németség s a tudós azt is kiderítette: sok, ma használt német helysáégnevet helytelenül írnak..
2016. április 18., 15:10
2016 áprilisában így fest Európa menekültválság által átalakított határtérképe: a világoskékkel jelölt országok ugyan csatlakoztak a schengeni egyezményhez, de még nem teljes jogú tagjai vagy nem alkalmazzák, a vörössel jelölt szakaszokon már áll vagy épül a kerítés. A francia és a belga határon pedig a terrortámadások miatt ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést.
2016. április 18., 14:40
Közép- és Kelet-Európában militáns civil szervezetek vadásznak a menekültekre. Önjelölt rendfenntartók őrjáratoznak a katonai öltözékben a táborok előtt, segítenek a határvédelemben – tudósít a .