A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2010. március 29., 15:59
Francia tini "bandát" fogták a német autópályán
2010. március 29., 13:28
Botrány: Tőkés püspök félrelépett - felesége kiadta az útját. Az europarlamenti képviselő ellen felesége benyújtotta a válókeresetet, hűtlenséggel vádolva őt.
2010. március 29., 10:36
“Jobb egy mentőötlet, mint öt mentőegylet”. Karinthy Frigyes zseniális mondását ugyan valószínűleg nem ismerik a brit könyvszakma illetékesei, ám arra nyilván maguktól is rájöttek, hogy ha könyveket akarnak eladni, akkor mindent eszközt meg kell ragadniuk a közönség figyelmének felkeltésére és megtartására.
2010. március 29., 09:53
Búcsúebéd, búcsúvacsora, búcsúbeszélgetés, közben egy kis csomagolás, számlák rendezése, papírok aláírása, és nem utolsósorban felkészülés az új megbízatásra. Nagyjából így telnek Kapus György- Georg Kapus (oly sok szakmai ismerősének egyszerűen csak Kapus Gyuri) napjai március második felében. Szerencsére az Österreich Werbung távozó budapesti igazgatója a sok elfoglaltsága közepette is szakít egy kis időt a Szervuszausztria.hu számára.
2010. március 29., 09:41
Válság ide, válság oda, Itáliában bombaüzletnek számít immár az ökoturizmus. Az Ecotour jelentése szerint az idegenforgalomnak ez az ágazata évi 10 milliárd eurós piacot jelent, és 100 millió látogatót az olaszországi 772 védett területen, amelyek az ország területének 10 százalékát teszik ki.
2010. március 29., 04:56
Nem maradhatott visszhang nélkül a kormányzó párt, és ezzel Nicolas Sarkozy politikájának csúfos kudarca a regionális választásokon. A következmények: kormányátalakítás, kiállás a reformok folytatása mellett, esélylatolgatások a következő elnökválasztásokkal kapcsolatban, mozgolódás a politikai palettán és persze további kritikák a szocialisták részéről, miközben még nekik is szembe kell nézniük a saját pártjukon belüli feszültségekkel.
2010. március 29., 02:33
Mindössze hét éves volt Enio Mancini 1944. augusztus 12-én, amikor az Olaszországot megszálló nácik egy SS-alakulata 560 embert, köztük nőket és gyermekeket mészárolt le a Lucca mellette Sant’Anna di Stazzemában. Mancini és családja azonban túlélte a vérengzést, hála egy német katonának, akiben felülkerekedett az emberség. Most Mancini találkozott megmentőjének unokájával.
2010. március 28., 21:03
A gázszolgáltatók nem kapcsolhatják áraikat egyedül az olajár alakulásához, mert így „megengedhetetlen módon jutnak további nyereséghez”. Így döntött a Német Szövetségi Bíróság, az ügyben illetékes legfelsőbb igazságszolgáltatási fórum.
2010. március 28., 18:11
2010. március 28., 18:09
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt - írja az MTI.
2010. március 28., 07:00
Életfogytig tartó kényszermunkára ítélték szenegáli taxisofőrjük meggyilkolásának vádjával szombaton azt három magyar férfit, akit a gyanú szerint zsoldosként kívánták szolgálataikat értékesíteni nyugat-afrikai országokban - írja az MTI.
2010. március 27., 21:13
A hivatalos megnyitóval az idén megvárták a kellemesebb időt. Elvben már március 1. óta ki lehetne ülni a kávéházak, vendéglők utcákra és terekre kitelepedő teraszaira, ám a nyitányt a makacs tél miatt az idén kicsit későbbre halasztották. Összesen 1800 ilyen, a bécsi nyelvjárásban Schanigartennek nevezett terasz várja a vendégeket.
2010. március 27., 17:37
A Ver.di (Vereinte Dienstleistungen, egyesült szolgáltatók) kilenc éve alakult öt nagy, mértékadó német szakszervezet összeolvadásából és több mint ezer szakma munkavállalóinak képviseletét látja el. Klaus Grünewaldot, a Ver.di pénzügyi ágazatokért felelős vezetőjét kérdeztük a mammut-szakszervezet helyzetéről, stratégiájáról az új világgazdasági helyzetben, amelyhez a munkavállalói szervezeteknek is alkalmazkodniuk kell.
2010. március 27., 05:37
Leégett pénteken egy München Grünwald városnegyedében álló bevásárlóközpont – számolt be a Bild című napilap online kiadása.
2010. március 26., 21:05
Újabb mérföldkőhöz érkezett az atomfegyverek leszerelése. A két ősellenség, az Egyesült Államok és Oroszország újabb START-megállapodást kötött egymással. Egy kellemetlen kérdés viszont tisztázatlan maradt a megállapodásban.
2010. március 26., 18:07
Sarah Palin nyolcrészes dokumentumfilm-sorozatról írt alá megállapodást a TLC tévécsatornával saját magáról és Alaszkáról. A republikánus kormányzóról szóló reallity-sorozat producere ugyanaz, mint a Survivor-reallity show-jé: Mark Burnett.
2010. március 26., 16:48
A hivatalos megnyitóval az idén megvárták a kellemesebb időt. Elvben már március 1. óta ki lehetne ülni a kávéházak, vendéglők utcákra és terekre kitelepedő teraszaira, ám a nyitányt a makacs tél miatt az idén kicsit későbbre halasztották. Összesen 1800 ilyen, a bécsi nyelvjárásban Schanigartennek nevezett terasz várja a vendégeket.