Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.
Igen fájdalmas lehet, ha rálépünk fürdőzés közben.
Több százezer autót érint a visszahívás.
Számos országban emelkedett a nyugdíjkorhatár az elmúlt években, ám ebben az országban már 49 évesen nyugdíjba lehet vonulni.
Az EU egyik déli államában így emelnék meg a munkaidőt.
2009. január 10., 09:28
Egy, az al-Kaidához kötődő iraki iszlamista szervezet vezetője szombaton arra szólította fel a palesztinokat, hogy világszerte intézzenek támadásokat zsidó és amerikai célpontok ellen, így bosszulva meg Izrael gázai offenzíváját.
2009. január 10., 08:55
Azt hiszem, sokan tapasztalták már, hogy a budapesti bíróságok rendkívüli módon lelassultak a nem peres eljárásokban, fizetési meghagyást vagy végrehajtási lapot a bíróságok 6-12 hónap alatt képesek csak kibocsátani. Az ember azt hinné, hogy ezen iratok bírósági jegyzők, fogalmazók és titkárok általi rövid ellenőrzése és a kötelezettek részére való kipostázása nem túl időigényes feladat. Mi az oka annak, hogy a bíróság gyakorlatilag működésképtelen, képtelen eleget tenni még ezeknek az érdemi döntést nem igénylő, adminisztratív jellegű feladatoknak is ?
2009. január 10., 06:54
Több mint 67 ezer bevándorló kelt át a Földközi-tengeren 2008-ban, hogy menedékjogot kérjen valamelyik európai országban - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A bevándorlók több mint fele, mintegy 38 ezer ember Olaszországban vagy Máltán ért partot, és általában Líbiában szállt hajóra - mondta Ron Redmond, a genfi székhelyű szervezet szóvivője.
2009. január 10., 06:54
Fizetést a háziasszonyoknak. Ez a Vatikán receptje a válságra. Na és persze az adórendszer igazságosabbá tétele. Ez utóbbit mindenki vallja, de senki nem képes megvalósítani. A háziasszonyok fizetése viszont leginkább a hit, remény és szeretet kategóriái közé tartozik. Hogy alkalomszerűek legyünk: adná a jó isten! Merthogy a kormány nem fogja, az szinte bizonyos.
2009. január 10., 05:26
Legalább öt embert lőttek meg pénteken egy chicagói középiskola előtt. Hármat súlyos, kettőt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba
2009. január 10., 03:35
Csalódottságának adott hangot amiatt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár amiatt, hogy Izrael folytatja a katonai műveleteket a Gázai övezetben, noha a Biztonsági Tanács csütörtökön határozatban szólított fel azonnali tűzszünetre.
2009. január 10., 00:09
Az ukrán illetékesek még mindig nem írták alá a megfigyelő csoportról szóló megállapodást, a jelek szerint Viktor Juscsenko elnök döntését várják - jelentette be moszkvai idő szerint szombaton kora hajnalban Alekszej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője Moszkvában.
2009. január 9., 21:06
Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden, hogy áttekintse a novemberben nyújtott 15,7 milliárd dolláros mentőcsomag felhasználását.
2009. január 9., 16:58
Nem védi meg kellőképpen a gyerekeket az új Uniós irányelv, mely a játékok biztonságát szavatolná. Ez a véleménye többek között a német Szövetségi Kockázatbecslő Intézetnek (BfR). Szerintük az új határértékek még több veszélyes nehézfém kibocsájtását teszik lehetővé, de nem tartják kielégítőnek más veszélyes anyagok szabályzását sem.
2009. január 9., 15:28
Saját állításuk szerint szabadon útjára engedték pénteken a szomáli kalózok a két hónapja elrabolt szaúd-arábiai szupertankert.
2009. január 9., 14:45
Kedveskedve "magyar cigánynak" becézi vejét, Nicolas Sarkozy francia elnököt Marisa Bruni Tedeschi, az államfő feleségének édesanyja.
2009. január 9., 13:07
Sarah Jessica Parker azt mondta: elhagyja a férjét, miután nem sikerült megmenteniük a házasságot Matthew Broderick-kel. Múlt évben egyébként rajtakapták a férjet, hogy igencsak csalja a Szex és New York sztárját.
2009. január 9., 11:36
Rossz hírünk van azoknak, akik még reménykedtek: Scarlett Johansson férjhez ment. Legutóbb sokat mutató vörös ruhában jelent meg a Harper’s Bazaar című újság címoldalán. Az újságban közölt interjúban beszélt a házasságáról is - ahogy mondta, ez teljesen "normális" -, na meg persze arról, hogy az emberek mennyire szeretnék már, ha kicsit többet mutatna meg magából.
2009. január 9., 10:35
Legkevesebb tíz ember meghalt, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a testére erősített pokolgépet pénteken egy zsúfolt délnyugat-afganisztáni piactéren - közölték a helyi hatóságok.